Vízhiány elleni védekezési készültség – Szolnok ivóvízellátása biztosított

Szolnoknál -a környező településekkel együtt- közel 100 ezer ember ivóvizét biztosítják a folyóból. Ahogy erről már többször is írtunk, az Alföldön a legkritikusabb a helyzet, a Körösök vízgyűjtőjénél alig van víz. A vízügyesek összehangolt akciót indítottak, szerdán elrendelték a vízhiány elleni védekezési készültséget. A 12 vízügyi igazgatóságból már 10 igazgatóság területén rendeltek el készültséget, és megkezdte a működését az Országos Műszaki Irányító Törzs is, melyet az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója irányít. Az igazgatóságok területén vízhiány kezelő körzetek vannak, ezek közül 18-ban már harmadfokú készültséget rendeltek el, ez a legmagasabb készültségi fokozat.…

Tovább olvasom

Keresztes: “Ki kell szabadítani a vízgazdálkodást az agrár- és ipari lobbi szorításából”

Keresztes László Lóránt parlamenti képviselő és a Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöke nyílt levélben fordult Novák Katalin köztársasági elnökhöz, melyben arra figyelmezteti, hogy azonnali lépéseket kell eszközölni Magyarország vízhiányának megfékezésében. Elmondása szerint Magyarországon eddig egyetlen kormány sem volt képes felkészülni az éghajlatváltozás hatásaira, holott ezek tudományosan alátámasztott metódusai évek óta ismertek. Bírálta továbbá az ipar- és agrárlobbikat, véleménye szerint ki kell venni a kezükből az irányítást. A teljes levelet alább közöljük változatlan formában: ORBÁN Viktor a beszédében egy szót sem szólt a vízhiányról, az egyre forróbb és hosszabb aszályos időszakokról, az…

Tovább olvasom

Túrkevén és Jászberényben is tilos locsolni

Napról napra egyre nagyobb a szárazság az országban, az Alföldön is több település küzd a vízhiánnyal. A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. adatai szerint tavaly nyáron átlagosan 25–30 százalékkal, de volt olyan település, ahol 50 százalékkal is több víz fogyott a kánikulai napok alatt, mint egy átlagos téli, tavaszi időszakban. Jászberényben és Túrkevén is kritikus szintet ért el az ívóvízellátást szolgáló kutak vízhozama. Ráadásul a Túrkevén élőknek nem ismeretlen ez az állapot, egy évvel ezelőtt már átélték a tikkasztó hőség miatt fellépő korlátozást. Az ott élők beszámolója szerint a lakók körében…

Tovább olvasom

Már mindenhol folyik víz a csapból, de a hőség miatt továbbra is korlátozások vannak érvényben

A felelőtlen vízpazarlást és -használatot továbbra is kerülni kell. A Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. vasárnapi tájékoztatása szerint teljes szolgáltatási területükön, minden háztartásban folyik a víz a csapokból, de a folytatódó hőség miatt továbbra is érvényben maradnak a több mint tíz Pest megyei települést érintő vízkorlátozási intézkedések. A vízszolgáltató a honlapján kiemelte: mivel folytatódik a hőség, a korábban meghirdetett vízkorlátozási intézkedések érvényben maradnak. Továbbra is kérik a felhasználókat a felelős ivóvízhasználatra, segítve ezzel a szolgáltatás fenntartását – írták. A hőségben megnövekedett vízfogyasztás további emelkedése, illetve műszaki meghibásodás esetén már…

Tovább olvasom

Túrkevén is komoly vízhiány lépett fel, a polgármester szerint a rezsicsökkentés az oka

Nemcsak a fővárosi agglomerációban van vízhiány, hanem a Jász-Nagykun-Szolnok megyei, Mezőtúrtól nem messze lévő Túrkevén is hektikus a vízellátás, a lakosok alig tudnak mosni és tisztálkodni – írta meg az RTL riportja alapján a Telex. Az RTL Klub anyaga szerint a polgármester – a korábban az LMP színeiben politizáló Sallai R. Benedek – elrendelte egy újabb kút fúrását, de szerinte az alapvető probléma a Tiszamenti Regionális Vízművek elégtelen minőségű szolgáltatása és a közművek romló állapota. Azt mondja, ennek egyik oka, hogy a rezsicsökkentés miatt elmaradtak a karbantartások. Sallai szerint a helyi kutak vízhozama 2015…

