Az energiaválság rekordnövekedést hozhat a napelem piacon

Az idei év első három hónapjához képest jóval több új háztartási méretű napelemes rendszert telepítettek a második negyedévben Magyarországon – írja a Portfolio.hu. A lap szerint a csaknem 125 megawattos bővülés gyengébb, mint a tavalyi 167 megawattos bővülés, de a rezsiemelkedés fel fogja pörgetni alaposan a piacot. A rezsicsökkentés csökkentésének bejelentése után a lakosság szinte rohamot indított az 50 kW alatti háztartási méretű (HMKE) napelemekért, a kereslet megtöbbszöröződött. A Portfolio szerint a piac várhatóan már a harmadik negyedév végén meghaladják majd a 2021-es időarányos számokat. Sőt, az is nagyon valószínű, hogy a tavalyi…

Tovább olvasom

A martfűi termálfürdőnek korlátoznia kell a működését az áram és a gáz drágulása miatt

Több szolgáltatását is kénytelen szüneteltetni, illetve korlátozni a Martfű Termál Spa, mivel az áramdíj tízszeresére, míg a gáz ára a hétszeresére ugrott – írja a Termál Online. Egyelőre határozatlan időre a fürdőben szüneteltik a gyógymedencék masszázselemeit, az uszodatéri szaunát, a skandináv wellness jaccuzit és a büfében a meleg étkezést. Rövidebb lesz a fürdő és a wellness részleg nyitvatartási ideje, egyes gyógymedencéket pedig ideiglenesen lezárnak. A korlátozások a gyógyászati kezeléseket nem érintik. A Termál Online cikke szerint a fürdő árainak változásáról később döntenek majd.

Tovább olvasom

Rekordnagyságú területen pusztított erdőtűz eddig az idén Európában

Minden korábbinál nagyobb területen pusztított erdőtűz Európában az idén az Európai Unió figyelőszolgálatának vasárnap ismertetett adatai szerint – írja az MTI. A közösség műholdakkal és földi szenzorokkal működő megfigyelési programja, a Copernicus adataira támaszkodó európai erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) kimutatása szerint az idén augusztus 12-ig 659 541 hektáron pusztított erdőtűz. Az eddigi rekordot 2017-ben jegyezték fel, amikor időarányosan – az év elejétől augusztus 13-ig – 420 913 hektár erdő égett le. Az elpusztított terület nagysága az év végére megközelítette az egymillió hektárt, 988 087 hektárra nőtt. Az EFFIS 40 ország –…

Tovább olvasom

Zelenszkij: Kiemelt célpont minden orosz katona, aki az atomerőművet támadja

Az ukrán elnök szerint Oroszország nukleáris zsarolásra használja a zaporizzsjai erőművet. Erről legújabb online beszédében ejtett szót Volodimir Zelenszkij – írja a 444.hu. Az ukrán elnök folyamatos provokációnak nevezte, hogy az oroszok a létesítményt támadják, illetve bázisként használják nikopoli és marhaneci bombázásaikhoz. Azt üzente, a hadsereg és a titkosszolgálat kiemelt célpontként kezel minden orosz katonát, akik részt vesznek a Zaporizzsja elleni támadásokban. Zelenszkij szerint minden egyes nap, amíg orosz katonák vannak az atomerőmű területén, növeli az európai sugárzás kockázatát. A zaporizzsjai erőművet még márciusban, az orosz invázió elején vették ellenőrzésük…

Tovább olvasom

Halálos fenyegetést kapott a Harry Potter írónője

“Te leszel a következő!” – írták válaszul a megkéselt írótársáról szóló posztja alá. Pénteken egy irodalmi fesztiválon megkéselték az indiai születésű brit írót New York államban: a friss hírek szerint vasárnap reggelre levehették őt a lélegeztetőgépekről és már beszélni is tud. Az esettel kapcsolatban J.K. Rowling, a Harry Potter-könyvek írója a Twitter-oldalán szólalt meg és több bejegyzést is közzétett Rushide elleni borzalmas támadásról. Egyikben úgy fogalmazott, hogy nagyon rosszul érzi magát és bízik benne, hogy minden rendben lesz. Ezen bejegyzés alatt egy pakisztáni székhelyű iszlamista szélsőséges férfi fenyegette meg Rowlingot.…

