Év végéig akár a kétszeresére is drágulhat a WC-papír

Viszont legalább ellátási hiánytól nem kell tartani. A higiéniai papírtermékek a kétszeresükre drágulhatnak az év végéig tavaly szeptemberhez képest – közölte a Vajda-Papír az MTI-vel. A változást a higiéniai papírgyártó cég azzal indokolta, hogy beszerzési és energiaköltségei is mintegy 100 százalékkal nőnek az idén az ukrajnai háború és az energiaválság következményeként – írja a HVG.hu. A pluszköltségeknek azonban csak egy részét hárítják át a fogyasztókra – jelezték, megjegyezve: a fogyasztói ár a kereskedőkön is múlik. Magyarország éves szükséglete 90 ezer tonna a higiéniai papírtermékekből, a Vajda-Papír csoport éves kapacitása pedig 140…

Tovább olvasom

„Ezer sebből vérzik a magyar egészségügy”

Kódolva van a rendszerben a tragédia lehetősége – véli Dr. Kunetz Zsombor rendszerfejlesztő, az Országos Mentőszolgálat Motoros Mentő projekt alapítója és vezetője, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. orvosigazgatója. A szakemberrel a Pénzcentrum készített interjút, amelyben többek között arról is szó esik, miért lehet kijelenteni, hogy már mostanra összeomlott a magyar egészségügy. “A kötelező kijelölések, helyettesítések a szakember és eszközhiány miatt csak szeptember közepéig 15 járóbeteg ellátó rendelő és 20 kórházi osztály nem fogad betegeket. Ez a teljes káosz jele. Az egész rendszer ezer sebből vérzik. Ma Magyarországon gyakorlatilag bárhogy sérülhetnek…

Tovább olvasom

Hadházy szerint plagizálta a diplomamunkája nagy részét a több tanárt kirúgó tankerületi vezető

Az országgyűlési képviselő egy szakértővel nézette meg Marosi Beatrix diplomamunkáját, aki több szempontból is kifogásolhatónak találta azt. „Az öt tanárt kirúgó Marosi Beatrix tankerületi vezető diplomamunkájának jelentős része rossz plágium, a copy-paste módszerrel szabálytalanul bemásolt szövegrészekből áll” – írja Hadházy Ákos a Facebookon. Mint a 444.hu írja, a független országgyűlési képviselő most leellenőriztette a halálbüntetésről szóló teljes szöveget egy meg nem nevezett hozzáértővel, aki azt írta neki a szakdolgozatról: „A diplomamunka legalább 36 százaléka más forrásokból szó szerint átemelt, ennek megfelelő jelölése nélkül. Nagy valószínűséggel ennél nagyobb arányban tartalmaz plagizált részleteket, azonban…

Tovább olvasom

Pócs szerint már globális háborúról beszélhetünk

Egy perc alatt négy brüsszelezést eresztett el a parlamentben Pócs János. A Fidesz jászsági képviselője pedig csak arról tett fel kérdést, hogy mit várhatunk a hazai tűzifaprogram előnyeiről. A kormánypárti ínyencek is megnyalhatták mind a tíz ujjukat Pócs János parlamenti felszólalása után, hiszen a képviselő tökéletesen felmondta a propagandaleckét: szerinte minden bajnak az eredője a lokálisból globálissá vált háború, az infláció és persze Brüsszel, Brüsszel és Brüsszel. Meg persze Brüsszel.  A víz- és gázszerelőből előbb dinnyetermesztővé, majd képviselővé vált Pócs feladta a leckét Nagy István agrárminiszternek zavarba ejtő csalafinta kérdésével: hogyan is állunk a tűzifaprogrammal?…

Tovább olvasom

Vigyázzunk, gázszámlás csalásokkal próbálkoznak az adathalászok

Fizetési felszólításokat küldözgetnek az MVM nevében, valódinak látszó környezettel kiegészítve. Próbálják elhitetni, hogy tartozásunk van. Bár nem volt tartozása, mégis 1340 forintos gázszámlát kapott e-mailen hétvégén az RTL Híradó egyik nézője – a feladó alapján – az MVM-től. Azt mondja, az értesítés a megszólalásig hasonlított a szolgáltató korábbi leveleihez, de amikor rákattintott a “fizess most” feliratra, egy ismeretlen oldalon indult visszaszámlálás, majd gyorsan kilépett, nehogy valaki hozzáférjen a bankkártyájához.