Tovább olvasom

A vízhiányért a kormányzati sarcolások kőkeményen felelősek, az államtitkár pedig a szolgáltatókat vádolja

Milliárdokat vonnak el évek óta a közműszolgáltatóktól “különadóként”, most pedig csodálkoznak, hogy a szárazság folyamán nincs víz. Jász-Nagykun-Szolnok megyét is érinti a probléma, de a legnagyobb gond a fővárosi agglomerációt sújtja. Szerdán rendelt el I. fokú vízkorlátozást az önkormányzat a Pest megyei Solymáron. Jelenleg mintegy ezer háztartásban a nap nagy részében egyáltalán nem folyik a csapból a víz. A környéket ellátó Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. szerint a kapacitásproblémákon túl a kánikula miatt megnövekedett vízfogyasztás a probléma oka. A vízhiány miatt a helyi szolgáltató a Fővárosi Vízművek segítséget kérte, ezért Solymárnak és…

Tovább olvasom

Megint a vízhiány: egy másik kerületbe mehetnek át zuhanyozni a lakók ingyen

Solymáron már nem kell korlátozni a vízfogyasztást, ugyanis hiába nyitják meg a csapot, abból semmiféle víz nem jön. A II. kerület segített a lakók segítségére. Solymár egyes részein vízhiány alakult ki, ezért a budapesti II. kerületi önkormányzat ingyenes tusolási lehetőséget ajánlott fel a solymári lakosoknak a Gyarmati Dezső Uszodában. Erről a kerület polgármestere, Őrsi Gergely posztolt Facebook-oldalán. A solymáriak lakcímkártyájuk felmutatásával vehetik igénybe a lehetőséget, hétköznaponként reggel 6 és 8 óra között, illetve 16 órától 20 óráig, valamint hétvégén 8-tól 20 óráig. Kedvezményes belépőt is válthatnak, ha az uszoda más szolgáltatásait…

Tovább olvasom

Akkora a csapadékhiány, hogy vízkorlátozást vezettek be Jászberényben

Magyarország egyre több pontján vezetnek be vízkorlátozást a döbbenetes mértékű aszály és vízhiány miatt. A házak udvarán felállított medencék is óriási mennyiségű vizet vesznek ki a rendszerből, amely ezzel már nem birkózik meg. Rendkívüli ülésen fogadta el a jászberényi képviselő-testület a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. vízkorlátozási tervezetét. Az eseményen Kocza Imre, a TRV Zrt. főmérnöke elmondta, a kutak vízhozama egyre csökken, ezért valamilyen intézkedést mindenképpen tenni kell annak érdekében, hogy garantálni tudják a biztonságos ellátást. A korlátozás során reggel hat és este 10 óra között locsolási tilalom lépett érvénybe, ezzel együtt tilos…

Tovább olvasom

Az ország szinte egész területén vízhiány lépett fel

Már nyolc vízügyi igazgatóság területén kellett első-, illetve másodfokú készültséget elrendelni a tartósan vízhiányos időszak miatt – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság. A szakemberek szerint azért van erre szükség, mert a vízügy aszálymonitoring hálózatának adatai alapján az ország csaknem egész területén tapasztalható enyhe vagy közepes mértékű vízhiány, és a következő napokban érkező csapadék sem hozhat számottevő javulást. Eddig csak mobilszivattyús vízpótlásra, valamint a szabad áramlást gátló akadályok eltávolítására volt szükség, ám az öntözési szezonra vízvisszatartó és vízpótló intézkedésekkel is készülnek. Tavaly májustól most hétfőig nagyjából 2,5 havi csapadékhiány alakult ki az országban, csak a…

Tovább olvasom