Autó égett teljes terjedelmében – FOTÓKKAL

Kigyulladt egy gépkocsi Mezőtúron, a Vörösmarty Mihály utca és a Fürdő utca kereszteződésénél csütörtökön délelőtt. Teljes terjedelmében égett a jármű, amikor a város hivatásos tűzoltói a helyszínre érkeztek. Az egység két vízsugárral eloltotta a tüzet, majd megkezdte az utómunkálatokat, közölte a katasztrófavédelem. Rengeteg a kigyulladt autóról szóló hír Magyarországon: az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint 2013 óta jelentősen nőtt a járműtüzek száma, közölte az infostrat még 2019-ben. Ha a motortér kapott lángra, lassan és oldalról nyissuk fel a motorháztetőt, hiszen előfordulhat, hogy a levegő-utánpótlás hiánya miatt még nincs tűz, csak…

Tovább olvasom

Súlyos sérülést szenvedett a biciklis, akinek nem adtak elsőbbséget

Egy jászszentandrási lakos közlekedett személygépkocsival január 25-én 17 óra 46 perckor Jászapáti belterületén, a József Attila utcán.  Haladása során, a József Attila utca és Táncsics út kereszteződéséhez érve, az „Elsőbbségadás kötelező” közúti közlekedési jelzőtábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget a védett úton érkező kerékpárral közlekedőnek, és elütötte. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény szerint – a kerékpáros súlyos sérülést szenvedett, közölte a rendőrség. Fotó: police.hu

Tovább olvasom

Újabb kéménytűz okozott gondot

Tűz ütött ki egy újszászi házban szerda este. Az esethez a szolnoki Életjel mentőcsoport vonult, Kéménytűzről érkezett a jelzés.Az egységek eltávolították a kályhából az éghető anyagot, illetve kitisztították a kéményből az izzó lerakódást. Ez már nem az első kéménytűz pár nap alatt. A minap Bucsán volt kéménytűz, előtte pedig Jászalsószentgyörgyön adott munkát a tűzoltóknak. Fotó: Életjel Mentőcsoport Facebook

Tovább olvasom

Az anya, aki kádba akarta fojtani 8 éves fiát, megúszta felfüggesztettel

Megfelelő visszatartó erő ez vajon olyan elkövetőknek, akik ennyire brutális tettre is képesek? Akár ittasan, akár nem, elképesztő a dolog. A Zalaegerszegi Törvényszék jogerősen 2 év, 5 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a nagykanizsai nőt, aki kádba akarta fojtani a 8 éves fiát, és a szüleit is rendszeresen bántalmazta. A jelenleg 41 éves nőnek 2017-ben megszakadt az élettársi kapcsolata a közös gyerekük apjával, mert a nő rendszeresen ivott. Előfordult, hogy az üveget az akkor még csak 5 éves fia rejtette el az anyja elől, aki ezért megverte. A bíróság a…

Tovább olvasom

Röpke négy óra alatt 24 gyorshajtót “fogtak be”

Jász-Nagykun-Szolnok megye több településén tartottak a rendőrök közlekedésrendészeti akciót a balesetek megelőzése, valamint a gyorshajtók kiszűrése érdekében. A rendőrök január 24-én koncentrált sebességellenőrzést végeztek a Szolnoki Rendőrkapitányság, a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság, és a Karcagi Rendőrkapitányság illetékességi területén.  A négy óra időtartamú akció során az egyenruhások 24 gyorshajtót rögzítettek, melyek közül 10 sofőrnek közigazgatási bírságot szabtak ki, 6 esetben helyszíni bírságot alkalmaztak, 2 vezetőt figyelmeztettek, valamint 6 esetben az objektív felelősség alapján kezdeményeztek közigazgatási eljárást az üzembentartóval szemben.   A gyorshajtás a vezető baleseti okok közé tartozik. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja…

