A tartós gazdasági nyomás miatt a magyar lakosság többsége számára a mindennapi pénzügyi túlélés vette át a hosszú távú vagyongyarapítási tervek helyét. A Provident kilenc országra kiterjedő, reprezentatív Financial Wellbeing kutatásának legfrissebb adatai szerint a magyarok 28 százaléka a hónap végére teljesen feléli a jövedelmét.
Tovább olvasomSzerző: Fazekas Adrián
Nagy győzelmet aratott a Szpari a DVTK ellen
Nagyon úgy tűnik, a Nebojsa Vignjevic érkezésével remélt fordulat egyelőre elmarad Miskolcon, miután a DVTK a Nyíregyháza otthonában szenvedett sorsdöntő vereséget. A piros-fehérek immár öt forduló óta képtelenek győzni, ráadásul továbbra is a kiesőzónát jelentő utolsó előtti helyen szerénykednek, miközben a bennmaradásért folytatott küzdelemben közvetlen riválisuk jelentős előnyre tett szert.
Tovább olvasomPezsgővel és virággal a Júlia Fürdőért
Valentin-napi figyelemfelhívó akciót szerveznek Nyíregyházán a Malom utcai Júlia Fürdő megmentéséért. Az aPont Nyíregyháza és a fürdő újranyitásáért küzdő civil közösség szimbolikus eseménnyel, virágokkal és egy közös „előre ivással” kíván nyomást gyakorolni a döntéshozókra, hogy a város fontos egészségügyi és közösségi intézménye ismét fogadhassa a vendégeket.
Tovább olvasomEzúttal Nyíregyházán csap össze a Fidesz és a Tisza
A Digitális Polgári Körök (DPK) roadshow-ja Győr után Nyíregyházán, a Continental Arénában folytatódott szombat délelőtt, ahol Orbán Viktor miniszterelnök egy pénteki moszkvai útról érkezett vissza a szabolcsi eseményre, ahol Gulyás Gergely miniszterrel beszédet is mondott. A délutáni órákban alig másfél kilométerrel odébb, a Búza téren a Tisza Párt tartott rendezvényt, ahol Magyar Péter bemutatta a helyi képviselőjelöltjüket.
Tovább olvasomJócskán megborult a közlekedés Borsod és Szabolcs megyében
Már megszüntették a műszaki hibát, így újraindult a vasúti közlekedés Görögszállás és Nyíregyháza között – közölte a MÁV péntek délelőtt. A helyreállítást követően már nem kell pótlóbuszra átszállni a Szerencs–Nyíregyháza vonalon, a vonatok ismét a teljes útvonalon közlekednek.
Tovább olvasomSör, virsli és életmentés – Nyíregyházán is lesz RETRO Véradás
Szeptember 6-án, szombaton különleges eseményre készül az Országos Vérellátó Szolgálat, ugyanis országszerte 29 helyszínen rendezik meg ismét a RETRO Véradást. A kezdeményezés idén a 17. évfordulóját ünnepli és mára hagyománnyá vált azok körében, akik szívesen segítenek másokon, miközben egy jó hangulatú program részesei is lehetnek.
Tovább olvasomIsmét ajándékozott Lázár, a füzérradványi Károlyi-kastélyegyüttes Révész Bálint cégéé lesz
A kormányzat és azon belül Lázár János építési és közlekedési miniszter újabb öt történelmi kastély sorsáról döntött – írta meg a döntési adatlap nyilvánosságra kerülése után a K-Monitor. Az értékes épületek ismét magánkézbe kerülnek, különböző nagyvállalatok, illetve hozzájuk köthető üzletemberek cégei kapják meg őket. A Borsod megyei füzérradványi Károlyi-kastélyegyüttes a Révész Logisztikai Holding Zrt.-hez, Révész Bálint nyíregyházi milliárdos cégéhez került.
Tovább olvasomSúlyos sérülést szenvedett Tóth Balázs, a Szpari kapusa
Komoly veszteség érte a Nyíregyháza Spartacus csapatát: a Karcag elleni edzőmérkőzés során Tóth Balázs, a klub első számú hálóőre térdsérülést szenvedett. A 21 éves kapusnál elülső keresztszalag-szakadást diagnosztizáltak, így műtéti beavatkozás vár rá – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.
Tovább olvasomMetán, sötétség és propaganda – a gázcsőbe zárt kurszki hadművelet
2025 márciusában az orosz hadsereg szokatlan és veszélyes akciót hajtott végre a kurszki régióban zajló harcok során – az Urengoj–Pomari–Ungvár gázvezeték Szudzsa melletti szakaszát használták fel arra, hogy észrevétlenül az ukrán erők mögé kerüljenek. A csővezetékben – amelyben január 1. óta már nem szállítottak gázt – mintegy 800 katona indult el guggolva, 14 kilométeres úton, szűk, alig 1,42 méteres átmérőjű csőben, korlátozott oxigén- és vízkészlettel.
Tovább olvasomElhunyt Ferenc pápa
8 éves korában elhunyt Ferenc pápa, polgári nevén Jorge Mario Bergoglio, aki 2013 márciusa óta vezette a római katolikus egyházat. Bár hosszú ideje egészségügyi problémákkal küzdött, pápasága során mindvégig aktív maradt és elkötelezetten dolgozott egyházi vezetőként.
Tovább olvasom