Az ombudsman szerint a világon semmi gond azzal, hogy nem sztrájkolhatnak a tanárok

Végül is csak egy alapjogtól fosztotta meg őket Orbán Viktor egyetlen rendelettel, de az ombudsman ebben nem lát kivetnivalót. Ő is előjött a járványveszéllyel, ez már jolly joker, mindenre ráhúzható. Szél Bernadett független országgyűlési képviselő azzal az írásbeli kérdéssel fordult az ombudsmanhoz, hogy szerinte alkotmányos-e a pedagógussztrájk ellehetetlenítése. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa lényegében azt válaszolta, hogy rendben van ez így. Mint írta: „A sztrájk alapjogát érintően az állam feladata kettős: egyrészt védenie kell a sztrájkban részt vevők jogait, hiszen a sztrájkhoz való jog – a sztrájktörvényben meghatározott korlátok között…

Tovább olvasom

Alkotmányellenes a tanárok szerint a sztrájk alatti kötelező gyermekfelügyelet

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) álláspontja szerint alaptörvény-ellenes a kormány péntek este kihirdetett rendelete – közölték a szakszervezetek az MTI-vel. Mint azt mi is megírtuk, a kormányrendelet azt mondja ki, hogy a gyermekfelügyeletet minden, sztrájkkal érintett köznevelési intézményben biztosítani kell, a tanulók nem maradhatnak oktatás-nevelés nélkül – tájékoztatott korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkársága. A szakszervezetek nem fogadják el, hogy a kormány a felhatalmazási törvényre hivatkozva alapjogot korlátoz – szögezték le a szombaton kiadott közleményükben a szakszervezetek. A PDSZ és a PSZ szerint a…

Tovább olvasom

A PDSZ szerint a vártnál is többen csatlakoztak a tanársztrájkhoz

Annak ellenére is sikeres volt a pedagógussztrájk, hogy az Emmi még néhány nappal ezelőtt is törvénytelennek minősítette. “A reggeli eseményekből is arra lehet következtetni, hogy a sztrájkot minden eszközzel meg akarták akadályozni, számos kollégától érkezett olyan visszajelzés, hogy az igazgató mégsem engedi, hogy elmaradjon az első két óra. Mi azt kértük a tanároktól, hogy ne hagyják magukat, mindent kérjenek be írásban. Szerencsére egyelőre úgy látjuk, hogy a várnál is többen csatlakoztak a sztrájkhoz” – mondta az Indexnek Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja. Az érdekvédő szerint a tanárok…

Tovább olvasom

Több, mint gáz: Romániában ötvenezerrel keresnek többet a kezdő tanárok, mint nálunk

Nem kell a nyugat-európaiakhoz hasonlítgatni a magyar pedagógusok fizetését, hiszen Románia is leköröz bennünket. Azért ez már nagyon gáz. Közel ötvenezer forintos a különbség nem a mi javunkra. Ezek szerint ott életszerű egy versenyképesebb fizetés, mint a Fidesz Magyarországában. Romániában egy kezdő pedagógus a közoktatás mindegyik szintjén (óvodától a középiskoláig) évi bruttó 8969 eurós alapbérrel indul a pályán, ami havi bruttó 243 ezer forintnak felel meg. Ehhez képest Magyarországon a kezdő fizetés évi bruttó 7195 euró, azaz havi bruttó 195 ezer forint. A különbség bruttó 48 ezer, felfelé kerekítve 50…

Tovább olvasom

“Az oktatás összeomlása nem jövő idő, hanem a jelen”

Annak idején nagyon sokan lenézték a “kockás inges tanárlázadást” bő tíz évvel ezelőtt, pedig ugyanúgy nagyon fontos, azóta valóban ránk szakadó problémákkal szembesülhettünk (volna) ezen keresztül. De ugyanúgy nem álltak be mögé a lényeget nem értő emberek, mint ahogy a fekete ruhás nővér mögé sem, azóta pedig láthatjuk, milyen fontos igazságokat mondott ki sok-sok évvel ezelőtt. Azóta megnézhetjük, hova jutott a közegészségügyi ellátás és a közoktatás is. Sok tekintetben visszafordíthatatlan károsodást okozott a jelenlegi kormányzat, amiből kilábalni évtizedek munkája lesz. De talán az egyik legrosszabb, hogy egyszerűen már senki nem…

Tovább olvasom

Elképesztő alázást kapnak a tanárok újra, a minimálbéremeléssel a kormány ismét tökéletesen beárazza őket

A pedagógusok béremelését “a gazdasági helyzet nem teszi lehetővé”, ugyanakkor tíz- és százmilliárdok ömlenek ki a kormánytól a számukra fontos dolgokra. A tanárok bérfejlesztése nem tartozik ezek közé. A pedagógusok bére nem függ a minimálbértől, azt még mindig a 2014-es minimálbérhez igazítják, ami nagyjából a fele volt a jövőre tervezettnek. Egyre biztosabb, hogy jövőre 200 ezer forintra emelkedik a minimálbér, amely 2014-ben 101 500 forint volt. Utóbbi – tehát nagyjából a 2022-es felét kitevő – összeget már tulajdonképpen elfeledhettük volna, és közösen örvendhetne mindenki, hogy az elmúlt nyolc év alatt közel megduplázódik ez…

Tovább olvasom