Azt remélik, ezek vonzani fogják a turistákat

Kulturális és örökségi helyszínek turisztikai fejlesztése valósult meg a Tisza-tavi térség hét településén – közölte az MTI. A tájékoztatás szerint a beruházásra mintegy 330 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán a Tiszaszentimre Községi Önkormányzat által vezetett konzorcium.  A projekt célja volt a régió látogatóbarát- és élményelemekkel bővített turisztikai fejlesztésével, kulturális örökségeinek bemutatásával növelni a térségben eltöltött vendégéjszakák számát illetve a helyi bemutatóhelyek látogatottságát.  A projekt során Tiszaszentimrén és Fegyverneken felújították a római katolikus templomot, míg Tiszafüreden és Karcagon a református templomot,…

Tovább olvasom

Bejegyzett egyházzá minősítették Iványi Gábor közösségét

„Céljainkhoz egy lépéssel közelebb kerülve úgynevezett bejegyzett egyházzá minősült a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET), miután a bíróság döntése után az ügyészség fellebbezését elutasították. Mindez azonban még nem jelenti azt, hogy visszakaptuk korábbi státuszunkat, ahhoz a magyar államnak közfeladatok ellátására vonatkozó megállapodást kellene kötnie velünk, ám eddig erre hiába vártunk” – írta közleményében a MET elnöke, Iványi Gábor. Kifejtette, hogy ebben a kategóriában egyedül az ő közössége van. A továbblépés miatt levelet írt az ügyben eljárni illetékes Semjén Zsoltnak, ő azonban második hónapja nem reagál megkeresésükre. Hozzátette, hogy a bejegyzett egyház…

Tovább olvasom

Elutasította az Alkotmánybíróság az ellenzék katatörvénnyel kapcsolatos kérelmét

Az Országgyűlés nyáron hozta meg azt a törvényt, amely alapján kizárólag a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó vagy terméket értékesítő egyéni vállalkozók tarthatták meg a kata adózási formát. Az ellenzék hamarosan bejelentette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul. A beadvány szerint annak ellenére fogadták el a törvényt villámgyorsan, kivételes eljárásban, hogy ennek semmi köze a háborús veszélyhez. A jogszabály a panaszosok szerint diszkriminál vállalkozási tevékenységet folytató természetes személyek különböző csoportjai között, mert például az az egyéni vállalkozó, aki saját nyugdíjban részesül vagy egyetemista, nem választhatja a katát. Az Ab Hörcherné Marosi Ildikó…

Tovább olvasom

Két nap múlva rajtol a foci-vb, de Katar most tiltotta be az alkoholárusítást a stadionoknál

Azok után, hogy a 2022-es futball-világbajnokságot rendező Katar már korábban jelezte, hogy a stadionokban nem lehet majd alkoholt kapni, két nappal a vb indulása előtt arról döntött az arab ország, hogy a stadionok környékén sem engedélyezik az alkohol árusítását. Azután, hogy a brit Sky News, valamint az amerikai New York Times és az Associated Press hírügynökség is megírta az értesülést saját forrásaira hivatkozva, rövidesen a FIFA is bejelentette hivatalosan: nem lehet majd alkoholt sem a stadionokban, sem a környékükön. Katarban normál esetben nagyon szigorú szabályok vonatkoznak az alkoholárusításra, csak a szállodák bárjaiban, illetve éttermekben lehet alkoholt…

Tovább olvasom

Az EU hitellel segítené Ukrajnát, Magyarország ismét vétóval fenyegetőzik

Magyarország nem fogja elfogadni, hogy az európai uniós tagállamok közösen hiteleket vegyenek fel Ukrajna megsegítése érdekében – mondta Orbán Viktor a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülésén pénteken Budapesten az MTI beszámolója szerint. A miniszterelnök azt javasolta, az uniós tagállamok nézzék meg, hogy Ukrajna működéséhez mennyi pénzt akarnak adni, azt arányosan, „fair módon” osszák el egymás között. Orbán szerint ezt az összeget, évente 60-70 milliárd forintot, a nemzeti költségvetésből biztosítaná Magyarország az ukránokkal kötött kétoldalú megállapodás keretében. Orbán kijelentette: Magyarország elítéli az orosz agressziót, segíti az ukrán népet, de „arra nem…

