Tóth Gabi visszaszólt: „Lehet, hogy hétfőre kitalálják, hogy a tűzijáték is miattam volt”

Kritikák tömkelegét váltotta ki hétmilliós karórájával a celeb, aki most Instagramon szólt vissza. Tóth Gabi luxusóráját, amelyről mi is írtunk a minap, Kajdi Csaba vette észre, aki szerint nem hiteles az énekesnő álszentsége a kereszténységgel kapcsolatban. Rámutatott, hogy a Rolex-karóra sem illik a szerény keresztény imázsba – írja a HVG. Fluor Tomi is megszólalt a téma kapcsán, szarkasztikusan kijelentva: ha tudta volna, hogy a kereszténység ilyen órával jár, kicsit jobban hitt volna Istenben. Most az énekesnő is elmondta a véleményét egy Instagram-történetében: „Na! Van remény! Ma már csak az órámmal tudtak hergelni… a jövő…

Tovább olvasom

Mészáros Lőrinc is állami támogatáshoz jut a kínai akkugyárnak köszönhetően

Egy csütörtöki módosítással a kormány bevette a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyek közé azt az infrastruktúrafejlesztést is, ami a kínai CATL betelepülését készíti elő a debreceni Déli Gazdasági Övezetben. A kínai cég, ami a világ legnagyobb akkumulátorgyártója itt létre második európai üzemét mintegy 3000 milliárd forint értékben. A most megjelent határozat szerint a magyar kormány 2026-ig nettó 87,7 milliárd forinttal támogatja a beruházást. Ebből a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. 45 milliárdot kap az átviteli hálózati fejlesztések megépítéséhez; a Mészáros Lőrinc céguniverzumába tartozó OPUS TITÁSZ Áramhálózati Zrt. 16,6 milliárdot kap hálózati fejlesztések megépítéséhez;…

Tovább olvasom

Narancssárga figyelmeztetés szinte mindenhol, zivatarok lehetnek augusztus 20-án

Zivatarok is befolyásolhatják az augusztus 20-ai ünnepi programokat – közölte pénteken az MTI-vel az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely azt kéri: aki kilátogatna a rendezvényekre, kövesse nyomon az időjárás alakulását, a veszélyjelzéseket. Kifejtették: Magyarországot ezekben eléri egy hidegfront, továbbá egy ennek délebbi szakaszán kialakuló önálló légörvény. Emiatt szombaton erősen felhős, illetve borult lesz az ég, némi szűrt napsütés az ország északkeleti megyéiben lehet. A Dunántúlon és a Duna-Tisza közén többfelé, több hullámban várható zápor, zivatar, néhol tartós eső. Az északkeleti megyékben kisebb a csapadék esélye, ott csak kevés helyen fordulhat elő…

Tovább olvasom

Hatalmas vízáremelésre készüljünk? Miért akarják Orbánék az összes vízművet államosítani?

Lehetetlen helyzetbe hozták a regionális vízműveket az utóbbi években. A kormány most ezek államosítását “ajánlotta fel” az önkormányzatoknak. De ilyesmit már láttunk, államosítás, majd némi varázslat után máris Mészárosnál, vagy valamelyik más NER-lovagnál kötne ki. Onnantól pedig máris jöhet a vízár emelése, ami most még tilos. Félelmetes jövőkép. A részletekről Hadházy Ákos megválasztott képviselő számolt be a Facebookon. “Felháborító és sunyi eljárás: a Tiszamenti Regionális Vízművek sorra mondja fel a szerződéseket azokkal a háztartásokkal, ahova egy akármilyen kis mikrovállalkozás be van jelentve. Ezeknek a háztartásoknak ezentúl közületi szerződést kell kötniük,…

Tovább olvasom

Hatalmas és méregdrága hadiipari fejlesztésről adott hírt a kormány, az internet szétszedte a posztot

Ha jól sejtjük, ehhez például valamiért nem volt szükség az EU-s pénzekre, ellentétben például a pedagógusok béremelésénél. Mindenre van keret, csak arra nem, amire nekünk, bérből és fizetésből élőknek kellene, ez az orbáni logika. Magyarország Kormánya a Facebookon adott hírt még csütörtökön a folyamatban levő, elképesztő pénzekbe kerülő hadiipari fejlesztésekről. Ám valószínűleg nem egészen ilyen reakcióra számítottak a lakosságtól. “Ütemterv szerint halad a magyar hadiipar fejlesztése, két éven belül a legmodernebb haditechnikai eszközök biztosítják hazánk védelmét.” A megszorításokkal sarcolt magyar lakosságnak viszont valamiért nem igazán tetszett ez a sikerpropagandás poszt.…

