A földrengés sújtotta Törökországban tartózkodó HUNOR mentőcsapat műveleti területét a helyi hatóságok az egyik leginkább érintett térségben, Hatay tartományban jelölték ki. A hivatásos tűzoltókból álló csapat magyar idő szerint nem sokkal dél után keresőkutyákkal megkezdte a túlélők utáni kutatást a földrengés miatt összedőlt házak romjai között. Az elmúlt órákban egy húszemeletes épület maradványai között dolgoztak, amelyben a katasztrófa idején körülbelül ezer ember tartózkodott. Párhuzamosan három kárhelyszínen, összesen 16 ezer négyzetméteres területen keresik az embereket, közülük hármat élve ki tudtak menteni, öt embernek a holttestét tudták már csak kiemelni, közölte a katasztrófavédelem…
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Az utolsó szög a koporsóban? Hamarosan fizetőssé válik a Citromail levelezőrendszer
Pedig már hosszú évek óta súlytalannak számított a Google és hasonló levelezőszolgáltatásokkal szemben, de ezzel a hirtelen változtatással, hogy havidíjat kérnének a Citromail használatáért, úgy tűnik, végképp taccsra vágják a szebb napokat is látott rendszert. Fizetőssé teszi a Citromail e-mail küldő rendszerét a szolgáltatás norvég tulajdonosa, a Fjordmail International – írja a HWSW. A változásról üzenetben értesítették a felhasználókat, akik döntési helyzetbe kerültek: tavasztól vagy fizetnek havonta 1999 forintot negyedéves vagy éves előfizetésükért, hogy továbbra is használhassák Citromail fiókjukat, vagy ott hagyják az eddig ingyenes működő levelezőprogramot, és átpártolnak más szolgáltatókhoz. Ugyanakkor…
Tovább olvasomElképesztő drónfelvétel a földrengésről, kártyavárként omlottak össze a hatalmas házak – videó
Mintha csak valami hatalmas szélvihar fújta volna el őket. Az óriási törökországi földrengések komoly pusztítást végeztek, a szakemberek szerint nem az eddig hangoztatott ötezer, sokkal inkább húszezer áldozata lehet a természeti katasztrófának. Drónt küldött a BBC a törökországi földrengés egyik helyszíne fölé, Hatay tartományban. A videón jól látszik, hogyan omlottak a földre az emeletes házak, és hogy mennyire nehéz dolguk van a mentőalakulatoknak, amikor megpróbálnak bejutni az épületek romjai alá. A hétfő hajnali 7,8, majd az azt követő 7,6-os erejű földrengéseknek, valamint a több száz utórengésnek eddig nagyjából ötezer áldozatáról lehet tudni.…
Tovább olvasomHátborzongató, hogy mi történt a romok alatt
Egy újszülött kislányt is kimentettek a romok alól a hétfői földrengés sújtotta Szíriában, de az anya és a családja a jelentések szerint nem élte túl a katasztrófát – írta a helyszínről a Khaleej Times című dubaji újság. A szíriai médiában megjelent hírek szerint a várandós nőnél a földrengés közben indult be a szülés, míg végül a romok alatt szülte meg gyermekét, de a szülés után meghalt, közölte a Telex.hu. Mint ismeretes, hétfőn hajnalban a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát, a halottak száma több ezerre tehető. A romok…
Tovább olvasomEgy Hondával lepték meg a testvértelepülést
A tervek szerint az iskola és a kultúrház nagy közös épületének áramellátását biztosítja majd az az aggregátor, amit az előzetes igényfelmérést követően adományozott ukrajnai testvértelepülése közösségének Martfű önkormányzata. A Honda TR15 áramfejlesztő berendezést személyesen vette át a minap Martfűn Ivan M. Pohorilyak, Perecseny polgármestere. Az átadási – átvételi jegyzőkönyv alapján Martfű Város Önkormányzata az Ukrajna területén fennálló fegyveres háborúra, illetve a humanitárius segítségre, valamint a testvérvárosi kapcsolatra figyelemmel adta át tulajdonba a nagy értékű áramfejlesztő berendezést Perecseny Város Önkormányzatának. – Reméljük, hogy keveset kell majd használni! – fogalmazott az áramfejlesztő…
