Több mint hétmilliárd forintos uniós program segítette a munkahelyteremtést Szabolcsban

Megosztás

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye még mindig az ország egyik legrosszabb foglalkoztatási mutatóival rendelkező térsége, de az elmúlt években több irányból is megindult a felzárkózás. A “Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések” című projekt közel 7,5 milliárd forint uniós támogatásból valósult meg, és kézzelfogható eredményeket hozott: ezer fölötti új álláshely, célzott segítség a pályakezdőknek és több száz tartósan elhelyezkedő munkavállaló.

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye évek óta az ország egyik legmagasabb munkanélküliségi rátájával küzd. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 első negyedévében a foglalkoztatási ráta 67,3% volt, míg a munkanélküliségi ráta 10,9%, ami jelentősen meghaladja az országos átlagot (74,7% és 4,7%). A vármegye gazdasági helyzetét tovább nehezíti, hogy a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi nettó átlagkeresete 303 ezer forint, ami az országos átlag alatt van.

A helyzet javítása érdekében indult el egy TOP-os pályázat “Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködések” címen, amely 7,45 milliárd forint uniós támogatással valósult meg a Széchenyi Terv Plusz program keretében 2021 és 2023 között. A programot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzat és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal közösen valósította meg.

A projekt célja a munkahelyteremtés és -megtartás, különös tekintettel a fiatalok helyben tartására és a munkaerő elvándorlásának csökkentésére. A program keretében többek között munkaerőpiaci szolgáltatásokat, képzéseket és bértámogatásokat nyújtanak a munkavállalók és a munkáltatók számára.

A program eredményei biztatóak: 2023 végére az álláskeresők száma 22 ezer főre csökkent, ami 7,1%-os csökkenést jelent az előző évhez képest. Különösen jelentős a pályakezdő álláskeresők számának 20%-os csökkenése, ami azt mutatja, hogy a fiatalok elhelyezkedési esélyei javultak.

A projekt keretében szervezett rendezvények és fórumok lehetőséget biztosítottak a munkaerőpiaci szereplők közötti párbeszédre és együttműködésre, elősegítve ezzel a térség gazdasági fejlődését és a munkaerőpiaci kihívások hatékony kezelését.

A projekt példaértékű kezdeményezés, amely hozzájárul a vármegye gazdasági felzárkóztatásához és a munkaerőpiaci helyzet javításához, amit a helyiek is tapasztalnak. Egy cigándi családanya, Ilona örül ennek a lehetőségnek, bár ő nem tudott arról, hogy az EU-nak köze van az ilyesfajta pályázatokhoz. Szerinte azonban a városok elszívóereje érezhető, Nyíregyházára és Debrecenbe is többen elköltöztek Cigándról, ez pedig az igazi vidék kárára megy. Nekünk annyit elárult, hogy jól érzi magát a boltban, ahol takarítóként dolgozik.

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Bizottság hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem a Bizottság nem vonható felelősségre miattuk.

(kiemelt kép: illusztráció)

Kapcsolódó cikkek