A jövő héttől már lehet igényelni az omikron elleni vakcinát

A múlt héten Magyarországra érkezett az új omikron elleni Pfizer-vakcina szállítmánya, amit először az egészségügyi dolgozók kaphatnak meg – számolt be a koronavirus.gov.hu. A lakosság a jövő héttől mehet oltásért a megyei és a kijelölt fővárosi kórházak oltópontjaira időpontfoglalással, illetve a péntekenként anélkül is. Emellett a kormányhivatalok felmérést végeznek az idősotthonokban is, hogy ott hányan szeretnének megerősítő oltást kapni. Azt írták, hogy az alapimmunizálást követő első és második megerősítő oltás továbbra is mindenkinek ajánlott, akik legalább 4 hónapja kapták meg az előző oltásukat. A megerősítő oltás típusáról az oltóorvos dönthet. Az újfajta…

Tovább olvasom

Időközi választás jöhet Jászberényben

Ahogyan arról a Szol24 is beszámolt, egyre nagyobb az esélye annak, hogy feloszlatja magát a képviselő-testület Jászberényben. A Magyar Narancs legfrissebb információi szerint a helyi Fidesz-frakció arról döntött, hogy támogatja Gedei József (DK) ezzel kapcsolatos beadványát. Ezzel megnyílt az időközi választás megtartása előtt az út, a többség ennek megszavazásához immár adott lesz. A jászberényi testületben egy mi hazánkos, hét fideszes és elvileg hét ellenzéki képviselő ül, a DK-s Gedei József azonban többször is a Fidesszel szavazott együtt.  Egyébként nem először merül fel a képviselő-testület feloszlatásának gondolata Jászberényben: két évvel ezelőtt épp Budai…

Tovább olvasom

Megszavazta az EU: Magyarország nem demokrácia

Nagy többséggel megszavazta az Európai Parlament plenáris ülése a Magyarországról szóló újabb jogállamisági jelentést. Előterjesztője Gwendoline Delbos-Corfield, francia zöldpárti EP-képviselő, aki Judith Sargentini visszavonulása után vette át a feladatot. Az állásfoglalás mellett 433, ellene 123 EP-képviselő szavazott, 28 pedig tartózkodott. Az EP-képviselők a jelentés szerint részletesen kifejtik aggodalmaikat Magyarországgal kapcsolatban, ezek között szerepel alkotmányos és választási rendszer működése;az igazságszolgáltatás és más intézmények függetlensége és a bírák jogai;korrupció és összeférhetetlenség;a véleménynyilvánítás szabadsága, beleértve a médiapluralizmust;a tudományos szabadság, vallásszabadság; gyülekezési szabadság;az egyenlő bánásmódhoz való jog, beleértve az LMBTQI jogokat;a kisebbségekhez tartozó személyek,…

Tovább olvasom

A kormány kedvenc szobrásza újabb alkotással örvendezteti meg Szolnokot

Felállították Kligl Sándor szobrász legújabb alkotását Szolnokon, melynek avatása pénteken délután lesz. A művész több szobra is megtalálható már a megyeszékhelyen, főleg a térkővel gazdagon kirakott Kossuth téren. A szobrot a Fidesz helyi oldalhajtása, a Márai Sándor Kulturális Polgári Kör rendelte meg és Kligl Sándor megvalósította. A 140 centis talapzaton álló 190 centis bronz szobor -közgyűlési jegyzőkönyv szerinti- értéke 10 millió 160 ezer forint, tudta meg a Magyar Narancs. Úgy tűnik, a Márai körnek erre pont volt pénze, hiszen 2022-re a Városi Civil Alaptól bagatellnek tűnő 10 millió 506 ezer forint támogatást…

Tovább olvasom

Autóbalesetet szenvedett az ukrán elnök

Zelenszkij nem sérült meg súlyosan az ütközésben. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közlekedési balesetet szenvedett Kijevben, de nem sérült meg súlyosan – közölte szóvivője csütörtökön kora reggel egy Facebook-bejegyzésben az mfor.hu cikke szerint. Szerhij Sznyikforov, aki nem közölte, hogy mikor történt a baleset, azt mondta, hogy Zelenszkij autója egy személygépkocsival ütközött. “Az elnököt orvos vizsgálta meg, nem találtak súlyos sérüléseket” – mondta, hozzátéve, hogy a balesetet kivizsgálják. A Zelenszkijt kísérő orvosok sürgősségi ellátásban részesítették a másik személygépkocsi vezetőjét, és mentőautóba szállították – mondta. (mfor.hu)