Tovább olvasom

Ebben a magyar városban is akkora a baj, hogy seregnyi intézményben nincs fűtés és meleg víz

Napi rendszerességgel számolnak be arról az önkormányzatok, hogy hol mennyivel fogják vissza a kiadásokat, a városi intézmények bezárása árán is. Most Dorog fedte fel borzalmasan kinéző kártyáit. Az óvodák, a bölcsőde, a Dr. Mosonyi-gondozási központot – és az állami fenntartású intézményeket – kivéve nem lesz távhőellátás a közintézményekben Rendkívüli testületi ülést tartott Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete október 10-én. Az ülés témája a 2022. évi 159. számú Magyar Közlönyben megjelent 20/2022. (IX.30.) TIM rendelet után kialakult intézményi energia ellátási krízis helyzet kezelése volt. A Közlönyben megjelent táblázat értelmében a távhőszolgáltatás ára…

Tovább olvasom

Messziről látható fényekkel segítik a tájékozódást a Tisza-tónál

A korábbi sötétedés és a megváltozó időjárási viszonyok miatt jön ez igazán jól. Mint a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. oldalán olvasható: Reméljük, hogy az elmúlt héten átadott meleg fehér színű villogó fények az eljövendő korai sötétedésben vagy ködös időben is segítik majd a tájékozódást. A halgazdálkodási társaság ismertetése szerint, a két villogó fény egyike a VI-os öblítőcsatorna tározó felőli végét, a másik a Csapói-Holt-Tisza poroszlói oldaláról kivezető csatornát jelzi, megkönnyítve a kijutást a belső vizekről. Hozzátették: jelenleg tesztüzemben működnek a fényforrások, és amennyiben beváltják a reményeket, néhány további jelzőfény kihelyezésére is sor kerülhet.…

Tovább olvasom

Putyin háborús agressziója ellen demonstráltak az orosz nagykövetségnél

Tüntetést szervezett délután négy órára az Ukrán Egység nevű mozgalom, Oroszország budapesti nagykövetsége elé, miután – válaszul a Krímbe vezető hidat ért, ám az ukránok által eddig még el nem ismert csapásra – hétfőn reggel több nyugat-ukrajnai nagyvárost, köztük Kijevet és Lvivet is orosz rakétacsapás ért. „Délután négykor gyűljünk össze az agresszor nagykövetsége elé! Hozzatok zászlókat, készítsetek plakátokat, ne maradjatok csöndben!” – hirdeti az esemény leírása ukránul. A tüntetés szervezői háromnegyed hat körül kezdték meg beszédüket. A felszólaló – egy idősebb nő – arról beszélt, hogy ma is hajnalban támadtak az oroszok, ugyanúgy, mint február…

Tovább olvasom

Új választás kiírását és a parlament feloszlatását követelte Jakab Péter

Új parlamenti választás kiírását, és ennek előfeltételeként a parlament önfeloszlatását követelte Jakab Péter az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén. Az egykori jobbikos, kilépése óta független képviselő napirend utáni felszólalásában hosszan sorolta a jelenlegi válsághelyzet tüneteit: magas infláció, elszállt árak és rezsiköltségek, csak 18 fokra felfűthető iskolák. „A magyar ember adózik a munka után, az élelmiszer után, a benzin után, a rezsi után, cserébe a magyar állam, a kormány nem képes rá, hogy felfűtse az iskolákat 20 fokra, vagy kifizessék a tanárokat?” – kérdezte, majd meg is válaszolta, hogy miért nem képes…

Tovább olvasom

Fegyelmi eljárás indul a jászberényi ellenzéki polgármester ellen – a főispán odacsapott

A jászberényi önkormányzati képviselő-testület feloszlatását kezdeményezte pár hete Gedei József. A tavaly alpolgármesteri tisztségéről lemondott, szintén ellenzéki DK-s politikus előterjesztését a testület rendes ülésén nem vette napirendre a polgármester, írja a Magyar Narancs. Ezután a Fidesz kezdeményezte rendkívüli ülés összehívását, erre 15 napja volt Budai Lórántnak, de nem tette, mert akkor az időközi választás pont karácsonykor lett volna. Mivel a város vezetője nem tett eleget törvényi kötelezettségének, ezért a főispán, Berkó Attila fegyelmi eljárást kezdeményezett ellene, ami Budaira nézve akár súlyos következményekkel is járhat – mindezt Budai saját közösségi oldalán jelentette…

Tovább olvasom