Ahogyan az várható volt, az energiaválság a Szolnoki Olajbányászt is érinteni fogja az általa használt létesítmény kapcsán. Több hetes előkészítő egyeztetések után kialakult a téli időszakra vonatkozó rend, melyről Csősz Tamással, a klub ügyvezető igazgatójával beszélgetett az olajofficial.hu. “Akkor, amikor minden területen az energiafogyasztás szűkítésére kényszerül a város is, nem várható el, hogy pont a sportot ne érintse semmi. Nekünk is ki kell vennünk a részünket a takarékosságból. A lényeg, hogy a nagy fűtési és világítási költséggel működő Körcsarnok lényegében bezár, annyi kedvezményt fogunk kapni, hogy a felnőtt és az…
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Hazánk legnagyobb szállodája is bezár
Képtelen kigazdálkodni a költségeket a Danubius Hotel Hungaria. Ezért a szálloda négy hónapra bezár. Reméljük, csak ennyi időre. Négy hónapra bezár az ország legnagyobb szállodája, a Danubius Hotel Hungaria, írja a Turizmus.com cikkére hivatkozva az rtl.hu. A közleményben azt írják, hogy a szállodalánc mérete és összetétele a piaci szereplőknél nagyobb mozgásteret ad tevékenységének átcsoportosítására, így a Danubius Hotels novembertől nyolc szállodájában várja a vendégeket Budapesten, Bükön és Győrben, de a Danubius Hotel Hungariában november 1-jétől – előreláthatólag 2023. február 28-ig – átmenetileg üzemszünet lesz. A döntést az indokolja, hogy a 499 szobával rendelkező…
Tovább olvasomSokkoló: lakótelepre zuhant egy orosz vadászbombázó – videó
Elképesztő képsorok, az amszterdami légikatasztrófához hasonlítható, ahogy telibe talál egy lakótelepet a vadászgép Oroszországban. A dél-oroszországi Jejszk város egyik lakótelepére csapódott egy katonai repülőgép hétfőn. Az esetről készült, felvételeken hatalmas tűzgolyó látható, amely egy kilencemeletes panelházat borított el. Az orosz védelmi minisztérium szerint a repülőgép, egy Szu-34-es bombázó kiképző repülésen volt, amikor lezuhant. Áldozatokról egyelőre nincs hír, de mentőautókat és tűzoltóautókat láttak a helyszínen. “A gépből katapultált pilóták jelentése szerint a baleset oka az volt, hogy felszállás közben tűz ütött ki az egyik hajtóműben” – áll a tárca közleményében. A…
Tovább olvasomEgy gépjármű és egy villanyóraszekrény is kigyulladt Szolnokon
A füst volt az úr. Kigyulladt egy személygépkocsi motortere Szolnokon, a Bocskai és a Mikes utca kereszteződésében. A szolnoki hivatásos tűzoltók egy vízsugárral eloltották a lángokat – írja a Katasztrófavédelem. Kigyulladt egy első emeleti villanyóraszekrény, ami miatt füsttel telítődött a Nagy Imre körút 2. száz alatti társasház hétfő délután. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, oltaniuk már nem kellett, viszont a füst miatt ki kellett üríteniük a társasház egy részét – írja a Szoljon. – Legalább ötven fő hagyta el az épületet, voltak olyan lakók, akik az erkélyükre menekültek a füst…
Tovább olvasomEzekre figyeljünk, ha nem akarunk digitális csalás áldozatává válni
Ahogy nőtt a koronavírusjárvány idején az online ügyintézések száma, úgy lett egyre csábító vadászterület a kiberbűnözők számára, akik egyre kifinomultabb módszerekkel próbálkoznak adathalászattal – írja a police.hu. A rendőrsök szerint az is a bűnözőknek kedvez, hogy rengeteg felhasználó még mindig tapasztalatlan a digitális térben, emiatt nehezebben veszik észre a csalási kísérletek jeleit. A jelenség koránt sem csak a webshopokat és az online apróhirdetési oldalakat érinti, ugyanis az elmúlt év során a legnagyobb banki, IT és telekommunikációs szereplők mellett az energiaszolgáltatói és közműszolgáltatói szektorban is sok esetben tapasztaltak testre szabott adathalász kísérleteket. A rendőrség összeszedte,…
