Hétvégén útjára indult a Jász-Nagykun-Szolnok megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság 2022-2023-as idénye. A legnagyobb arányú győzelmet a Martfű aratta, amely a Jászberényi FC ellen talált be hét alkalommal, de a Tiszaföldvár és a Kisújszállás is remek játékkal, kiütéses sikerrel indította a szezont. A Tószeg az utolsó negyedórában fordítva győzött a Kenderes vendégeként, a hazaiaknál két piros lap is villant; közben a Szajol fordulatos meccsen, a 90. percben mentett pontot a Kunszentmárton pályáján. A Törökszentmiklós és a Jászárokszállás rangadóját a hazaiak nyerték egy korán szerzett góllal. Eredmények Kunhegyes – Jánoshida 0-2 (0-1)Gól:…
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Túl sok a panasz, eljárást indítanak a Wizz Air ellen
Fogyasztóvédelmi eljárás indult a Wizz Air légitársasággal szemben – tudatta a Igazságügyi Minisztérium (IM) hétfőn az MTI-vel. A tárca közleménye szerint az elmúlt időszakban megnövekedett a Wizz Air Hungary Zrt. légitársasággal szemben a fogyasztóvédelmi hatósághoz benyújtott fogyasztói panaszok száma, amelyek közül több eset a médiában is nagy visszhangot kapott. A panaszok szerint a légitársaság nem nyújtott tájékoztatást és segítséget járatkésések és járattörlések esetén; nem biztosított szállást és átfoglalást, többletköltséget okozva ezzel az utasoknak; nem válaszolta meg 30 napon belül a fogyasztói beadványokat; valamint emelt díjas telefonos ügyfélszolgálatot működtet, ezzel is…
Tovább olvasomBeszáll az állam a Vodafone Magyarország felvásárlásába
A 4iG lenne a többségi, a magyar állam a 49 százalékos kisebbségi tulajdonos. A 4iG a Budapesti Értéktőzsdén bejelentette, hogy a magyar állammal közösen nem kötelező érvényű megállapodást kötött a Vodafone Europe BV-vel, hogy megszerezze Magyarország második legnagyobb telekommunikációs vállalatának, a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt.-nek a százszázalékos részvénycsomagját – számolt be róla a HVG.hu. Amennyiben a tranzakció végbemegy, úgy a 4iG 51 százalékos, többségi tulajdonosa lehet a Vodafone Magyarországnak, míg az állam a 49 százalékos kisebb részt kapná. A tranzakció értéke 715 milliárd forint. „A Vodafone Magyarország megvásárlása az elmúlt harminc…
Tovább olvasomKiszáradt a Tarna – se víz, se felelős (videóval)
Még nyár közepén, a legaszályosabb időszakban derült fény egy hatalmas kópéságra, ami elméletben teljesen szabályosan zajlott, mivel felsőbb körökből valaki engedélyt adott rá. Az aszály és a hőhullám közepén ugyanis kiszivattyúzták a Tarna vízét. Hogyan történhetett ilyen? „Kiszáradt a Tarna, valaki az utolsó csepp vizet is kiszivattyúzta!” – futótűzként terjedt a hír július végén a Heves megyei Kápolna, Aldebrő, Kompolt, Kál falvak környékén és az országos sajtóban is. A korábban nagy vízhozamú patak vizének az „ellopásával” egy közeli borászatot vádolnak a helyiek, de a cég szerint ők nem szegtek szabályt,…
Tovább olvasomTatárszentgyörgyön félnek, hogy a romagyilkosságok egyik résztvevője kiszabadult
Az egyik áldozat hozzátartozója kiemelte, innentől felfegyverkezve járnak majd. Lefogyva, de egészségesen, fehér pólóban farmerban, maszkban, baseball-sapkában, málhazsákkal a vállán lépett ki a Blikk szerint a sátoraljaújhelyi börtönből 13 év után Cs. István, akit a romagyilkosságokban való részvétele miatt ítéltek el. A 2008-2009 között rasszista indíttatásból elkövetett, hat halálos áldozattal járó kilenc támadás közül az utolsó két helyszínen ő volt a sofőr. A férfiért BMW-vel érkezett valaki, és sietve távoztak. A lap elment Tatárszentgyörgyre, ahol a gyilkosok egy édesapával és fiával végeztek (akkor lőtték le őket, miután az általuk felgyújtott házból menekültek…
