A magyarokat nem aggasztja a klímaváltozás

Bevonult a hétköznapok szókincsébe a „fenntarthatóság” kifejezés. Egy 34 országra kiterjedő kutatás szerint az embereket aggasztó problémák között a leggyakrabban elhangzó fogalmak – így a „környezetvédelem”, a „hulladék”, az „éghajlatváltozás”, valamint a „megfizethető és tiszta energia” – mind szorosan kapcsolódnak a fenntarthatóság ügyéhez.  „Mi aggasztja a világot?” címmel az Ipsos piackutató cég 34 országban készített felmérést. A kutatásból világosan kiderült, hogy az emberek leginkább az őket nap mint nap érintő közvetlen aggodalmakra összpontosítanak. Világszerte átlagosan a „megfizethető és tiszta energia” biztosítása az első számú kérdés (26 százalék). A hangsúly ezután…

Tovább olvasom

Újabb földrengés Törökországban, már ötezer fölött a halottak száma

Kedden hajnalban újabb erős földrengést jelentettek Törökország középső részén. Az amerikai földtani intézet szerint az 5,5-ös erősségű rengés 10 kilométeres mélységben volt Golbasi város közelében, írja a BBC. A hétfő hajnalban Törökország déli és Szíria északi részét érő földrengés halálos áldozatainak száma kedd délelőttre ötezer fölé emelkedett, a CNN összesítése szerint a két országban eddig 5,021 halálos áldozatot jelentettek hivatalosan, mindkét országban épületek dőltek össze, maguk alá temetve az embereket, Szíriában már több mint 4 millió ember szorul humanitárius segítségre. A török alelnök azt mondta, Törökországban a halálos áldozatok száma legalább 3419, és 20 534 sérültről…

Tovább olvasom

Fejbe lőtte magát egy tíz év körüli kisfiú

A 10 év körüli fiú éppen egyedül játszott az udvaron, amikor elsült a fegyver. A gyermek az Információk szerint az eset óta kórházban van. Szombaton a XVII. kerületben, a Rózsahegy utcában egy 10 év körüli gyermek az édesapja légpuskájával fejbe lőtte magát, miközben az udvaron játszott. Az eset után nem sokkal kórházba szállították a fiút, akit azóta bent is tartanak a vizsgálatok miatt – írja a Metropol. Információk szerint a gyermek szülei külön élnek, a tragédia pedig az egyik kapcsolattartás alkalmával, az édesapánál történt. A lap felkereste az apát, akit…

Tovább olvasom

Fontos gyógyszerhez nem jutnak hozzá a cukorbetegek – elkapkodták a fogyókúrázók

“Csodás fogyás, a legjobb diéta, 2 hét alatt -20 kg.” Mióta világ a világ, a karcsú vonalakért bármit megtesz egy nő, sőt napjainkban már egyre több férfi is. Azt gondoltuk, hogy ismerünk minden önsanyargató módszert, de most valami új dolog söpör végig a világon: a diabéteszdiéta. Világszerte készlethiány van számos, cukorbetegség kezelésére felírt inzulininjekcióból, mióta egyre többen próbálnak lefogyni a szemaglutidot tartalmazó készítményekkel. Ezeket eredetileg a 2-es típusú, vagyis a diabétesz leggyakoribb típusában szenvedő felnőttek számára írják fel. A gyógyszer hatóanyaga, a szemaglutid azonban a glukagonszerű peptid-1 nevű hormont is…

Tovább olvasom

Szolnok megyében is pusztított a viharos szél – FOTÓK

Az elmúlt napok viharos időjárása rengeteg munkát adott a tűzoltóknak, országszerte több mint 4800 segélyhívást kapott a katasztrófavédelem, 438 épület megrongálódott és mintegy 2700 helyszínen dolgoztak a tűzoltók a károk felszámolásán. A Szolnok megyei lánglovagoknak is rengeteg teendője akadt, a kisújszállási egység néhány fotót is megosztott az elmúlt napok “terméséből”. És mivel sokan csak vasárnap szembesültek a károkkal, folyamatosan érkeztek az újabb bejelentések. Csak a kisúji tűzoltókat 5 alkalommal riasztották pénteken, többségében kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz. Kenderesen a régi trafóház bádog tetőborítását tépte fel a szél. Kenderes-Bánhalmán pedig egy súlyos…