Tovább olvasomNem akárkiknek köszönte meg a munkát a polgármester
Kedden reggel közmunkás értekezlettel kezdte a napot Sallai R. Benedek. A túrkevei polgármester közölte, ez nem véletlen, hiszen a hónap végével lezárul az elmúlt egy éves program. Megköszönte a közmunkások munkáját, s röviden volt lehetősége beszélgetni munkájukról többükkel. A város vezetője hozzátette, sokszor kap megjegyzéseket a közmunkásokra a városból, mondják, hogy ácsorognak, többen kritikusok munkavégzésükkel kapcsolatban. Ő azonban megvédte őket. Mint írta, a legtöbb közmunkás havi nettó 70-80 ezer forintért szedi mások után a szemetet, takarítja a járdákat, végez el a város számára kötelező feladatokat. Most, amikor mínusz 3-4 fokban…
Tovább olvasomTovább “üldözik” a milliárdost
A Magyar Nemzet információi szerint újabb két gyanúsítottja van annak a büntetőeljárásnak, ami Bige László milliárdos műtrágyakirály cégéhez köthető. A Bige Holding Kft.-t érintő ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt folytat nyomozást. Értesüléseik szerint a műtrágyakirály egyelőre nem gyanúsított, ám másik két ügyben már vádat emeltek ellene. Már összesen öt gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség a Bige László műtrágyakirály szolnoki cégével, a Bige Holding Kft.-vel összefüggésben indult büntetőügyben – értesült a Magyar Nemzet. A kormánypárti lapnál úgy tudják, az érintettek Bige vállalkozásához köthető…
Tovább olvasomCsaknem 3,5 milliárd forintnyi kárt okozhatott a hétvégi viharos szél
A múlt szombati vihar pusztításai megközelíthetik a tavaly január 30-i orkán okozta károkat, amikor közel 3,5 milliárd forint volt a károk összege – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel kedden. A közlemény szerint a február 4-i szélvihar nyomán özönlenek a bejelentések a biztosítókhoz: hétfő estig 13 ezren fordultak a társaságokhoz az okozott károk miatt, de ez a következő napokban várhatóan még jelentősen nő. Az ország egész területére kiterjednek a károk, a települések közül Budapest mellett Pécsről, Kaposvárról, Székesfehérvárból, Tatabányáról, Bajáról, Szekszárdról, Felcsútról, Nyírvasváriból érkezett nagy számú bejelentés. A…
Tovább olvasomEzt az adományt bizony nem csepegtették el!
Tizenkét jelentős karitatív és egyházi szervezet vezetőinek 107 millió forint értékű Béres Csepp-csomagot adományozott az idén 30 éves évfordulóját ünneplő Béres Alapítvány kedden Budapesten, a szolnoki üzemmel rendelkező Béres Gyógyszergyár székházában. Az adományt Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke adta át a csepp feltalálója, Béres József születésnapján.Béres József kedden lenne 100 éves, és ez alkalomból jelentős mennyiségű, 53 ezer üveg Béres Cseppet adományozunk az ország 12 legjelentősebb karitatív és egyházi szervezetei számára – hangsúlyozta Béres Alapítvány elnöke a keddi sajtótájékoztatón. Béres József élete erős példa mindannyiunk számára – fogalmazott Béres…
Tovább olvasomKitalálja, mire nyert támogatást Kunszent?
Újabb nyertes pályázatról számolt be Wenner-Várkonyi Attila. A kunszentmártoni polgármester közöte, hogy a vidékfejlesztési program keretén belül a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága által meghirdetett, Külterületi helyi közutak fejlesztése című felhívása alapján a város önkormányzata által a Károlytelepi út felújítására benyújtott támogatási kérelmük pozitív elbírálásban részesült.A vissza nem térítendő támogatás összege: 89 millió 212 ezer 167 forint.A tervek már elkészültek. A közbeszerzést lebonyolító cég kiválasztása után indulhat a közbeszerzési eljárás a nyertes kivitelező kiválasztására.A részletekről folyamatosan ad tájékoztatást, ígérte a város polgármestere. Forrás és fotó: Wenner-Várkonyi Attila polgármester
Tovább olvasom