Tovább olvasomFeloszlatta magát a jászberényi képviselő-testület
Feloszlatta magát a jászberényi képviselő-testület a hétfő délutáni, rendkívüli ülésen. A testület feloszlatását dr. Gedei József, a DK helyi erős embere is támogatta a fideszes képviselőkkel együtt. Gedei korábban alpolgármester, még korábban, még MSZP-s színekben pedig polgármester volt Jászberényben. Gedei szerint a várost 2019 óta vezető jobbikos polgármester, Budai Lóránt alkalmatlan, és úgy látja, a város törvényellenesen működik, emiatt támogatta a képviselő-testület feloszlatását. A 2019-es önkormányzati választás után a jászberényi képviselő-testületben az ellenzéki Közösen Jászberényért Egyesületnek 6 képviselője volt – a polgármester nélkül –, a Fidesznek szintén 6, a Mi…
Tovább olvasomTűz ütött ki egy Nagy Imre körúti lépcsőházban
A Szolnok TV információi szerint ma délután tűz ütött ki a Nagy Imre körút 2. szám alatti lépcsőházban. Egy első emeleti villanyóraszekrény kapott lángra, ami miatt füsttel telítődött a társasház. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre és megfékezték a lángokat. A lakók a lépcsőház előtt várták, hogy visszatérhessenek otthonaikba.
Tovább olvasomHogyan spórolnak a magyarok?
Bár a magyar internetezők vásárlási szokásait ugyan folyamatosan alakítják az infláció hatásai, a jól megszokott minőségből nem tervezünk lényegesen lejjebb adni – derül ki a GKID piackutató cég felméréséből, melyet az eMAG megbízásából készítettek. Az eredmények szerint az alapvető élelmiszerekből, kozmetikumokból, ruhából és cipőből nem hajlandó olcsóbbat venni a vásárlók többsége, inkább hajlanak a vásárolt mennyiség csökkentésére. A közlemény szerint az év hátralévő részében a webáruházakban kínált akciós, kedvező árú termékek szerepe fontosabbá válhat, hiszen a válaszadók közel 80 százaléka vélte úgy, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben a korábbinál jobban…
Tovább olvasomKormány: Amíg nem küld pénzt az EU, nem lehet pályázni napelemekre
Szépen csomagolva és kicsit elrejtve, de a szakminisztérium bejelentette, hogy a korábbi közléssel és kiírással szemben mégsem lehet novemberben jelentkezni a napelempályázat újabb körére. Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára a tárca közleményében úgy fogalmaz: tekintettel arra, hogy a kormány a hazai költségvetés terhére teljes mértékben előfinanszírozza és a Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervről szóló bizottsági megállapodásig biztosítja a szükséges forrásokat, a pályázat második szakaszáról az uniós támogatások felhasználásáról szóló hivatalos megállapodást követően születik döntés. Azt is bejelentette szeptember elején, hogy bár az első támogatási körben…
Tovább olvasomMunkagödörbe zuhant egy fiatal férfi és meghalt
Kábelcserét végeztek a soproni Balfi úton, az épülő óvoda közelében, ezért ásták ki a mély árkot. A biciklisek által is használt járdát teljesen kettészelte a munkagödör. Dániel a munkahelyéről tartott hazafelé péntek este kerékpárjával, amikor belezuhant a gödörbe. Még mindig talány, vizsgálatok fogják tisztázni, hogy a kivitelezők kellően jelezték-e a felbontást. A fiatalember olyan szerencsétlenül esett és olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy kórházba kellett szállítani. – Kedden kaptam a kórházból a hírt, hogy a fiamnál sajnos beállt az agyhalál. Gépek tartják életben, hogy a szerveit más betegek megkaphassák – mondta…
Tovább olvasom