A közvélemény számára az ügy kipattanásától, március elejétől világos volt, hogy csak belpolitikai célokat szolgált a látványos akció, amit aztán a Fidesz mutogathatott a kampány során. Nem értek célt vele, így nem meglepő módon az eleve sok sebből vérző ügy úgy végződött, hogy először a gépkocsi utasai, majd a jármű, végül most a teljes szállítmány is visszakerült az ukránokhoz.
Tovább olvasomCímke: akció
Pezsgővel és virággal a Júlia Fürdőért
Valentin-napi figyelemfelhívó akciót szerveznek Nyíregyházán a Malom utcai Júlia Fürdő megmentéséért. Az aPont Nyíregyháza és a fürdő újranyitásáért küzdő civil közösség szimbolikus eseménnyel, virágokkal és egy közös „előre ivással” kíván nyomást gyakorolni a döntéshozókra, hogy a város fontos egészségügyi és közösségi intézménye ismét fogadhassa a vendégeket.
Tovább olvasomSzabolcs megyében véletlenül kizárta az erkélyre szüleit egy kétéves gyermek
Mivel a gyermek saját magát be-, szüleit pedig kizárta a lakásból a váratlanul ügyes manőverrel, mentőakcióra volt szükség.
Tovább olvasomKét héten át várják a karácsonyfákat Nyíregyházán, az akció során ajándékokat nyerhetünk
A polgármester számolt be róla, hogy 2024 januárjában is lesz karácsonyfagyűjtő akció Nyíregyházán. Az akció két héten át tart.
Tovább olvasomIványi a NAV-akcióról: Orbán Viktor küldte ezeket az embereket – videó
Iványi Gábor, az Oltalom Egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője, rengeteg szegény embernek segítenek már jó negyven éve. Az elmúlt bő egy évtizedben azonban egyértelműen szembekerültek Orbán Viktorral és az őt képviselő hatalommal, mivel nem álltak be a fideszes sorba. Iványi számára nem is kérdés, ki áll a rengeteg sebből vérző NAV-akció hátterében. Hétfőn legalább egy tucatnyi, sárga mellénybe öltözött NAV-os vonult ki ahhoz a hajléktalanmentő egyesülethez, aminek Iványi Gábor lelkész a vezetője. Iványi szerint csak egy politikai akcióról van szó – írja a Telex. „Nyilvánvalóan politikai üzenetnek” nevezte…
Tovább olvasom