A kormány kedvenc takarítócége 480 milliárd forintnyi (!) állami pénzt zsebelt be egyetlen év alatt

A cég az utóbbi tíz évben megszázszorozta nyereségét. Nyilván a véletlen műve lehet az időzítés is. És véletlenül közük van Pintér Sándorhoz és Rogán Antalhoz is. Csaknem 480 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el az elmúlt egy évben a B+N Referencia Zrt. A cég eddig is sok állami megrendeléshez jutott, de ez az összeg szintugrást jelent a G7.hu szerint, amely alaposan utánanézett a cég ügyeinek. Az eredendően takarítással foglalkozó társaság jelenlegi egyedüli részvényese Kis-Szölgyémi Ferenc, de üzlettársként megfordult a cégben a nagyon erős kormányzati kötődésekkel rendelkező Tombor András, és Simicska Lajos üzleti köre…

Tovább olvasom

Rangos kitüntetést kapott Putyintól Szijjártó Péter

Ahogy látjuk, igencsak megdolgozott érte a kormány, különösen külügyminiszterünk, úgyhogy rá is szolgált az oroszországi elismerésre. Barátságrenddel tüntette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a kétoldalú kapcsolatok fejlődéséhez történt nagymértékű hozzájárulásáért. Az erről szóló rendeletet csütörtökön tették közzé az orosz hivatalos jogi információs portálon. „Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert kitüntetésben részesül az orosz-magyar kapcsolatok, valamint az ipari és beruházási együttműködés fejlesztéséhez történt nagymértékű hozzájárulásáért” – hangzik az elnöki rendelet az MTI szerint.

Tovább olvasom

Norbi Update-terméket hívtak vissza és vontak ki a forgalomból – a NÉBIH lépett

Túl sok benne a tartósítószer, de más problémákra is fény derült. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön kiadott közleménye szerint minőségmegőrzési időre és kiszerelési egységre való tekintet nélkül vonta ki és hívta vissza a „Norbi Update Keto Mézédes – Mézhelyettesítő szirup, édesítőszerekkel” terméket. Az indoklás szerint: „A laboratóriumi vizsgálatok alapján a termék a termékcsoportban nem engedélyezett adalékanyagokat tartalmaz (tejsav, kálium-szorbát, nátrium-benzoát, amelyek közül a kálium-szorbát és a nátrium-benzoát tartósítószerek nagy mennyiségben vannak jelen), továbbá a termék a jelölésen feltüntetett értékhez képest tűréshatár feletti mennyiségben tartalmaz szénhidrátot.” (Telex.hu)

Tovább olvasom

Most is megy a terelés Pegasus-ügyben, amiért Varga Judit kiszervezte a lehallgatásokat

Laborc Sándor szerint ezt eleve nem is tehette volna meg, Gulyás Gergely miniszter szerint ezzel semmi gond nincs, rendszeresen megtörténik. Ettől rögtön rendben levővé változik? A miniszter szerint néha az államtitkárok jobban átlátják a kellő szempontokat. A HVG360 még hétfőn közölt interjút Laborc Sándor volt Nemzetbiztonsági Hivatali vezetővel, aki a többek között arról beszélt, ha a Pegasus szoftverrel hivatalosan, engedély birtokában figyelték meg az embereket, akkor több esetben jogosulatlan titkos információgyűjtés történhetett. „A szoftvert szállító cég ugyanis azt állítja, hogy a terméküket terroristák vagy szervezett bűnözők ellen lehet alkalmazni. Márpedig…

Tovább olvasom

Fotók: így néz ki Mészáros Lőrinc közel félmilliós bakancsban

A Blikk közölt fotókat Mészáros Lőrincről, aki egy speciális kutató-mentő terepjárót adott át a Mészáros-csoport képvieletében, a Takarékbankkal együtt. A képeken látható, hogy a felcsúti milliárdos igencsak minőségi lábbeliben jelent meg. A rajta feszülő bakancs ugyanis a Louis Vuitton x NBA kollekció része, vagyis a finoman feltűnő monogramozás mellett díszíti egy NBA gumicímke és egy aranyszínű NBA-logó is – az ára 1300 dollár, vagyis több mint 400 ezer magyar forint. Az MTI beszámolója szerint Mészáros egyébként az eseményen nem mondott semmit.