Tovább olvasomLátványos, de rendkívül szabálytalan volt a driftelős lánykérés, a rendőrség nem vette a lapot – videó
Úgy gondolják, közlekedésbiztonsági szempontból egészen őrült ötlet volt az M0-ás autóút közepén letérdelni és megkérni főhősünk szerelmének kezét. Kétségkívül látványosra és egyedire sikeredett, de eljárás lett a dologból. A szakértő szerint akár 150 ezer forintig is kiterjedhet a büntetés, úgy véli, hogy a friss jegyesek és segítőik igencsak felelőtlen magatartást mutattak, amikor a Megyeri hídon kipattantak az autóból, hogy lebonyolítsák a látszólag alaposan megtervezett leánykérést. Szerencsére senki nem sérült meg, de akár komoly baleset is történhetett volna az ésszerűtlen helyszínválasztás miatt. „Egy jobb lánykérés szerintem pénzbe kerül! Mi ezt jól fogjuk föl!” – mondta az RTL Klub stábjának az…
Tovább olvasomNem mindenhol esik jelentős mennyiség, de ahol esik, ott helyenként özönvíz van
Már a negyedik napja van országunk felett az a légörvény, ami teljesen kiszámíthatatlan és megjósolhatatlan helyeken ad magából helyenként jelentős csapadékot. A vasárnapi napon Pest megye déli része kapta meg a magáét. Nagy eső hullott Szigetszentmiklósra és Szigethalomra, pincékbe, garázsokba tört be, udvarokat házakat öntött el a víz. A nagy eső miatt ötven esetben hívták elárasztott pincékhez, garázsokhoz, vízben álló udvarokhoz és elöntött házakhoz a tűzoltókat a Pest megyei Szigetszentmiklóson és Szigethalmon – közölte a katasztrófavédelem. Szigetszentmiklóson a Csépi úti aluljáróban rekedt egy autó, a Losonczi utcában a lakóparkot öntötte…
Tovább olvasomKatonai konvoj halad keresztül reggel Jász-Nagykun-Szolnok megyében az utakon
Leginkább a négyes és a 442-es út érintett a műveletben, óvatosan közlekedjünk. A TISZA Többnemzeti Műszaki Zászlóalj magyarországi modulja gyakorlaton vesz részt holnaptól, ezért Hajdúhadház és Szentes között 2022. 08. 22-én, hétfőn a kora reggeli óráktól megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani az alábbi útvonalakon: Hajdúhadház – 4. főút – 354. főút – M35 autópálya – 47. út – Berettyóújfalu- 47 – Szeghalom – 47. főút – Gyomaendrőd – 443. út – Szarvas – 45. főút – Szentes – 45. főút – Szentes valamint Hajdúhadház – 4. főút – Debrecen –…
Tovább olvasomErdővédő weboldalt indított az LMP
Várják a bejelentéseket, ha valahol az erdőterven kívül, nem fenntartható módon termelnek ki fát. Erdofigyelo.hu címen online erdővédő szolgáltatást indított az LMP – jelentette be Ungár Péter, a párt frakcióvezetője vasárnap a HVG tudósítása szerint. A politikus párt Facebook-oldalán is közvetített sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a honlapon azoktól várják a bejelentéseket, aki úgy látják, hogy valahol az erdőterven kívül, nem fenntartható módon termelnek ki fát. A politikus részsikernek nevezte, hogy a kormány egy miniszteri utasítással felülírta eredeti elképzelését az erdők kivágásáról, szerinte a kabinet terve teljesen helytelen. Az LMP-ben azt gondolják, hogy…
Tovább olvasomA kormánypárti média nekiesett a meteorológusoknak a feleslegesen lefújt tűzijáték miatt
Az OMSZ reagált: “ez a bizonytalansági faktor sajnos benne van a szakmánkban”. Szombaton kora délután úgy döntött az augusztus 20-i ünnepségek lebonyolításáért felelős operatív törzs, hogy a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt elhalasztják a budapesti tűzijátékot. Csakhogy este már sem esőnek, sem viharnak nem volt nyoma a fővárosban. A kormánypárti sajtó és a közmédia meg is találta a történtekért a bűnbakot a meteorológusok képében. Mint a Telex írja, olyan címekkel jelentek meg írások, mint: Súlyosan tévedett az OMSZ augusztus 20-ával kapcsolatban, Téves előrejelzések miatt maradhatott el az ünnepi tűzijáték, Alaposan elmérte az OMSZ. Az OMSZ…
Tovább olvasom