Az egyik független jelölt aratta le a babérokat Borsodban, nem az, akit az ellenzék indított. Más városokban többségében fölényes Fidesz-győzelem született. Az embereket sem a súlyos korrupciós ügyek, sem a mostani húsbavágó megszorítások nem zavarják, a jelek szerint. Igaz, mindenhol igen csekély volt a szavazási hajlandóság. Tizenegy településen tartottak időközi választást vasárnap, és az eredményekben nemigen mutatkozott meg semmiféle kormányellenes hangulat az új katatörvény vagy a rezsicsökkentés-csökkentés miatt: a papírforma Mezőtúr és Esztergom mellett a nehezebb falatnak ígérkező Szentendrén is nyert a Fidesz. Az ellenzéki jelölt azt a Sajószentpétert sem…
Tovább olvasomKategória: Választások
Ma is időközi választások az országban, többek között a Jászságban is
Jászboldogházán egy egyetemi hallgató csak azért indul el, hogy ne csak egy jelölt legyen. Lesz választás Sajószentpéteren, Salgótarjánban és Szentendrén is, de a legnagyobb csata Mezőtúron várható. Most vasárnap is folytatódik az időközi választások dömpingje, minthogy a koronavírus-járvány idején számos választást elhalasztottak. Ezúttal tizenegy településen lesz választás. Jászboldogházán személyes okokra hivatkozva még tavaly decemberben mondott le posztjáról a Fidesz–KDNP-s polgármester, Szűcs Lajos. Egy hirtelen haláleset következtében, barátai kérésére döntött úgy, hogy visszatér a mezőgazdaságba. Szűcs a polgármesteri tisztséget 2002 óta töltötte be, 23 évesen vette át a község vezetését, sőt, tavaly az…
Tovább olvasomBár a Fidesz nagyon nyomta, csak harmadik lett a kormánypárti jelölt Tiszavárkonyban
Az időközi választáson két független jelölt is jelentősen több szavazatot gyűjtött be, mint a fideszesek által tolt hölgy. Érdekes, hogy itt mennyire nem lett sikeres a propaganda. Hegedüs István (független) nyerte a polgármester-választást Tiszavárkonyban, ahol a képviselő-testület hat tagját is megválasztották a vasárnap tartott időközi voksoláson. A Nemzeti Választási Iroda honlapján olvasható információk szerint a függetlenként induló Hegedüs István 266, Kuklics Erika pedig 231 szavazatot kapott, Bognárné Szabó Melindára, a Fidesz-KDNP jelöltjére 162-en szavaztak. A képviselőket tizenhét jelölt közül – tizenhárman függetlenként, négyen a Fidesz-KDP jelöltjeként indultak – választották ki…
Tovább olvasomMár a fővárosban is akkora az apátia, hogy rendkívül alacsony választási kedv mellett az ellenzék két helyen is veszített
Áprilisban a fővárosban nagy fölénnyel győzött az ellenzék, vidéken szinte esélye sem volt. Most jó, ha a választók harmada elment szavazni, így a háromból csak egy helyen nyert ellenzéki jelölt. Teljes a pangás. A közös ellenzék jelöltje, Vasvári László jelentős fölénnyel nyerte az időközi képviselőválasztást a főváros IV. Kerületében. Másik két budapesti kerületben viszont a Fidesz szerzett meg egy-egy eddig ellenzéki képviselői helyet. Az áprilisi parlamenti választáson is együtt szereplő MSZP, Párbeszéd, LMP, Momentum, Jobbik és DK közös jelöltjeként indult az újpesti időközi önkormányzati egyéni képviselőválasztáson Vasvári László, és vasárnap…
Tovább olvasomA Momentum új elnöke szerint a budapesti értelmiség elszakadt a vidéktől
“El kell menni az ország minden pontjára, beszélgetni kell a helyiekkel. Ott kezdődik az egész folyamat, hogy egyrészt meg kell tudnunk ismerni egymást, mert ki kell jelenteni, hogy a budapesti értelmiségi elit teljesen elszakadt a vidéki Magyarországtól, nem értik a problémáikat, nem tudják azokat kezelni. Nem jó, ha Budapestről akarják megmondani a vidékieknek, hogy nekik mi a jó. A vidékiek pontosan tudják, hogy nekik mi a jó” – mondta a 444-nek adott interjújában Gelencsér Ferenc, a Momentum frissen megválasztott új elnöke. A pártvezető szerint az ellenzéknek kormányzóképesnek kell lennie, a…
Tovább olvasomEzt tennék az ellenzéki pártok, ha valóban egy napon tartanák az EP- és önkormányzati választást