Tovább olvasom

Jól jelzett a szén-monoxid-érzékelő Jászalsószentgyörgyön

Jelzett a szén-monoxid-érzékelő kedd délután Jászalsószentgyörgyön, a Mikes Kelemen úton. A készüléknek köszönhetően a lakók azonnal megkezdték a szellőztetést és nem sérültek meg. A jászberényi hivatásos tűzoltók visszaállították a jelzéskori állapotokat, majd műszerükkel a működő gézkonvektorok környezetében ki is mutatták a mérgező gáz koncentrációját, ezért értesítették a szolgáltató szakembereit, közölte a katasztrófavédelem. A szén-monoxid-érzékelő jelzésének köszönhetően ebben az esetben sem történt sérülés. Fontos, hogy legyen ilyen készülék azokban az ingatlanokban, ahol nyílt égésterű fűtőberendezés üzemel, amely a helyiség levegőjét használja fel működése során. A szén-monoxid érzékelők pozitív és negatív listája megtalálható a…

Tovább olvasom

Elnézte, ütközött, megsérült

Egy csépai lakos közlekedett személygépkocsival január 24-én 12 óra 45 perckor Kunszentmárton külterületén a 45-ös számú úton Cserkeszőlő irányába. Haladása során a 44-es számú útra balra akart kanyarodni, azonban a manőver során nem biztosított elsőbbséget a védett úton közlekedő kistehergépkocsinak és összeütköztek. A baleset következtében a személygépkocsi sofőrje – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.   Fotó: police.hu

Tovább olvasom

Kályha kéménye izzott Bucsán

Egy teakályha kéményében keletkezett tűz kedd éjszaka Bucsán, egy Móricz Zsigmond utcában található családi házban. A tűz átterjedt a hetven négyzetméteres ingatlan födémszerkezetére is, amely egy helyen beszakadt. A karcagi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a szomszédok egy gázpalackot kivittek az épületből és megkezdték az oltást, melyet a kiérkező egységek egy vízsugárral és kéziszerszámokkal folytattak. Az ingatlan lakhatatlanná vált, tulajdonosa rokonokhoz költözött, közölte a katasztrófavédelem. FRISSÍTÉS: Lapunk Facebook-oldalán egy hozászóló azt közölte velünk, hogy a házban lakó illető nem rokonoknál van, hanem kórházba került. A katasztrófavédelem megjegyezte, fontos, hogy a hasonló…

Tovább olvasom

Ötéves kislánnyal fajtalankodott a 78 éves férfi, vádat emeltek ellene

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 78 éves miskolci férfi ellen többszörösen minősülő szexuális erőszak bűntette miatt, aki a szomszédos lakásban lakó ötéves kislánnyal fajtalankodott – tájékoztatta az MTI-t a főügyészség szerdán.     A vádirat szerint az idős férfi egy miskolci társasházban lakott, és jó kapcsolatba került a szomszédos lakásban élő ötéves lánygyermekét egyedül nevelő nővel. Az édesanya megengedte, hogy gyermekét a vádlott elvigye, amely idő alatt a férfi látta el a kislány felügyeletét – írták. 2021 szeptemberében az idős férfi többször is fagylaltozni vitte a gyermeket, és…

Tovább olvasom

Hátborzongató fotót tett közzé a rendőrség

Különleges fotót tett közzé a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság. Egy rettenetesen összetört gépkocsi látható a képen, amiben különlegesen tükröződnek a fények. Hátborzongató, hiszen azon úgy tűnik, mintha egy szellem lenne, ahogy a balesetben elhunyt áldozat lelke elhagyja a földi világot. Ezt írták: A lékek elszáll, a fájdalom marad. Eredeti fényképfelvétel egy 2023. január 20-án bekövetkezett halálos baleset helyszínéről. Csak ennyit. De ez nagyon sokkoló. Mint megírtuk, a napokban halálos közlekedési baleset történt Fegyverneknél, a vétlen sofőr a súlyos balesetben meghalt. Vigyázzunk az utakon, a sebesség nem megfelelő megválasztása, a figyelmetlenség, az…

Tovább olvasom