A tilalom az állami tulajdonú, természetvédelmi vagy Natura 2000-es területekre vonatkozik. Augusztus 4-én jelent meg a kormányrendelet, ami a gyorsabb fakitermelés érdekében felfüggeszti az eddigi természetvédelmi szabályokat. Kedden azonban kijött egy újabb rendelet, amely több területen megtiltotta a tarvágást – írja a 444.hu. A miniszteri utasítás értelmében nem végezhető tarvágás az állami tulajdonú, „természetvédelmi vagy Natura 2000 elsődleges rendeltetésű, őshonos fafajokból álló természetes erdőnek, természetszerű erdőnek vagy származékerdőnek minősülő természetességi állapotú, az erdőfelújítási kötelezettségre vonatkozó célállományt alapul véve természetes mageredetű erdőfelújításra alkalmas erdőben.” A korábbi rendelet felfüggesztette a természetvédelmi törvénynek azt…
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
A DK szerint inkább a minisztériumok fűtésén kellene spórolni
A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hogy ha a közintézmények fűtésén akar spórolni, akkor ne az iskolákkal, hanem a minisztériumokkal, a Parlamenttel, a Sándor-palotával és a Karmelita kolostorral kezdje. Hegedűs Andrea, a DK országgyűlési képviselője keddi online sajtótájékoztatóján a köznevelésért felelős helyettes államtitkár azon megnyilatkozására hivatkozott, amely szerint elég lesz 20 fokra fűteni az iskolákat télen. Az ellenzéki politikus szerint ez azt jelenti, hogy a kormány a gázzal való spórolást nem a Parlament, a minisztériumok vagy a hivatalok fűtésén kezdi, hanem az iskolákon. “Amikor a gyermekeink csak…
Tovább olvasomPutyin szerint a Nyugat ágyútölteléknek használja Ukrajnát
A Nyugat megingatta az európai biztonság rendszerét, és ágyútölteléknek használja Ukrajnát – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a X. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencia részvevőihez intézett keddi beszédében. Putyin az Egyesült Államokat, a NATO-t, a “kollektív Nyugatot” és a “nyugati globalista elitet” provokációk szervezésével és az európai biztonság összeomlasztásával vádolta meg. Álláspontja szerint a NATO keleti szárnyán a támadó erők csapásmérő képességének növelésével, a katonai infrastruktúra fejlesztésével és a rakétavédelem telepítésével nem erősíti, hanem épp ellenkezőleg, gyengíti a biztonságot. Kifogásolta, hogy a NATO nem vett tudomást a kölcsönös biztonság szavatolására…
Tovább olvasomTeherautóval ütközött a 32-esen, négyen is megsérültek – fotók
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2022. augusztus 15-én 14 óra 22 perckor. Egy tiszakécskei lakos közlekedett személygépkocsival a 32-es számú főúton. Az 57-es kilóméterszelvénynél lévő útkereszteződésben a számára kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” közúti közlekedési jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta és a gépjárművel a védett úton haladó tehergépkocsinak ütközött. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – 2 személy könnyű, 2 pedig súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség fotói:
Tovább olvasomA tanévkezdés küszöbén az iskolák legtöbbje kétségbeesetten keres tanárokat, elképesztő a hiány – videó
Mivel több fizetést nem tud adni az iskola, mivel semmi köze a pedagógusok bérének megállapításához, próbálkoznak már szolgálati lakással is. Minden eddiginél lesújtóbb a tanárhiány, a szakrendszerű oktatás már a legtöbb iskolában csak a múlt, de azzal, hogy a kormány ennyire alacsonyan tartja a pedagógusok fizetését, ne is csodálkozzunk. A közeledő tanévkezdés miatt már nem csak a közszféra állásportálján, a közösségi médiában is próbálnak tanárt találni az intézmények, kollégát a pedagógusok – számolt be róla a hétfői RTL Híradó. Egy budapesti, I. kerületi iskola például azzal hirdet, hogy náluk sincs kolbászból…
