Ami sok az sok: sok az ittas vezető és a gyorshajtó

Annak ellenére, hogy a rendőrség folyamatosan felhívja rá a figyelmet, hogy az ittas vezetés, és a vezetési képességre hátrányosan ható szerek befolyásoltságában történő járművezetés büntetendő, valamint veszélyes, továbbra is sok ittas sofőr vesz részt a közúti közlekedésben vármegyénk útjain. Az elmúlt héten az egyenruhások 23 ittas, 2 bódult vezetőt szűrtek ki a közúti forgalomból és kezdeményeztek velük szemben eljárást, továbbá 406 gyorshajtót rögzítettek a vármegye közútjain, valamint 8 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy tudatosan tartsák be a közlekedési szabályokat.…

Tovább olvasom

Több mint hétmilliárd forint osztalék után nem fizetett adót a NAV által lekapcsolt milliárdos

Vádemelést javasol a NAV egy kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonos, valamint ügyvédje ellen. A gyanú szerint a vállalkozó két év alatt 7,4 milliárd forint osztalékot vett fel vállalkozásaiból, ami után nem fizetett adót. A több élelmiszer-áruház és egy hajdúszoboszlói négycsillagos wellnesshotel tulajdonosa 2017-ben és 2018-ban 7,4 milliárd forint osztalékot vett fel több gazdasági társaságtól. Ügyvédje segítségével az Egyesült Arab Emírségekben szerzett letelepedési engedélyt, hivatalos lakcímet, valamint arab és ciprusi fedővállalkozások alapításában is közreműködött, hogy megússza az 1,1 milliárd forint személyi jövedelemadó befizetését Magyarországon. A nyomozás kiderítette, hogy a vállalkozó külföldi életvitele…

Tovább olvasom

Elütötte a vétlen kerékpárost

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt február 4-én délben, Jászberény belterületén. Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival a Sportpálya utcán, majd haladása során a Rákóczi út kereszteződéséhez érve az “Állj! Elsőbbségadás kötelező” közúti közlekedési jelzőtábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget a balról érkező kerékpárosnak, és elütötte.   A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a kerékpáros könnyű sérülést szenvedett, közölte a rendőrség. Fotó: police.hu

Tovább olvasom

Kenderesnél okozott súlyos balesetet a burai vezető

Egy tiszaburai lakos közlekedett személygépkocsival február 4-én 17 óra 55 perckor, Kenderes külterületén a 3404-es számú úton. Haladása során a 34-es számú főút kereszteződéséhez érve nem adott elsőbbséget a védett úton Fegyvernek felől Kunhegyes irányába közlekedő személygépjárműnek és összeütköztek, majd tovább gurult és egy jobbról  érkező gépkocsinak is nekiütközött. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – hárman súlyos, öten pedig könnyű sérülést szenvedtek.  A tiszaburai férfival szemben, közúti baleset okozása vétség miatt eljárás indult, közölte a rendőrség. Fotó: police.hu

Tovább olvasom

Ittasan vezetett, kiütötte a vasúti fénysorompót

Egy kunszentmártoni lakos közlekedett személygépkocsival február 3-án 5 óra 40 perckor Kunszentmárton külterületén a 45-ös számú főúton, Szentes irányába. Haladása során a 6. kilométerszelvényben egy balra ívelő útkanyarulatban nem követte az út vonalvezetését, lehaladt a jobb oldali útpadkára, ahol a vasúti átjáró fénysorompójának ütközött. A sofőrrel szemben a rendőrök alkoholszondát alkalmaztak, mely a megfújást követően pozitív értéket mutatott. A járművet vezető férfi ellen járművezetés ittas állapotban vétsége, és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény vétsége miatt eljárás indult. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a gépkocsivezető és utasa könnyű…

Tovább olvasom

Fóliasátor égett Cserkeszőlőn

A tűzoltók megfékezték a lángokat.Kigyulladt egy fóliasátor Cserkeszőlőn, a Mathiász János utcában vasárnap este. Mintegy százhúsz négyzetméterre terjedt ki a tűz, amely körülbelül húsz négyzetméteren egy szomszédos sátrat is érintett. A kunszentmártoni hivatásos tűzoltók két vízsugárral eloltották a lángokat, közölte a katasztrófavédelem.

