Szabolcsban landolt minden nyolcadik kisboltpénz, innen indult a botrány

Országos vitát kavart a falusi kisboltok támogatása, miután több helyen is olyan beruházásokról kerültek elő történetek, amelyek papíron megvalósultak, a helyszínen mégsem nagyon találni nyomukat. A kisboltos pályázatok évek óta futnak, és sok településen tényleg ezek tartják életben az utolsó boltot. A mostani vita azért érdekes Szabolcs-Szatmár-Beregben is, mert a megye az egyik legnagyobb kedvezményezett volt.

Tovább olvasom

Óvóhelyek, törvénysértő kampány és indulatos fórum – ez történt a héten 

Debrecenben óvóhelyeket kezdtek felmérni Kósa Lajos háborús kijelentése után, Veszprémben nem tudják az emberek, hova meneküljenek egy háború esetén. Eger világhírű magyar fotósok kiállítására készül, Kecskeméten törvénysértőnek mondták ki a szakképzőben tartott kampányfórumot. Szabolcsban a nyíregyházi állatpark vezetője indul a Tisza színeiben, Orbán Viktor pedig Hódmezővásárhelyre érkezik. Miskolcon a kormánypárti alpolgármester szabadsága alatt is kampányol, Szolnokon pedig elszabadultak az indulatok egy közbiztonsági fórumon. Többek között ezek a témák érdekelték ezen a héten a vidéki független újságok szerkesztőségeit és olvasóit.

Tovább olvasom

Hivatalos: öt pártlista lesz a szavazólapon – mutatjuk a sorrendet

Már hivatalosan is eldőlt, hogy mindössze öt párt országos listája szerepel majd a szavazólapon a közelgő országgyűlési választáson. A hét elején ez már szinte biztos volt, de a kép véglegessé akkor vált, amikor a Nemzeti Választási Iroda törölte a nyilvántartásból a Szolidaritás pártja – Magyar Munkáspárt országos listáját. A döntés következtében a választók az áprilisi voksoláson a következő pártok listái közül választhatnak:Fidesz–KDNP, Tisza Párt, Demokratikus Koalíció, Mi Hazánk Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt.Ez azt jelenti, hogy minden korábbinál kevesebb pártlista kerül a szavazólapra. A Nemzeti Választási Bizottság már jóvá is hagyta az országos pártlistás…

Tovább olvasom

“EMBER, csupa nagy betűvel”? – Gajdos László pályája az állatparktól a politikáig

Gajdos László 1961-ben született, Nyíregyházán nőtt fel. Pályája során több területen is kipróbálta magát, mielőtt az ország egyik legismertebb állatkerti szakembere lett. Fiatal korában a sport határozta meg a mindennapjait. Tehetséges súlyemelőként serdülő és ifjúsági válogatott kerettag volt.

Tovább olvasom

Választási esélyek Szabolcsban – Tilki, Kovács és Simon komoly előnye látszik

A 2026-os országgyűlési választások közeledtével Szabolcs-Szatmár-Bereg megye további egyéni választókerületeiben is körvonalazódik a jelöltek mezőnye. A 4; 5; és 6. számú körzetben a parlamenti pártok mellett több kisebb, parlamenten kívüli formáció és független induló is megjelent a választások hivatalos weboldalán.

Tovább olvasom

Választási esélyek Szabolcsban: Gajdos és Seszták előnye is komolynak látszik

Az áprilisi országgyűlési választások előtt Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1., 2. és 3. számú egyéni választókerületében már körvonalazódik a jelöltek kiléte. Az Országgyűlésben képviselt pártok mellett több kisebb, parlamenten kívüli szervezet és független induló is megjelent a választás hivatalos oldalán. Az ajánlóíveket március 9-én 16:00 óráig lehet benyújtani, de addig is érdemes átböngészni azokat az első becsléseket, amelyek már napvilágot láttak, illetve megkérdezni az utca emberét, ő hogyan látja esélyeket.

Tovább olvasom

„Édesanyaként nem engedhetem meg magamnak, hogy ne higgyek a változásban” – Interjú a Tisza szabolcsi jelöltjével

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei politikai élet egyik új szereplője, Dicső Viktória nem csupán közgazdászként és vállalkozóként, de háromgyermekes édesanyaként is a tettek mezejére kell lépnie. A Tisza Párt képviselőjelöltje szerint Magyarország jelenlegi morális válsága mélyebb a gazdasági nehézségeknél, az elvándorlás és a kistelepülések reményvesztettsége pedig csak valódi elszámoltathatósággal és közösségi összefogással fordítható meg. Interjúnkban a politikai pályára lépésének állomásairól, a térség kihagyott lehetőségeiről és a 2026-os választások tétjéről beszélgettünk.

Tovább olvasom

A független újságírásnak ára van – Ön most ingyen fizetheti meg

1% - Szabolcs24

Magyarországon ma már nem magától értetődő, hogy egy újság szabadon kérdezhet és megírhat mindent, amit fontosnak tart. A sajtószabadság évről évre szűkül – a Szabolcs24 mégis kitart, és ehhez most Ön is hozzájárulhat egyetlen kattintással, adója 1%-ával.

Tovább olvasom