A templomokban is megjelent a Fidesz propagandája a kampányfinisben

A pártnév konkrét említését elhagyják, de azért a vezérfonalakról felismerhető, melyik oldal kampányát támogatják egyes papok és lelkészek a HVG gyűjtése szerint. A lap a hívektől hallott beszámolók szerint az elmúlt hetekben a vallásos gyülekezetek egy része úgy érezte, itt az ideje felpörgetniük híveiket a választásra. Kiemelték: nem tudnak olyan egyházi direktíváról, ami kampányolásra szólította volna fel a papokat, lelkészeket, így feltételezik, hogy saját döntésük, hogy politikai nézeteiket is hangoztatják prédikációikban. A templomokban, imaházakban – vagyis gyülekezet előtt – zajló kampány indirekt: a gyülekezeti vezetők világnézetüket, ideológiájukat csomagolják bibliai kontextusba, azon keresztül…

Tovább olvasom

Már a sokadik magyarázatot adja Hoppál Péter, miért húzta ki az ellenzéki kivetítő kábelét

Előbb polgári engedtlenségnek nevezte az akcióját, de aztán természetesen előkerült Gyurcsány neve. Lépni kellett, hogy “megállítsuk Gyurcsány hazugsággyárát” – indokolta Hoppál Péter, a Fidesz Baranya megye 2. számú választókerületének április 3-án újrainduló képviselője keddi közleményében azt, hogy egy nappal korábban miért húzta ki a kábelt a Pécs főterén álló ellenzéki kampánykivetítőből, írja a HVG. A tettét hétfőn polgári engedetlenséggel magyarázta. Kedden már azt írta a fideszes képviselő, hogy tettével elnémította “azt a hazugságözönt”, amely a kivetítőből “folyamatosan ordított napok óta a védtelen járókelők fülébe, fertőzve az agyukat”. Úgy fogalmazott: “ha négy…

Tovább olvasom

Márki-Zay szerint az sem kizárt, hogy az ellenzék erősödése miatt Orbán kiáll vitázni vele

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje még akár szombat este is hajlandó lenne egy vitára a kormányfővel. Márki-Zay szerint az ellenzék a saját számai alapján erősödik, a Fidesz pedig gyengül, ezért az Egységben Magyarország miniszterelnök-jelöltje szerint még az is elképzelhető, hogy Orbán Viktor az utolsó napokban kiáll vitázni vele. Hódmezővásárhely polgármestere a Partizán műsorának visszatérő vendégeként a választás hetének keddjén azt mondta: még mindig nyitottan áll a kérdéshez; ha ellenfele szombaton jelentené be, hogy vitázna vele, akkor „ugrunk és megyünk” – szemlézte a műsort a Telex. Márki-Zay arról is beszélt, hogy „nagyon izgalmas dolog lenne”,…

Tovább olvasom

Törölte a Mi Hazánk oldalát a Facebook

A választás hetében törölte a Mi Hazánk oldalát a Facebook – jelentette be Dúró Dóra országgyűlési képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese egy videóban a Facebook-oldalán. A politikus szerint a Facebook ezzel tudatosan beavatkozik a magyar országgyűlési választások eredményébe. Hozzátette: a megszüntetésről nem is kaptak értesítést, csak észrevették, hogy nem érhető el a központi Facebook-oldal, amin megközelítőleg félmillió embert értek el az elmúlt egy hónapban – számolt be a Telex.

Tovább olvasom

Sziráki szerint kormányváltó hangulat van a körzetben, Márki-Zay úgy véli, a Fidesz fél

Hétfőn Szolnokon kampányolt Márki-Zay Péter és Sziráki Pál. A körzet már négy éve is nyerhető lett volna, ha megvalósult volna az ellenzéki összefogás. Ezúttal az egység megvan, ez utat nyithat a kormány- és rendszerváltáshoz. Sziráki Pál kijelentette, van remény a győzelmére, hiszen ha már négy éve összefogtak volna az ellenzéki pártok, megverhették volna a fideszes jelöltet. A győzelemre most nagy esély van, mert úgy érzékeli, hogy kormányváltó hangulat van a választókörzetében – írja a Videk.ma. Márki-Zay azt mondta, a Fidesz fél. Ezért vannak mindenhol plakátok és ezért nem állt ki…

