A gázolaj ára minimálisan csökken, a benziné továbbra sem

Október végi szintre esik vissza a gázolaj literenkénti átlagára szerdán, ekkor újra 512 forintot kell majd fizetni literéért – írja a Holtankoljak.hu. A gázolaj ára utoljára augusztus végén esett nagyobbat, azóta nyolcvan forinttal drágult, idézte fel a változást a 24.hu. A benzin átlagárát nem érinti a mérséklődés, továbbra is 506 forintért lehet megkapni literét. Az ATV októberben megkérdezte a kormányt, hogy miért ilyen magasak az árak, és mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy megállítsák az áremelkedést, röviden összefoglalva azt a választ kapták, hogy azért ilyen magasak az árak 2021-ben, mert…

Tovább olvasom

Tanúkat keresnek Jászberényben

A Jászberényi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen személy ellen – írja a police.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen személy ellen 2021. november 5-én 14 óra 53 perc körül Jászberény, Dózsa György úton Nagykáta felől közlekedett egy külföldi hatósági jelzésű Volkswagen Golf (feltételezhetően VI GTI) típusú, fehér színű személygépkocsival Jászjákóhalma irányába. A gépkocsi a 32. számú főútvonal és a Jákóhalmi út csomópontjában kialakított körforgalomnál Jászapáti irányába haladva összeütközött egy kerékpárossal, de megállás nélkül továbbhajtott, így a baleset körülményei nem kerültek tisztázásra. A rendőrség…

Tovább olvasom

Kutatás: Márki-Zay Péter jóval népszerűbb, mint Orbán Viktor

Különösen a bizonytalan választók körében billen a mérleg nyelve az ellenzéki miniszterelnök-jelölt irányába a Republikon Intézet kutatása szerint. A Telex által közölt kutatásból kiderül, hogy a Republikon mérései szerint csökkent a nagy pártok támogatottsága, a kis pártok viszont erősödtek mind a teljes népesség, mind a pártválasztók körében. A Fidesz támogatottsága például két százalékpontot esett vissza a teljes népesség körében (34-ről 32 százalékra). Gyengült két százalékpontot a DK is, így jelenleg 12 százaléknál tartanak, veszített népszerűségéből a Jobbik és az MSZP is (egy-egy pontot), így a Jobbik kilenc, az MSZP öt százalékon áll.…

Tovább olvasom

Oldalára borult egy autó Túrkevénél

Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival 2021. november 7-én 10 óra 25 perc körül a 4202-es számú úton, Túrkeve külterületén Mezőtúr irányába – írja összegzőjében a police.hu. Haladása során egy jobbra ívelő útkanyarulatban elveszítette uralmát a jármű irányítása felett, a bal oldali útpadkán lehaladt és az oldalára borult. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a személygépkocsi utasa 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában ez az egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. A…

Tovább olvasom

A Szputnyikkal oltottak nem léphetnek be az USA területére

Akik az orosz vakcinát kapták nem kapnak beutazási engedélyt az Egyesült Államokba. Érdekes viszont, hogy a kínai oltóanyag nem került tiltólistára, aki Sinopharmot kapott, utazhat. A hétfőn életbe lépő új szabályok értelmében az USA elfogad minden olyan oltóanyagot, amelyet az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal vagy az Egészségügyi Világszervezet rendszeres vagy sürgősségi használatra jóváhagyott. Ide tartoznak a Pfizer, a Moderna, a Johnson & Johnson, az AstraZeneca és a kínai Sinopharm és Sinovac vakcinák – de a Szputnyik V nem. Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke azt mondja, hogy…

Tovább olvasom

Jászárokszálláson minden héten tesztre kötelezik az oltatlan önkormányzati dolgozókat

