Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Kötcsén tartotta hagyományos éves beszédét, amely idén első alkalommal volt nyilvános. A mintegy 90 perces előadásban a kormányfő világpolitikai távlatokat vázolt fel, az Európai Unió szétesését vizionálta, majd bemutatta az úgynevezett győzelmi tervet a 2026-os választásokra. Orbán a válogatott dublini futballmeccséről érkezett Csányi Sándorral közösen, magánrepülőgéppel haza.
Tovább olvasomCímke: kötcse
Működő ország négy pillérrel: a TISZA Párt politikai alternatívát vázolt fel Kötcsén
A mindössze 488 lakosú somogyi Kötcse szeptember elején politikai rivalizálás színterévé vált, amikor Magyar Péter és a TISZA Párt saját rendezvényt szervezett, mindössze pár száz méterre attól a kúriától, ahol Orbán Viktor évek óta tartja hagyományos évadnyitó eligazítását. A versenyhelyzet miatt a miniszterelnöknek be kellett szállnia a figyelemversenybe, és bejelentette, hogy az idei fideszes találkozót élőben közvetítik, miközben a Terrorelhárítási Központ 460 méteres szakaszon zárta le az utat, hogy megakadályozza az újságírók hozzáférését a kormánypárti rendezvényhez.
Tovább olvasomOrbán Viktor magángéppel érkezett haza a dublini válogatott meccsről, nem gyalog – vasárnap már Kötcsén beszél
Szombat éjjel magánrepülőgéppel érkezett haza Budapestre Orbán Viktor miniszterelnök, miután Dublinban a helyszínen nézte végig a magyar labdarúgó-válogatott Írország elleni világbajnoki selejtező mérkőzését.
Tovább olvasomNagy Feró Kötcsén: Ha diktatúra lenne, nem állhatnál itt, te barom!
A nyolcvanas években a magyarországi diktatúra ellen harcolt, ám Orbánék rendszerének néhány évtizeddel később kiszolgálója lett. Pedig jócskán találhatóak közös vonások a két időszak között. Akkor Feró volt a lázadó, azóta a másik oldalra került és a kritikusoknak szólogat be. Idén 31. alkalommal rendezték meg a kötcsei pikniket, melyen a Fidesz-KDNP politikusai és a kormánypárti holdudvar jeles képviselői tették tiszteletüket. Az energia- és klímapolitikáért is felelős Steiner Attila államtitkár egyedül érkezett, őt követte 1 óra körül Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, aki – úgy tűnik – a kormányfőtől külön érkezett.…
Tovább olvasomA Fidesz Kötcsén: Itt nem megszorítás van, csak a valósághoz igazítják hozzá a gazdaságot – videó
Akkor ez azt is jelentené egyben, hogy eddig köze sem volt a valósághoz a magyar gazdaságnak, csak a választási győzelem miatti szemfényvesztésre volt szükség még április elejéig? Pedig még ismerős lehet egy olyan riogatás, hogy amennyiben az ELLENZÉK nyeri a választást, óriási megszorítások lesznek. A Fidesz nyert, mégis lettek, de szerintük ez csak vis major. Közös pörköltfőzéssel és zárt ajtós Orbán-beszéddel hangolódik az őszi évadra a Fidesz holdudvara a Somogy megyei Kötcsén. Rákay Philip egyenesen a XIX. századból érkezett, ezért azt se tudta, mi van. Budapest Főváros főispánja pedig isten áldásának tartja,…
Tovább olvasomKapaszkodjunk meg, saját logója lett Orbán Viktornak – valószínűleg az alapötlet egy légitársaság jele
Miniszterelnökünk immáron saját branddel rendelkezik, ezt az interneten közzé is tette a kötcsei találkozó alkalmával. Minden fotóra és videóra alkalmazható a miniszterelnök által rejtélyesen bemutatott kék háttér és a nemzeti színű V betű. Egyebek mellett Roger Federernek és Lionel Messinek van ilyen vagány logója. Piros-fehér-zöld V betű sötétkék háttéren: az önmagát a Facebookon amúgy sem kicsit futtató miniszterelnök lapot húzott a self-brandingben, és saját márkajeggyel állt elő a kötcsei pikniket megelőzően. A szombati márkabemutató reggel mindössze egy, az említett színes V betűt ábrázoló fotóval kezdődött, de hamar megérthették a követők,…
Tovább olvasom