Tovább olvasomA Kúria igazi fideszes választ adott arra, miért az elnök feleannyi szavazatot kapó feleségét nevezték ki
Nem vitték túlzásba a magyarázkodást a Kúriánál sem, de annyit azért sejthettünk, hogy nem fognak a nyilvánosság elé állni azt közölni velünk, hogy igen, hatalmas korrupció áll a háttérben. Mint tudjuk, ilyen Magyarországon egyébként sem fordulhat elő Orbánék alatt. „Össze nem függő események összekapcsolt bemutatása érdekes lehet, de valós nem” – írja a Kúria Kommunikációs Osztálya, miután a legfőbb magyar bírósági fórum is reagálni kényszerült arra az Observerben megjelent cikkre, melyből kiderült, hogy annak ellenére nevezték ki a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégium tanácselnökének Varga Zs. András (képünkön) Kúria-elnök feleségét, hogy jóval kevesebb szavazatot kapott, mint…
Tovább olvasomÉjszaka, alvó emberek közé hajítottak Molotov-koktélokat egy házba
Már ilyenek is megtörténnek Magyarországon. Emberölési kísérlet miatt tartóztattak le két fiatal férfit hétfőn, mert a gyanú szerint Molotov-koktélokat dobtak egy véméndi házba az ott alvó emberek közé szombat éjjel. A Pécsi Törvényszék közleménye szerint a két gyanúsított az általuk készített Molotov-koktélokat egy véméndi ház középső szobájának ablakán dobta be, miközben az ott lakók aludtak. A házban emiatt kigyulladtak a bútorok, a lakók hívták a tűzoltókat. Az egyik gyanúsított büntetett előéletű, társa büntetlen, de a közlemény szerint „vele szemben köznyugalom elleni bűncselekmény elkövetése miatt intézkedést már alkalmaztak”. A két férfi…
Tovább olvasomJárművek haladtak át a hídon, amikor váratlanul összeomlott – videó
Két autó a folyóba zuhant, senki nem számított ilyen fordulatra, hogy minden előjel nélkül összedől a norvég híd. Összeomlott egy híd a norvégiai Tretten nevű településen hétfőn. Az MTI fotóin a levegőből látható a hídomlás és következménye: A baleset következtében két jármű a Gudbrandsdalenben folyóba zuhant, a sofőröket sértetlenül sikerült kimenteni. A baleset következményeit videón is megörökítették:
Tovább olvasomA Fürdőszövetség az erősen takarékos működésről: Még mindig jobb, mint bezárni
A napokban olvashattuk, hogy a szolnoki mellett a martfűi termálfürdőt is rezsicsökkentett módba állították a hihetetlenül magas energiaárak miatt. Több más fürdőhely is követte ezt a mintát, mert képtelenség kigazdálkodni ezt az összeget, amennyit az energiaköltségek felemésztenek. A Blikk.hu a Magyar Fürdőszövetség főtitkárát, Balogh Zoltánt kérdezte az események alakulásáról. A magas rezsiárak miatt több szolgáltatását is korlátozza a Martfű Termal Spa, nem kapcsolják be a gyógymedencék masszázselemeit, az uszodatéri szaunát, a skandináv wellness jacuzzit, de büfés melegétkezés sem lesz. A többi fürdő is így készül a télre? Jelenleg 117 tagunk…
Tovább olvasomKülföldi fegyveresekre mért csapásról számolt be az orosz katonai szóvivő
Német és lengyel zsoldosok hunytak el Moszkva akciója után. Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Több mint száz lengyel és német “zsoldos” életét vesztette, további több mint ötven pedig megsebesült, amikor az orosz légierő nagy pontosságú fegyverekkel csapást mért ideiglenes állomáshelyükre a Harkiv megyei Zolocsivnél – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelentést ismertetve. A tábornok szerint hasonló csapásokban a donyecki régió három településénél az ukrán fegyveres erők 53. gépesített dandár és a 68. gyalogsági-vadászdandár több mint 260 katonáját, Herszon megyében pedig a 63.…
Tovább olvasom