Tovább olvasom

Ütközést akart elkerülni a sofőr, az árokba borult az autó Kunszentmártonnál

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2022. augusztus 13-án 8 óra 10 perckor Kunszentmárton külterületén – számolt be róla a police.hu. Egy tehergépjármű Szentes irányából Kunszentmárton irányába közlekedett a 45-ös számú főúton. A főközlekedési út 5+550 méterszelvényében szabálytalanul megelőzte a vele azonos irányba közlekedő kerékpárost. A manőver során áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol a vele szemben Szentes irányába haladó gépjárművezetőt megzavarta. A baleset elkerülése érdekében a vétlen sofőr a járművet félrekormányozta, majd elvesztette uralmát a jármű irányítása felett és a vízelvezető árokba borult. A baleset…

Tovább olvasom

A Tiborcz érdekeltségébe tartozó kastélyban bulizott a Sziget-koncertje után Justin Bieber

Az idei fesztivál legnagyobb nevű fellépője a turai kastélyban afterezett, méghozzá Pókembernek öltözve. A Telex szúrta ki, hogy a jelek szerint Justin Bieber a Sziget Fesztiválon tartott péntek esti koncertje után a turai kastélyban folytatta a bulit. Az Instagramjára feltöltött fotók közül az egyiken a bárpult például megszólalásig hasonlít arra, ami a kastélyszálló Facebook-oldalán is látható. De nem is csak a bárpult hasonlít nagyon, hanem az egész helyiség: a tapéta a falon, a padló mintája és minden egyéb. Bieber Pókembernek öltözve bulizott és énekelt, és vele tartottak session zeneszei is, akikkel a Szigeten lépett fel. A…

Tovább olvasom

Elsőfokú veszélyjelzést adtak ki, viharok várhatók vasárnap

Főként a villámlás jelenthet veszélyt, de néhol akár jégeső is előfordulhat. Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés valószínű, de időnként összeállhatnak a gomolyok. Helyenként alakulhat ki zápor, zivatar, de az ország nagyobb részén számottevő csapadék nem várható – írja a met.hu tájékoztatása alapján az ATV. Hozzátették: a légmozgás fokozatosan veszít majd az erejéből, de zivatarok mentén még mindig lehet átmeneti szélerősödés. A várható zivatarok miatt elsőfokú veszélyjelzést adtak ki az ország egész területére, az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, néhol azonban a szél is megerősödhet, sőt jégeső is előfordulhat. A legmagasabb…

Tovább olvasom

Az ukránok állítása szerint az oroszok tüzérséggel lövik a zaporizzsjai atomerőművet

A Kyiv Independent angol nyelvű ukrán híroldal az ukrán védelmi minisztérium közleményére hivatkozva írja, hogy az oroszok tüzérséggel lövik egy közeli, megszállt faluból a zaporizzsjai atomerőművet. Ezt a hírt megerősítette Mikhajlo Podoljak, az ukrán elnöki hivatal egyik tanácsadója is. A zaporizzsjai erőmű, Európa legnagyobb nukleáris létesítménye egyébként jó ideje az oroszok kezén van, így első látásra elég értelmetlennek tűnik, hogy a saját maguk által megszállt erőművet támadják. Az ukránok szerint az oroszok célja az, hogy egyrészt elérjék, hogy az erőművet elvágják az ukrán hálózatról, így óriási területeken áramszüneteket és hiányt okozzanak;…

Tovább olvasom

A megfizethetetlen energiaárak miatt bezárhatják az ELTE TTK-t egy időre

Az emelkedő energiaárak miatt az egyetemen annak lehetőségét vizsgálják, hogy fél évre online oktatásra állítják át az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karát, az egyes részlegeket pedig időlegesen bezárják – írja a Népszava. A lap információi szerint a kar vezetése a napokban már kérte is az oktatókat, vizsgálják meg, hogy az egész éves, jelenlétet igénylő gyakorlati órákat, labormunkákat hogyan tudnák átcsoportosítani a szeptemberi-októberi időszakra. A végleges döntések a jövő hét folyamán születhetnek meg.

Tovább olvasom