Tovább olvasom

Szétszórt, hajlított szögekkel gyilkolják a gumikat, hatalmas a kár – képek

Több településen is rendre azzal találkoznak az autósok és motorosok, hogy az úton szétszórják a hajlított fémdarabkákat, amelyek szögként beleállnak és tönkreteszik a kerekeket. A borsodi polgármester komoly nyomravezetői díjat tűzött ki a tettesek kézre kerítése érdekében. Ilyennel Jász-Nagykun-Szolnok megyében is rendre találkozunk. Horváth Ferenc maga tette közzé a felhívást a Facebookon. “FELHÍVÁS! Kenézlő lakosaként egyszeri 150.000 Ft nyomravezetői díjat ajánlok fel annak a személynek, aki hasznos információval tud szolgálni a Kenézlő-Zalkod-Viss községek területén sorozatosan szétszórt, a fényképeken látható “szegek” “tulajdonosát” illetően. A hajlított fémek sorozatosan kárt tesznek az autók,…

Tovább olvasom

Totális roncshalmaz maradt csak az autóból

Eddig tisztázatlan körülmények között egy Renault típusú gépkocsi fának csapódott a Fehérvárcsurgói-víztározó melletti úton, Fehérvárcsurgó és Gúttamási között. Az autóban csak a gépkocsivezető utazott, aki az ütközés következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az elhunyt férfi a teljesen össze roncsolódott autóba szorult, őt a Székesfehérvári, Bodajki és Fehérvárcsurgói tűzoltók emelték ki a roncsból. A tűzoltó egységek feszítő-vágó berendezés segítségével, az autó ajtajait és tetejét levágták és így tudták kiszabadítani az elhunytat. A halálos kimenetelű balesetet részleteit a rendőrség vizsgálja. Forrás és fotó: rescuepress.hu

Tovább olvasom

Élve ásta el élettársa a kétgyermekes anyát, már hiába tért magához a sírban

A szakértők szerint az sem kizárt, hogy meg is erőszakolták a nőt. Élve ásta el élettársát egy férfi Nyírvasváriban – számolt be a borzalmas esetről a TV2 Tények. Mint írják, a gyilkos féltékenységből három napig kitartóan verte az asszonyt, majd nejlonba csomagolta, végül az istállóban egy gödörbe fektette. A nő a föld alatt magához tért, de a rengeteg földtől megfulladt. A szakértők szerint ráadásul az sem zárható ki, hogy a kétgyerekes édesanyát megerőszakolták. A police.hu korábbi beszámolója szerint a rendőröknek annak idején azt mondta a tavaly márciusban elfogott gyanúsított férfi, hogy…

Tovább olvasom

Melléképület égett Mezőtúron

A tűz átterjedt a főépületre is. Egy lakóház huszonöt négyzetméteres melléképülete égett Mezőtúron, a Dobó István utcában szombat este. A lángok átterjedtek a főépületre is. A mezőtúri, a szarvasi és a kunszentmártoni hivatásos tűzoltók négy vízsugárral dolgoztak a tűz megfékezésén. A helyszínre a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is kiérkezett. A lángokat este 10 után fékezték meg. Mint a katasztrófavédelem közölte, a mezőtúri, a szarvasi és a kunszentmártoni hivatásos tűzoltók négy vízsugárral megfékezték a tüzet Mezőtúron, ahol egy közel száz négyzetméteres családi ház huszonöt négyzetméteres, kazánháznak használt melléképületének tetőszerkezete égett le…

Tovább olvasom