A videó alapján meglehetősen egyértelműnek tűnik, hogy az autós direkt üti el a biciklis futárt, akivel előtte összeszólalkozott. Aztán sofőrünk utána még el is menekül a helyszínről. Nehéz kimagyarázni, de a főszereplő a bíróság előtt megpróbálja. Tavaly októberben Budapesten, a VII. kerületi egyirányú Kisdiófa utcában egy autó szembe ment a forgalommal. Az esetet rögzítette egy szabályosan közlekedő autó fedélzeti kamerája, amin az is látszott, hogy a szabálytalanul közlekedő autó mellé odahajtott egy biciklisfutár, hogy kérdőre vonja. Ezután annyit látni, hogy a sofőr válaszul a kormányt a kerékpáros felé tekerte, majd…
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Leszakadt egy óriási szikladarab és letarolta a hotelszobákat
Kréta népszerű célpont a turisták körében, egy hatalmas szikla azonban tragédiát és óriási pusztítást okozott egy szállodában. Egy hatalmas szikladarab szakadt le Kréta szigetén egy tengerparti hotel fölött, a hatalmas kő pedig elvitte a hotel egy részét, írja a Reuters. Az Agia Fotia nevű településnél található Markos Studios nevű hotel megsérült részén egy család nyaralt: a nő meghalt, a férfi túlélte, a fiuk pedig megsérült a balesetben. A földcsuszamlás vasárnap hajnalban történt, és a tűzoltóság nagy erőkkel érkezett a helyszínre. Helyi jelentések szerint két szobát vitt el a szikla, a kiérkező közel 50…
Tovább olvasomTovábbra is folytatódik a borongós, őszi idő Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Akik nem szeretik a napsütéstől mentes, szürke időt, a következő napokban nem sok örömük lesz az időjárásban. Folytatódik a ködös, borongós idő a jövő héten is, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11-19 fok között várható. Pénteken nyugat felől egyre több helyen eleredhet az eső – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Hétfőn az ország nagy részén tartósan borult, párás idő várható, a látási viszonyok csak lassan javulnak. Több-kevesebb napsütés csak kevés helyen valószínű, nagyobb eséllyel a Dunántúlon. Legfeljebb szitálás alakulhat ki. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, késő…
Tovább olvasomA következő napokban számtalan helyen adhat vért Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Adjunk vért és életet mentünk. Véradás Jász-Nagykun-Szolnok megyében BesenyszögBesenyszögi Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár *5071 Besenyszög, Szabadság tér 1 november 4. péntek 11:00-13:00 Besenyszögi Wesniczky Antal Művelődési Ház és Könyvtár JászárokszállásJászárokszállási Petőfi Művelődési Ház *5123 Jászárokszállás, Árpád tér 1 november 11. péntek 11:00-17:00 JászberényJászberényi EKE Eszterházy Károly Katolikus Egyetem *5100 Jászberény, Rákóczi út 53 november 7. hétfő 09:30-12:00 JásztelekJászteleki Művelődési Ház és Könyvtár *5141 Jásztelek, Szabadság út 69 november 7. hétfő 13:30-15:30 KarcagKarcagi Művelődési Ház – Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár *5300 Karcag, Dózsa György út 5-7…
Tovább olvasomKövetkező héten döntenek a jászberényi választás idejéről
Információink szerint minden bizonnyal az ünnepek utáni héten, valószínűleg szerdán dönt a helyi választási bizottság a jászberényi időközi választás időpontjáról. Bár még nincs kampányidőszak, de a kampányt Pócs János fideszes parlamenti képviselő máris beröffentette. Máris megy a találgatás, hogy mikorra írják ki Jászberényben az időközi önkormányzati választást. Mint ismert, a napokban rendkívüli testületi ülésen döntöttek arról, hogy feloszlatja magát a képviselő-testület. Bár a Fidesz-frakció terjesztette be ennek eldöntését, mégis, a szavazáson már nem állt ki a saját javaslata mellett, csak egyik tagjuk, Szabó Tamás szavazott igennel, a többiek vagy nemmel vagy…
Tovább olvasomIsmét több benzinkutat állítanak át olyan üzemre, hogy csak piaci áron lehessen tankolni
