Teltház: elképesztő tömeg Azahriah koncertjein, még Szoboszlai is ott volt

Megosztás

Hiába olvashattuk egész héten a kormánymédia hangulatkeltését, miszerint rengetegen próbálnak “megszabadulni” a jelenlegi legnépszerűbb (és kormánykritikus) magyar előadó koncertjegyétől, a jelek szerint nem sikerült és naponta 50-60 ezren “muszájból” elmentek a koncertekre és elképesztően jól érezték magukat. Még Szoboszlai Dominik is a nézők között volt.

Vajon az eddig a kormánymédia által is agyonsztárolt Szoboszlai Dominik ezzel a lépésével kiesik a kosárból, mint néhány éve Gulácsi Péter? A kormánymédia pedig, amely szócsövein keresztül folyamatosan tömeges jegyektől megszabadulást és annak szándékát hirdette egész héten, péntek késő este óta meghúzza magát a témában, mert ezt nem lehet győzelemnek eladni. Ezért inkább nem is beszélnek róla, mintha meg sem történt volna.

Mintegy 50 ezer ember volt kíváncsi Azahriah első koncertjére a Puskás Stadionban 2024. május 24-én – számol be a történelmi pillanatról az Index: huszonkét évesen, alig néhány koncerttel a háta mögött ő volt az első magyar előadó, aki önálló koncertet adott a 67 ezer fős létesítményben.

A „tripla Puskás” első felvonását, a pénteki koncertet szombat, valamint vasárnap este további buli követi: május 24. után 25-én és 26-án is felzúg a „Ria! Ria! Azahriah!”. A kormánymédia jövendölése, miszerint kipukkadt az Azahriah lufi, nem jött be: a buliból ugyanis valóban telt házas koncert kerekedett.

A propaganda februárban vette célkeresztbe az addig szent tehénként kezelt énekest, amikor is Azahriah – több más influenszer és előadó mellett – videóüzenetben jelentkezett be a Hősök terén tartott, a gyermekbántalmazás ellen szervezett tüntetésen.

Azahriah a következő gondolatokat fogalmazta meg, ami miatt kinyílt a bicska a rogáni média zsebében:

„Nem vagyunk egyformák, sőt egészen különbözünk. Védjük meg a határainkat, védjük meg a gyerekeinket, mondhatnám azt, hogy annyiszor hallottuk már ezt a mondatot, ezt a frázist, hogy értelmét vesztette a szó, de az igazság az, hogy értelme ebben a formában sose volt. Sose volt abban a formában, ahogy a pofánk alá tolták, egy szánalmas nemzeti konzultációnak csúfolt, ócska, hazug, eldöntendő kérdésekkel teleírt mihaszna papírlap formájában. Mert ez nem erről szólt. A gyerekeket, azaz a szülő aggodalmát a gyerekei felé felhasználják arra, hogy lázítsanak, buzdítsanak valami ellen, ami aztán politikai haszonná konvertálódik. A nárcisztikus, manipulatív tanárok országszerte az iskolákban. Az oktatás teljes leépítése és a pedofíliában szenvedő beteg és gátlástalan emberek gyermekek közelébe engedése az, ami nem büdös a hatalomnak, abban az esetben, ha politikai érdek húzódik mögötte.” (via Minap.hu)

Jóval a koncert előtt megérkezett már a helyszínre és elfoglalta helyét Szoboszlai Dominik, akit sikerült is lencsevégre kapni a Puskásban. Csak nehogy néhány héten belül váratlanul kiderüljön az Origo, HírTV, M1 és egyéb médiumok számára, hogy Szoboszlai is gendertámogató, háborúpárti felforgató, Soros és Gyurcsány embere. A koncertek ismét teltházasak és fantasztikus hangulatúak voltak.

Kapcsolódó cikkek