Azokat a tanárokat, akik nem veszik fel az oltást, január 3-tól fizetetlen kényszerszabadságra küldik. Számos iskolában akár egyetlen pedagógus hiánya is komoly problémákat okozhat. Ezzel szemben az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint az erről való diskurzus csupán a „baloldal és a szövetségesei hergelésének” az eredménye. A szaktárca tájékoztatása szerint a köznevelésben dolgozó mintegy 78 ezer pedagógus 94 százaléka vette fel a védőoltást, 3 százalékuknak orvosi ellenjavallata, 1 százalékuknak miniszteri mentesítése van, 1 százalékuk van betegállományban, és csak 1 százalék azoknak az aránya, akiket fizetetlen szabadságra küldtek, mivel orvosi ellenjavallat nélkül, egyéni megfontolásból,…
Tovább olvasomCímke: tanár
Egyetlen OECD-ország van, ahol kevesebbet keresnek a tanárok, mint Magyarországon
Nyitottak és innovatívak a magyar tanárok, de megbecsültségük és bérük az OECD sereghajtók között van – derül ki Steklács János oktatáskutatónak az OECD adataira épülő elemzéséből, amelyet a HVG.hu szemlézett. Mint írja, az OECD 2018-2020 adataiból az olvasható ki, hogy mind az óvodapedagógusok, mind az általános iskolai, mind a középiskolai tanárok bérénél 15 év után csak Szlovákiában kapnak kevesebbet a szintén 15 éve pályán lévő kollégáik. Minden más országban többet keresnek a pedagógusok, a legtöbb helyen minimum a dupláját, de egyes országokban 4-5-szörösét viszik haza. Mint írja, a pandémia előtti időkből származó adatok…
Tovább olvasomBotrány: jobb jegyet ígért a tanár az oltottaknak egy általános iskolában
Az ülésrendet is az határozta meg, ki kapott már oltást és ki nem. Panaszt tettek a tamási Würtz Ádám Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola biológiatanára ellen a szülők, mert hátra akarta ültetni az oltatlan tanulókat az osztályteremben, illetve az oltottaknak jobb jegyet ígért – írja a Blikk. A cikk szerint a szétültetést azzal indokolta a pedagógus, hogy a koronavírus elleni védőoltást nem kapott diákok ne köhögjék le a társaikat. Az egyik szülő arról számolt be a lapnak, hogy a tanár folyamatosan megjegyzést tett a nem beoltottakra, majd azt közölte az osztállyal, hogy…
Tovább olvasomMegtudhatják az iskolák igazgatói, hogy beoltották-e a dolgozóikat
Új rendeletet hozott a kormány, amely lehetővé teszi, hogy az intézmények vezetői megtudják, megkapták-e a koronavírus elleni vakcinát az óvodákban, iskolákban és kollégiumban dolgozók – számolt be róla a HVG. Az adatokat „különösen a köznevelési intézmény vezetőjének tájékoztatása, valamint a helyi szintű védelmi intézkedések meghatározása céljából” naponta kell velük közölni a péntek este megjelent kormányrendelet szerint. Az óvodák, iskolák, kollégiumok vezetői így megtudhatják, hogy a náluk közalkalmazottként vagy munkaviszonyban dolgozók megkapták-e a Covid elleni oltást, illetve „az egyéb módon védettséggel rendelkező személyeknek” meddig tart a védettségi időtartama. Mindez csak az…
Tovább olvasomMindig van lejjebb: Parragh nem szeretné, ha kisfiát egy homoszexuális tornatanár segítené fel a létrán – videó
Mindezt egy országos tanévnyitón találta fontosnak elmondani a kamarai elnök, kijelentése pedig nagyon sok embernél kicsapta a biztosítékot, nem véletlenül. Tökéletes összemosás Fidesz-módra. Azt már nehezen viselem, amikor mondjuk a 9 éves kisfiamat a tanár úgy segíti fel a létrán vagy a kötélen, hogy egyébként tudom róla, hogy a fiúkhoz vonzódik” – ezt mondta hétfőn Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az Országos Szakmai Tanévnyitón Csongrádon. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete felháborodott az elhangzottakon. Nem is tudom, hogy ezt lehet-e még überelni… Hova lehet még süllyedni ebben a témában?”…
Tovább olvasomPSZ-elnök: Egy kezdő tanár annyit se keres, mint aki a fagyit adja a strandon
A kormány nem foglalkozik az egyre súlyosbodó tanárhiánnyal – mondta Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Népszavának adott interjújában, amelyet a Telex szemlézett. Szabó szerint hamarosan mintegy hatezer tanár éri el a nyugdíjkorhatát, a pedagógusok átlagéletkora pedig 55 év körül van, ehhez képest kevesen, 2000-2200 körül van a rendszerbe újonnan bekerülő fiatal oktatók száma. “Majd sokan közülük is rájönnek, hogy máshol többet kereshetnek, és korán elhagyják a pályát. Aki tud, menekül. Leginkább azok maradnak, akik abban reménykednek, a nyugdíjig hátralévő néhány évet valahogy kihúzzák. Van olyan budapesti „elitkerületi” iskola, ahol tizenkét…
Tovább olvasom