Tovább olvasom

Jelentős a cukorhiány a boltokban

Az emberek felvásárolják, mivel ki tudja, meddig lesz még árstop hatálya alatt. A 2,8 százalékos tej után a cukor is hiánycikk lett a boltok polcain. A Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének elnöke szerint ez azért van így, mert az árstop miatt az emberek felvásárolták a cukrot. A kormány – ahogy a polcokról sok helyen szintén hiányzó tejekkel kapcsolatban – most is azt írta, ellenőrizni fogják, kaphatók-e az árstopos termékek – írja az rtl.hu. A csatorna híradójának küldött nézői felvételen látszik, hogy az egyik budapesti üzletben üresen állnak a cukrospolcok, és ez…

Tovább olvasom

Szükséges rossznak látják az autósok a CO2-kibocsátást, viszont sokan tennének a környezetért

Minden harmadik magyar autós legalább alkalmanként rosszul érzi magát gépjárműve környezetterhelésétől, a többség viszont szükséges rossznak tartja – derül ki a Cristo autós alkalmazás friss reprezentatív felméréséről íródott közleményből. Akiket rossz érzés terhel, azok egyéb környezetvédelmi tevékenységekkel tennének ez ellen az életük más területén. Az autós alkalmazás idén szeptembertől a MyForest – Közösségi Erdőkért Alapítvánnyal karöltve ad egy megoldást azoknak, akik semlegesítenék saját autójuk CO2-kibocsátását. A mostani gazdasági helyzetben könnyen felülírhatja a várható fogyasztás az árcímkét, ha egy vásárlási döntésről van szó, ám egy új autó vásárlásánál 70%-ban még mindig…

Tovább olvasom

Harmincnégy év után II. Erzsébet főállású hasonmása visszavonul munkájától

Mary Reynolds 1988 óta volt a múlt héten elhunyt angol királynő főállású hasonmása. II. Erzsébet múlt csütörtöki halálával új időszak kezdődött Angliában, ezzel együtt Mary Reynolds életében is, aki 34 éve dolgozott a királynő hasonmásaként. A 89 éves essexi hölgy már gyerekkorában is úgy nézett ki, mint az uralkodó, ezért fiatalként sokszor önkénteskedett II. Erzsébet alteregójaként. Első valódi munkáját 1988–ban kapta, két évvel később pedig Michael Cane és Sir Roger Moore oldalán feltűnt a Telitalálat című filmben. A forgatások mellett Reynolds rendezvényeken és reklámokban is szerepelt, így jókora mennyiségű “királynői” öltözetet…

Tovább olvasom

Pedig győztesnek érezhették magukat: a kormány a napelemre sikerrel pályázókkal is kegyetlenül kiszúrt

Hol van már a tavalyi hó, amikor 100%-os támogatást ígért a kormány és ennek megfelelően pályázott mindenki. Csakhogy közben annyira elhúzták az időt és annyira megugrottak az árak, hogy sok százezer forintot kivesznek a leginkább rászorultak zsebéből. Ellenben a fideszes oligarcháknál nincs ilyen probléma. A részletekre Hadházy Ákos, megválasztott képviselő hívta fel a figyelmet a közösségi médiában. “A 24.hu is megírta, hogy a hazug kormány hogy kiszúrt a napelemekre pályázó egyszerű emberekkel. A 40 ezer pályázó még egy kanyi vasat sem kapott, miközben sok százezer forinttal felment az eszközök ára,…

Tovább olvasom

Pintérék bizonygatják, hogy az abortuszszabályok átírásánál egyeztettek – egy nem létező szervezettel

A belügyminiszter sebtében igyekszik bizonygatni, hogy márpedig ők fontos szakmai szervezetekkel egyeztettek, mielőtt egyik napról a másikra átírták az abortusszal kapcsolatos szabályokat. Egyetlen bökkenő, hogy a Bábaszövetség, amire többször is hivatkoznak, évek óta nem is létezik. Az Országos Bábaszövetség is elfogadta az abortusszal kapcsolatos új szabályokat, olvasható az Egészségügyi Közlöny című, a Belügyminisztérium által kiadott lapban – szúrta ki a 444.hu. A hivatalos lapban hétfőn tették közzé a várandóssággal kapcsolatos új irányelveket, amiknek egyike az a nagy vihart keltett belügyminiszteri rendelettel is megerősített ajánlás, hogy minden abortusz előtt meg kell mutatni a…

Tovább olvasom