A felmérések szerint az ottani munkavállalók közel ötöde nem vette fel egyik oltást sem, ezért minden hétfőn tesztre kötelezik az oltatlanokat. Már ma is. Erről maga a polgármester tájékoztatott a település honlapján. “Az intézményvezetőkkel felmértük az Önkormányzatnál dolgozó 137 ember koronavírus elleni oltottsági státuszát. 113 dolgozó kapott két oltást, amelyről igazolása is van és 24 dolgozó nem vette fel az oltást, ez 17,5%. Az országos átlagnál jobb ez az eredmény, azonban, ha belegondolunk, hogy dolgozóink nagyon sok emberrel találkoznak és emiatt fontos, hogy ne adják tovább a fertőzést, ezért nem…

Tovább olvasom

Megszólaltak a tragikus houstoni koncert túlélői, a tömeg agyontaposta a fekvő embereket

Sok a halott és rengeteg a sérült a tömeghisztériában. Most valamivel több részletet is megtudhattunk. A Travis Scott-koncert résztvevői szerint káosz uralkodott a helyszínen, többen látták, ahogy a tömeg az élettelen testeken tapos. Nyilatkoztak a pénteki, tragédiába torkollt houstoni koncert résztvevői a CNN-nek. Legalább nyolcan meghaltak és több százan megsérültek helyi idő szerint pénteken, a Texas államban rendezett Astroworld nevű zenei fesztiválon kitört pánik nyomán. A nagyjából 50 ezres tömegben többeket agyontapostak, amikor Travis Scott fellépése közben a közönség a színpad felé nyomult. Szívmegállás miatt tizenegy embert vittek kórházba, közülük…

Tovább olvasom

Mintha nem egészen úgy sikerült volna a sportpálya felújítása, ahogy akarták

Nehéz nem észrevenni, mennyire szögletesek lettek a kanyarok a futópályán. Itt valami nagyon mellé ment a tervezésnél. A romániai Fehér megyében, Blajon (Balázsfalva) nem egészen úgy sikerült egy sportpálya felújítása, ahogy kellett volna. A focipálya köré épített atlétikai futókörök ugyanis nem felelnek meg az előírásoknak: túl szögletesek, ezért versenyzésre alkalmatlanok. Maximum amatőrök számára lehet rajta versenyt szervezni – írja a Transindex a román Digisport alapján. A „modern futópályával” a polgármester, Gheorghe Valentin Rotar dicsekedett el Facebook oldalán, és jó érzékkel felülnézeti képet is posztolt a futónégyszögről. A 260 ezer eurós beruházásból közel…

Tovább olvasom

Halálos baleset, a sofőr bennégett az autóban

A személyautó oszlopnak ütközött és kigyulladt, vezetője már nem tudott kimenekülni. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2021. november 7-én röviddel 17 óra után Kecel külterületén, egy földúton egy személyautó jelenleg ismeretlen okból nekihajtott egy kerítés oszlopának, majd kigyulladt. A sofőr – aki a járműben egyedül tartózkodott – bennégett a kocsiban. A Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársai szemlét tartanak, és vizsgálják a baleset körülményeit. (Police.hu)

Tovább olvasom

Típusonként eltérő, mennyire csökken a vakcinák hatékonysága

Amerikai tudósok kimutatták, mennyit csökkent több hónap elteltével akoronavírus elleni védőoltások hatékonysága – számolt be róla a HVG.hu. Az eredmények szerint az Egyesült Államokban használt mindhárom vakcina veszített a hatékonyságából. A tudósok majdnem 800 ezer amerikai veterán adatait elemezve azt találták, hogy március elején, amint a delta variáns terjedni kezdett szerte az országban, a három oltóanyag nagyjából egyenlő mértékben védett a fertőzéstől, a következő hat hónapban kezdett drámaian csökkenni a hatékonyságuk. Szeptember végére a Moderna kétdózisú vakcinájának hatékonysága a márciusban mért 89 százalékról 58-ra csökkent. A Pfizer/BioNTech szintén kétdózisú oltóanyagának hatékonysága…

Tovább olvasom