Tovább olvasom

Győzike belépett a Fideszbe

A Facebookon közölte Gáspár Győző hétfőn, hogy most már hivatalosan is a Fidesz tagja. A belépést Budai Gyulának köszönte meg, míg a helyszín a bejegyzés szerint a Külügyminisztérium volt. Gáspár március 15-én azzal keltett feltűnést, hogy részt vett a Békemeneten. Akkor azt mondta, nem hívták, magától döntött úgy, hogy részt vesz, de nagyon örül, hogy ott lehet. Egyébként a celeb napok óta kormánypárti posztokat közöl a a Facebook-oldalán, ahol egyébként el van rejtve a kommentszekció.

Tovább olvasom

Felmérés: fej-fej mellett a Fidesz és az ellenzék

Egy héttel a választások előtt nagyjából ugyanannyian akarnak kormányváltást (42 százalék), mint ahányan az Orbán-kormány maradását szeretnék (44 százalék) – derül ki a Závecz Research friss közvélemény-kutatásából a Telex szerint. Az elemzés rámutat, hogy a pártnélküliek körében szintén kiegyenlített, 26-26 százalék a kormány maradását, illetve annak távozását kívánók aránya. A kormányváltással kapcsolatos vélekedés vélhetően előrejelzi, hogy a jelenleg még ismeretlen pártkötődésűek hova fognak szavazni a választáson, 64 százalékuk ugyanis már eldöntötte, hogy kire fog voksolni. A Závecz Research szerint a választások előtt egy héttel az is látszik, hogy a Fidesz–KDNP…

Tovább olvasom

“A Fidesz a választások után azonnal megszorításokra készülne”

Az ország borzalmas gazdasági helyzete ellenére ezerrel megy az osztogatás a kampányidőszakban, de meglesz ennek a böjtje. Ne legyenek illúzióink, ezek hitelből mennek, amiket az adófizetőknek kell majd visszafizetniük, akár Orbán marad, akár nem. A Demokratikus Koalíció (DK) szerint amennyiben a Fidesz nyerné a jövő heti országgyűlési választást, akkor megszorításokat vezetne be – mondta Somogy megye 1-es választókerületének országgyűlési képviselő-jelöltje vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón. Varga István kifejtette, a “tizenkét éve tartó kormányzati korrupció” miatt csaknem egy éve nem jönnek európai uniós források Magyarországra, ebben pedig mindaddig nem várható változás, amíg…

Tovább olvasom

Faltól Falig: A közvélemény-kutatások valódi funkciója | videó

Rengeteg dolog befolyásolhatja a politika alakulását, a közelgő választásokig is még rengeteg víz lefolyik a Dunán. Ki tudja, ki mivel fog előrukkolni még addig. Van azonban egy csöppet sem elhanyagolható tényező, amely már az előválasztáson is rendkívül fontos szerepet játszott. Az is elég nagy részben ennek köszönhető, hogy Márki-Zay Péter nyerte az előválasztást. A Faltól Falig tizenötödik adásában a közvélemény-kutatások természetét járják körbe.

Tovább olvasom

Szerdáig lehet mozgóurnát kérni a választásra

Még három napig, szerdán 16 óráig kérhet a szavazáshoz mozgóurnát a helyi jegyzőtől levélben vagy ügyfélkapus azonosítás nélkül a Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán a mozgásában egészségi állapota, fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt gátolt választópolgár. Ezt követően csak személyesen vagy ügyfélkapus azonosítással lehet a kérelmet benyújtani. Az a választópolgár, aki szerepel a szavazóköri névjegyzékben, de egészségi állapota, fogyatékossága vagy fogva tartása (ideértve a házi vagy reintegrációs őrizetben lévőket is) miatt nem tud elmenni a szavazóhelyiségbe, hogy ott adja le szavazatát, mozgóurnát kérhet.  Jogszerűen kérhető mozgóurna akkor is, ha a választópolgár…

Tovább olvasom