A Shell tizenhét olyan töltőállomás-átalakítást jelentett be, ahol a normál lakossági fogyasztókat már nem fogják kiszolgálni, csak a speciális üzemanyagkártyával rendelkezőket – természetesen piaci áron. A cégek kezdenek beleunni a kötelezően rájuk vert veszteségbe. Kinek van igaza? 17 töltőállomás működését alakítja át a Shell Hungary Zrt., november 2-től ezeket tankolásra csak az euroShell üzemanyagkártyával rendelkező szerződött vállalati partnereik tudják igénybe venni – jelentette be a cég. A hálózat 193 kútja közül 5 budapesti, valamint 12 nagyvárosi állomás működését állítja át. Korábban, augusztus elején a Shell teszt jelleggel egy mosonmagyaróvári és egy…
Tovább olvasomHáromezer éves leletre bukkantak a Jászságban
Bronzkori lelet Jászszentlászló határában. Több mint háromezer éves bronzkori leleteket, köztük bronztűt, miniatűr agyagkanalat, és feltehetően az egykori települést védő erődítés nyomait találták meg a régészek Jászszentlászló határában – írja a Hvg. A Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet megbízásából folytattak megelőző feltárást a területen. A szennyvíztisztító telep bővítését megelőző, nagyjából kétezer négyzetméteren folytatott régészeti munkák jelentősége, hogy egyrészt korábban nem végeztek Jászszentlászló területén feltárást, másrészt egy olyan korszak emlékanyagát sikerült megtalálni, amelyből az elmúlt időszakban szinte egyáltalán nem kerültek elő leletek ebben a…
Tovább olvasomLehetőség a zsarolásra? Az oroszok már nem engedik ki az ukrán gabonát
Néhány hónapja kötöttek megállapodást arról, hogy az ukrán kikötőkből szabadon és biztonságban kifuthatnak a gabonaszállító hajók, amelyek többek között az EU élelmiszerellátásához szükségesek. Történt azonban egy dróntámadás nemrég a krimi hajók ellen, az oroszok szerint Ukrajna volt az elkövető, a másik oldal szerint megrendezett támadás volt, hogy legyen mire hivatkoznia Moszkvának. Oroszország a Szevasztopolban állomásozó orosz hajók elleni támadás után felfüggeszti a részvételét az ENSZ-közvetítéssel megkötött ukrajnai gabonaszállítási megállapodásban – áll az orosz védelmi minisztérium által szombaton kiadott közleményben, amelyet a TASZSZ orosz állami hírügynökség ismertetett. „Tekintettel arra, hogy október…
Tovább olvasomPálfordulás: az ellenzék aggódik, a kormánypárt pedig megvonja a vállát több ezer vendégmunkás idetelepítésére
A debreceni BMW-gyár építkezésére több ezer külföldi vendégmunkást telepítenek hazánkba, akikkel kapcsolatban rengeteg a kérdőjel, ezt az ellenzék szóvá is tette. A fideszes polgármester szerint azonban nincs itt semmi probléma, nem fognak gondot okozni. Teljes szerepcsere. „Több ezer külföldi, valószínűleg török vendégmunkás érkezik a városba, meghatározott ideig itt fognak lakni és információink szerint konténer házakban,” mondta az ATV Híradójának a debreceni önkormányzat egyik ellenzéki képviselője. Gondola Zsolt Zoárd szerint a város nem készült fel ekkora mennyiségű külföldi munkavállaló érkezésére. A debreceni BMW-gyár építkezésére érkezők miatt aggódik a DK ott élő országgyűlési képviselője,…
Tovább olvasomÚj világrekord: két kilométer hosszú vonat szelte át Svájcot, ezt látni kell – videó
Most megtekinthetjük a világ leghosszabb személyvonatát. Oka is volt a különleges eseménynek. A Rhétai Vasút (RhB) szombaton egy közel két kilométer hosszú vonatszerelvényt – és ezzel a világ leghosszabb személyvonatát – zakatoltatta át a graubündeni Albula-völgyön. A vonatnak sikerült a közel 25 kilométeres távot megtennie, így ez egyben új világrekordot is jelent. A 3000 tonnás vonatszerelvény az eredetileg tervezett 14:00 helyett végül (jó vonatos szokás szerint) jókora késéssel indult, hogy 46 perc alatt 800 méter szintemelkedést maga mögött tudva, két alagúton és néhány szerpentinen keresztül szombaton 15:55-kor megérkezzen a célállomásra. Az eseményt itt…
Tovább olvasom