Tovább olvasom

Sorban érkeznek a bírósági ítéletek, hogy a Fidesz kormánymédiája manipulál és hazudik

Seregnyi vesztett sajtóper a legfőbb szócsövek részéről, de ez semmit nem változtat a Fidesz-KDNP taktikáján. Akármikor bemondásra kész tényként kezelnek egy ellenzéki lejáratást, majd a bukott perek után is egyre gyakrabban egyszerűen nem hajtják végre a bíróság ítéletét. Mert megtehetik. Bárkit megrágalmaz a Fidesz sajtója, aki épp útjában áll a kormány politikai céljainak. A bíróságok észlelik a gyakorlatot, és egyre sűrűbben mondják ki, hogy a Fidesz-média szándékosan manipulál és téveszti meg a közönséget. Van olyan kormánylap, ahol a főszerkesztő sem bírja már követni, hol és mit hazudnak a beosztottai. Akár…

Tovább olvasom

„Nyitva maradunk, de előfordulhat, éppen nem lesz üzemanyagunk, mert nem tudunk tartalékolni”

Nehéz helyzetbe hozta a benzinkutak üzemeltetőit a kormány benzinár-befagyasztása. Egy “márkátlan” kutat üzemeltető “névtelen” forrás a Népszavának azt mondta, a hazai piac túlnyomó részét ellátó Mol kiskereskedelmi partnereinek zöme 480-as kútár mellett már nem tudja kitermelni saját költségeit. Szerinte ez a kútüzemeltető kisvállalkozások tömeges csődjével fenyeget. Egy magán-töltőállomáson viszont azt tapasztalták, hogy a hazai autósok úgy tankoltak hétfőn, mintha nem lenne holnap. Egyelőre úgy vélték, nem szívesen hagynának fel az iparral. Koczor András, a Somogy megyei Hetes település benzinkútjának üzemeltetője azt mondta, a benzinnel most vannak nullán, a dízelen még van nagyjából…

Tovább olvasom

A 18 éves korig tartó tankötelezettségről is tarthatnak népszavazást

A 18 éves korig tartó tankötelezettségről is lehet népszavazást tartani, a Kúria ugyanis elutasította a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ezt hitelesítő határozata elleni felülvizsgálati kérelmet. A Magyar Munkáspárt kezdeményezett népszavazást erről a kérdésről, ami így hangzik: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés módosítsa a köznevelési törvényt úgy, hogy Magyarországon a tankötelezettség újra 18 éves korig tartson?” Az NVB ezt rendben lévőnek tartotta, de egy meg nem nevezett kérelmező arra hivatkozva kért felülvizsgálatot, hogy a korhatáremelés növelné az állam oktatási kiadásait, márpedig a költségvetésről tilos népszavazást tartani. Továbbá az ismeretlen kifogásoló szerint nem…

Tovább olvasom

Gulyás Gergely szerint csak a jelenlegi kormány a szabadság örököse

„Magyarországon azért van különösen nagy tétje a választásoknak, mert csak a jelenlegi kormányoldal a szabadság örököse, akinek a demokratikus meggyőződése megkérdőjelezhetetlen” – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten, a Magyarország Alaptörvénye 10 éves – gyökerek, értékek és szuverenitás című nemzetközi konferencián. Az MTI beszámolója szerint Gulyás Gergely azt mondta, az Európai Uniónak ma kizárólag olyan vezetői vannak, akik történelmi szerencséjükből adódóan mindig a szabadságban, a demokráciában beszéltek arról, hogy milyen fontos a szabadság, a demokrácia. Ezzel szemben a magyar állami vezetők – a miniszterelnök, az államfő és a…

Tovább olvasom

Lóugrás-terv: Budapestről akarják megdönteni a macedón kormányt?

Noha Orbán Viktor is mellette kampányolt, az utolsó választásokat nem a több mint tíz éven át regnáló Nikola Gruevszki, hanem szociáldemokrata kihívója, Zoran Zaev nyerte. Győzelme után derültek ki az előző kormány visszásságai, amiért Gruevszkit börtönre ítélték. A zárka helyett – Orbán segítségével – Magyarországra menekült, ahol menedékjogot kapott. Ezzel egyidejűleg terjeszkednek Észak-Macedóniában a magyar tulajdonban levő médiumok, amelyek attól sem riadnak vissza, hogy légből kapott hírekkel járassák le a Gruevszkit felváltó kormányt. A minap a megbuktatása volt a cél: a bizalmi szavazáson azonban végül egy képviselő – aki a…

Tovább olvasom