A Móricz Zsigmond Színház és Nyíregyháza város önkormányzata idén 24. alkalommal rendezi meg a VIDOR Fesztivált augusztus 22. és 30. között. A szervezők 20 helyszínen több mint 120 izgalmas produkciót kínálnak.
Tovább olvasomCímke: augusztus
Friss: a következő napokban-hetekben nehezebb lesz közlekedni az M3-ason Nyíregyháza felé és az ellenkező irányban is
Eddig is voltak szép számmal terelések, nem beszélve a balesetekről, de már most előre tudható, hogy a jövő héttől jelentősen megugranak majd a problémás helyek. Erre jobb előre felkészülni.
Tovább olvasomA Nagy Testvér mindent lát: újabb 28 kamerát szerelnek fel Nyíregyházán
A döntés már tavasszal megszületett, e hónap végéig pedig érkezik a megvalósítás, közel 30 új térfigyelő kamerát helyeznek el a város különböző pontjain.
Tovább olvasomEz sem hiányzott: augusztus második felében darázsinvázió várható
A probléma eredője a nagyon korán bekövetkező tavasz és gyümölcsérés, valamint az átlagosnál is sokkal enyhébb tél. Augusztusban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében se számítsunk sok jóra, rengeteg darázs rajzása várható, különösen a hónap második felében.
Tovább olvasomTalálkozhat és beszélgethet a Borsod24 szerkesztőivel a jövő hétvégén
Kérdezhetünk, mesélhetünk, panaszkodhatunk Miskolcon, a megye független lapjának készítői meghallgatják és válaszolnak. A Szabolcs24 szerkesztőségének is feltehet kérdéseket.
Tovább olvasomMár csak néhány nap és jön a SóstóSerFeszt
A háromnapos fesztivált 13. alkalommal rendezik meg Nyíregyháza egyik legszebb zöldövezeti részében.
Tovább olvasomAugusztusi csillaghullás – szemeket az égre!
Az Egy Hét a Csillagok Alatt programsorozatot két szegedi csillagász, Barna Barnabás és Ordasi András indította két évvel ezelőtt azzal a szándékkal, hogy a laikusok számára is megmutassák az ég csodáit és az amatőr csillagászat lehetőségeit, illetve hogy összefogják a bemutatóhelyeket és az amatőr csillagászokat. Az eseményt immáron harmadik alkalommal rendezik meg az augusztusi csillaghullás időszakában, idén augusztus 5. és 14. között minden eddiginél több program várja az érdeklődőket. A pécsi Zsolnay Negyed planetáriumi előadásai, a Zselici Tájvédelmi Körzet, illetve a Hortobágyi Nemzeti Park varázslatos éjjeli csillaghullás-tárlata, a káptalantóti meteoritsimogatás…
Tovább olvasomA legjobb augusztusi programok Szolnokon
Beköszöntött az augusztus, sokaknak már éppen elég volt a 35-40 fokos hőségből, míg mások kiélvezik a nyár minden pillanatát. Nézzük, hogy Szolnokon milyen programokból szemezgethetünk az augusztusi langyos estéken és forró nappalokon. Érdekes Szolnok – rendhagyó városnéző séták Augusztusban négy alkalommal fedezhetjük fel Szolnokot egy-egy könnyű séta alkalmával. Augusztus 10-én szerdán 11 órakor a Művésztelepre látogathatnak el az érdeklődők, ahol az idén 120 éves helyszín bejárásán kívül Werner Wellsandt, a Reutlingenből érkezett festőművész kiállítása is megtekinthető. Többek között bemutatásra kerülnek martfűi gépezetek túlméretezett képei, melyeket a világ legfeketébb feketéjével fehér…
Tovább olvasom