A Telex megkérdezte a pártokat: a legtöbben kitérő választ adtak, de azt is hangsúlyozták, hogy nincs alternatívája az összefogásnak. A hatályos jogszabályok szerint az EP-választások 2024 májusában lennének, az önkormányzati választások pedig 2024 októberében, viszont ahogy arról írtunk, Kocsis Máté állítólagos terve szerint az önkormányzati választásokat előrehoznák a fix időpontú EP-választásokra. A terv az ellenzék stratégiáját is felrúgná, hiszen eredeti szándékuk szerint az EP-választáson a pártok külön indulnának, az önkormányzatin pedig együtt. A Telex most megkérdezte az ellenzéki pártokat, mi lesz a stratégiájuk, ha így rendezik meg a választásokat: Jobbik: „Amíg nem ismerjük e javaslatokat, addig…
Tovább olvasomMostantól egy időben két választást tartana a Fidesz
„Mostantól mindig egy időben tarthatják Magyarországon az európai parlamenti és az önkormányzati választást, így 9-10 milliárd forinttal olcsóbb lesz a lebonyolítás” – jelentette ki Kocsis Máté az Origo beszámolója szerint egy keddi háttérbeszélgetésen. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, hogy a törvényjavaslatot a jövő héten nyújthatják be a parlamentnek. Az Origo kérdésére Kocsis kijelentette, hogy a javaslattal kapcsolatban alkotmányossági aggályok sem lehetnek, mivel „a jelenleg hivatalban lévő önkormányzati vezetők mandátuma 2024 októberéig tart majd. Májusban arról dönthetnek a választók, hogy 2024 októberétől 2029 októberéig kik vezessék az önkormányzatokat”.
Tovább olvasomKözzétette Márki-Zay, mennyit költött kampányra
Márki-Zay Péter közzétette a Magyar Közlöny legfrissebb számában, hogy mennyit költött képviselőjelöltként az országgyűlési kampányra. Eszerint a politikus az országgyűlési képviselők 2022. évi általános választására fordított állami és más pénzeszközök, anyagi támogatások összegéről, forrásáról, felhasználásának módjáról szóló beszámoló szerint 1 millió 182 ezer 878 forintot költött a február 12. és április 3. közötti kampányidőszakban. A pénzt a Crevocorp Kft.-nak fizette ki reklám- és propagandakiadásokra, kampánycélokra (B1 tábla, szórólap). Márki-Zay továbbá nyilatkozott, hogy a kapott támogatást szabályszerűen használta fel. Az alig több mint egymillió forint csak a képviselőjelölti kampányra ment el, Márki-Zay…
Tovább olvasomHamarosan időközi választást tartanak Szolnokon
Még februárban mondott le Fajcsák Károly, ezért van szükség az időközi választásra. Június 26-án időközi önkormányzati választást tartanak Szolnokon a 4-es számú választókerületben. Az itt korábban megválasztott képviselő, Fajcsák Károly februárban mondott le képviselői mandátumáról, ezért lesz időközi választás – írja a news56.hu. A helyi választási bizottság nyilvántartásba vette a jelölteket és megállapította a szavazólapon a feltüntetett sorrendet is. Ezek szerint 1. helyen szerepel Kovács Károly, a DK, a Párbeszéd, az MSZP és az LMP jelöltje, a Jobbik támogatottja szerepel. Második a szavazólapon Menkó Gyula, a Pletykafalu Közössége Egyesület jelöltje,…
Tovább olvasomAz ellenzéki összefogást támogató pénzt a Mindenki Magyarországa Mozgalom tartja meg
Az április 3-i választást megelőző kampányidőszakban rengetegen adtak pénzt az Orbán Viktor és a Fidesz legyőzése érdekében összefogó politikai erőknek. A támogatások túlnyomó része a Márki-Zay Péter (akkori) ellenzéki miniszterelnök-jelölt által 2018 őszén alapított Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) számlájára érkezett. A Telex érdeklődésére több ellenzéki párt politikusa is jelezte, hogy hozzájuk semmilyen elszámolás nem jutott el az MMM-től a kampányadományok sorsáról, de gyanítják, hogy a kampány lezárulta után megmaradt összeget a mozgalom egyszerűen megtartotta. A közös ellenzéki kampánycsapat dolgozói szerint 100 millió forint feletti összegről lehet szó. Nemhogy tételes elszámolás nem jött,…
Tovább olvasom