Tovább olvasom

Orbán azt mondta, nem szavazta meg a szankciókat, de ez így nem igaz

Nem teljesen fedi a valóságot, amit a kormányfő a Kossuth Rádióban nyilatkozott. “Magyarország sosem támogatta a szankciókat, nem is szavaztuk meg őket” – állította Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában. A valóság ezzel szemben az, hogy minden Oroszországot sújtó uniós szankciót megszavazott Orbán, igaz, energetikai ügyekben kiharcolt mentességet Magyarország számára – hívta fel a figyelmet cikkében a HVG.hu. A műsorban arról is beszélt, hogy minden esetben sikerült mentességet elérni, de ez sem igaz, hiszen nem is volt minden szankciónál erre szükség. Az viszont tény, hogy például leszedette Kirill pátriárkát…

Tovább olvasom

Szolnokon és Jászberényben is volt élőlánc az oktatásért

Nagyjából hatszáz résztvevővel megtartották az oktatásért kiálló élőláncot Szolnokon is. A nincs tanár, nincs jövő szlogent magáévá tevő tüntetők nem voltak egyedül, nagyon sok autós dudaszóval fejezte ki szolidaritását, sőt még egy buszsofőr is ezt tette. Jászberényben is demonstráltak.  Péntekre újabb pedagógussztrájkot és országos élőláncot hirdetett az Egységes Diákfront, hogy így hívják fel a figyelmet a hazai oktatás nehéz helyzetére. A szervezők szerint 40 hazai településen rendeznek demonstrációt, több mint 180 iskola tanárai pedig a munkabeszüntetéstől sem riadnak vissza. „Van, aki sztrájkol, van, aki polgári engedetlenkedik: a lényeg, hogy nem hagyjuk!…

Tovább olvasom

A Hetényiben is lehetséges a szülők 24 órás jelenléte

„Szülőknek nyitva 0-24 óráig” – áll azon a lila színű táblácskán, melyet a Melletted a helyem Egyesület adományozott a Hetényi Géza Kórház csecsemő- és gyermekosztálya perinatális intenzív centrumának (PIC) csütörtökön, számolt be róla a Szoljon.hu. Az ünnepélyes eseményre a november 17-i koraszülöttek világnapján került sor az egészségügyi intézmény C épületének második emeletén, ahol az anyák, orvosok, ápolók és a kórház munkatársai nap mint nap küzdenek a vártnál korábban világra jött kisbabák életéért. A hét minden napján 24 órás szülői jelenlétet hirdető figyelemfelhívó táblák megjelenése a Melletted a helyem Egyesület kezdeményezésére indult el…

Tovább olvasom

Bezár a Takarékbank fegyverneki fiókja

Villámcsapásként érte a fegyvernekieket, hogy a Takarékbank bejelentette, bezárja a helyi fiókját, mert azt összevonja a törökszentmiklósival. A zárás időpont: december 19-én 12 óra. Ezzel együtt megszűnik az ATM-szolgáltatás is. Aki pénzügyet akar intézni, annak Törökszentmiklósra kell zarándokolni december 20-tól.  A helyiek máris elégedetlenségüknek adtak hangot. Van, aki azt írta, Fegyvernek lassan olyan hely lesz, mint Tiszabő. Van, aki azt írta, hová halad Fegyvernek? Előre? Nem! Orvosi ügyelet után megszűnik a takarékszövetkezet is. Sok ügyfél hova fog menni, az öregek, betegek, gyerekesek?  A Takarékbank nemrég egyesült a Budapest Bankkal és…

Tovább olvasom