Tovább olvasom

Lehullott a lepel: kiderült, hogy ki szerepel a Momentum plakátjain

Titokzatos fantomképpel ellátott óriásplakátokon hirdette országszerte a Momentum, hogy „van válasza arra, hogy ki vezesse új útra Magyarországot, és arra is, hogy merre vezessen ez az út”. A találkozások rögtön elindultak, elsőként a HVG vetett fel, hogy valószínűleg Donáth Annát takarják ezek a fehér foltok, aki a párt húzóneve lesz a jövőre esedékes önkormányzati, és EP-választásokon.  Végre lehullt a lepel: a Momentum közleményében tudatta, hogy a régi-új arcuk valóban Donáth Anna.  A korábbi pártelnök a tavaly tavaszi választási vereség után húzódott hátrébb, majd a nyári tisztújításon sem indult el, mivel októberben…

Tovább olvasom

Folytatódik Valentin-napi játékunk, továbbra is várjuk a jelentkezéseket

Januárban elindult Valentin-napi játékunk, ahol keressük Jász-Nagykun-Szolnok megye legszerelmesebb párját. Lehetnek évek óta boldog házasok, az sem baj, ha még csak pár hónapja ismerik egymást, csak egy valami számít: a szerelem. Az érzés, ami annyira feltölt, hogy legszívesebben világgá kürtölnénk és olyan erővel ruházza fel a halandót, akár egy csodás harcost, aki bármire képes.  Most mindenkinek lehetősége van megmutatni, hogy ki a szíve választottja! Máris van néhány bátor jelentkezőnk, de továbbra is várjuk a rózsaszín köd hátán úszó Szolnok megyei párokat. A nyertes egy wellness hétvégével ünnepelheti a közelgő Valentin-napot. Jelentkezni egy közös…

Tovább olvasom

Lopott házakból, üzletekből és egy autót is elkötött a kenderesi férfi

A Karcagi Rendőrkapitányságra bejelentés érkezett 2023. január 30-án, miszerint egy kenderesi ingatlan melléképületéből mosógépet, fűkaszát, elektromos fűnyírót tulajdonítottak el. A rendőrök a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét 2023. február 1-én elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók a beszerzett információk alapján több lopott tárgyat megtaláltak és lefoglaltak, továbbá a jogsértőt gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására. A rendelkezésre álló adatok alapján az őrizetbe vett 30 éves kenderesi férfi az elmúlt félévben több helyi ingatlanba is bement, ahonnan főleg szerszámgépeket, elektronikai termékeket, és háztartási gépeket tulajdonított el. Ezeken kívül…

Tovább olvasom

LMP: A kormány áruba bocsájtja vizeinket

Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának rendkívüli ülését kezdeményezi Keresztes László Lóránt, a bizottság elnöke, az LMP országgyűlési képviselője.  A zöldek képviselője szerint súlyos kihívásokkal szembesülünk a vízkincsünk védelme érdekében, ahogy azt is, hogy hazánk vízgazdálkodása elhibázott, hiszen Magyarországról minden évben több víz folyik ki, mint amennyi beérkezik. Ahogy azt is tudjuk, hogy a víziközmű rendszer az összeomlás szélén van, a kormány politikája miatt veszélyben vannak a felszíni vizek, a tavak és a vizes élőhelyek is. A kormány ilyen helyzetben akar akkumulátor nagyhatalmat csinálni Magyarországból. Keresztes szerint a kormány nem tesz mást, mint áruba bocsájtja a…

Tovább olvasom

Holttestet találtak egy kisújszállási lakásban

Beteghez történő, magáról életjelet nem adó személyhez bejutás miatt évente több ezerszer kapnak olyan jelzést a tűzoltóságok, melyben a segítségnyújtáshoz ki kell nyitni a zárt ajtót. Sok esetben a rendőrség értesíti a lánglovagokat, amikor nem sikerül bejutni egy hosszabb ideje eltűntnek vélt személyhez. Legtöbbször a lakónak nincs komolyabb baja, “csupán” elesett és nem bír felállni, de sajnos olyan eset is előfordul, hogy a segítség már későn érkezik. Kisújszálláson is ez történt néhány nappal ezelőtt. A helyi tűzoltó-parancsnokság közleménye szerint a szomszédok, a környéken élők már több napja nem látták azt…

Tovább olvasom