Tovább olvasom

A szomszéd országban már megérkezett a hidegfront és tarolnak a viharok

Fákat dönt ki és tetőket tép le a vihar Szlovéniában. Hozzánk is erősen zivataros idő érkezik, csak itt is marad. Heves vihar söpört végig Szlovénián csütörtökön délután, tetőket szakított le és fákat döntött ki, Ljubljanában többen könnyebben megsérültek – közölték a helyi hatóságok. A szlovén fővárostól 20 kilométerre északnyugatra fekvő Kranj városában mintegy 70 épület tetejét rongálta meg a vihar – írja a Blikk. Többen könnyebben megsérültek Ljubljanában, ahol a környezetvédelmi ügynökség adatai szerint óránkénti 102 kilométeres, viharos erejű széllökéseket mértek. Egy fa rádőlt egy nőre a Tivoli parkban, egy…

Tovább olvasom

Tízszeresére drágul a gáz, hatszorosára az áram, sokkban a kiscégek a piaci áraktól

Kigazdálkodni, áthárítani, bedobni a törölközőt? Nagyon sokan válaszút előtt az elképesztő rezsiemelés miatt. Brutális energiadíj-emelkedésről számoltak be a Telex olvasói. „Eddig 37 forintot fizettem egy kWh áramért, hamarosan 238 forintot fogok, vagyis több mint hatszorosára nőtt számomra a villamosenergia ára.” „Tavaly tavasz elején 3 forintra szerződtem a gázévre (szeptember 30-ig) egy MJ gázra, most tízszeres áron kaptam a jövő évre ajánlatot.” A nagy létszámú „Pesten hallottam” FB-csoportban is sokan tárgyalták az érintettek a helyzetet. Sajnos, mint látni fogjuk, most tényleg ez a reális ár, de attól még nem lesz jobban kigazdálkodható a…

Tovább olvasom

Egy esztergomi férfi saját autóját verte szanaszét a nyílt utcán, mert az nem indult be

Ismételten joggal merülhet fel a kérdés bennünk, mégis hova tart ez az ország és ez a világ, ha ilyen megtörténhet? Az Esztergomi Járásbíróság garázdaság vétsége miatt jogerősen 450 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta azt a férfit, aki késő este, a nyílt utcán szétverte a kocsiját. A férfi idén március 01-jén este tíz óra körüli időben egy esztergomi lakótelepen parkoló tehergépkocsit próbált meg beindítani, de az nem sikerült. Erre mérgében ütötte, rúgta a gépjárművet, egy kalapáccsal többször beleütött az első szélvédőbe, ami szilánkosra tört. Ezután egy alkalommal a kalapáccsal beleütött a jobb…

Tovább olvasom

Lángra kapott az aljnövényzet Tiszafürednél

Szerencsére néhány órán belül megfékezték a tüzeket. Két helyen is kigyulladt az aljnövényzet Tiszafüred térségében, a 33-as főút két oldalán – számolt be róla a Katasztrófavédelem. Az egyik helyen mintegy száz négyzetméteren égett egy sásos terület, a másikon pedig több ezer négyzetméteren egy erdő aljnövényzetében és nádasban pusztított a tűz. Mint azt 16 óra után nem sokkal jelezték, sikerült eloltani a lángokat mindkét helyen. A két, egymáshoz közel eső helyszínen a tiszafüredi, az egri, a hevesi, a mezőkövesdi, a karcagi, a füzesabonyi és a püspökladányi hivatásos tűzoltók fékezték meg a lángokat.…

Tovább olvasom

Megállóban maszturbált a férfi, a polgármester ígéretéhez híven kirakta a felvételt róla

“Tegnap este letelt a két nap, a jóember nem jelentkezett” – írta a Facebookon Gyuricza László, Kerepes polgármestere a saját maga által adott ultimátumra utalva, és bemutatta azt a videót, amin egy férfi látható, miközben a szilasligeti HÉV-megállóban maszturbál. Gyuricza László polgármester nemrég két nap haladékot adott a videón látható ismeretlennek: ha jelentkezik a rendőrségen, nem teszi közzé a térfigyelő kamera által rögzített képeket. Gyuricza újabb, csütörtöki posztja szerint a férfi nem tett így, ő pedig kénytelen beváltani az ígéretét. A videó IDE KATTINTVA nézhető meg. A polgármester hangsúlyozta: az esetet kirívóan közösségellenesnek tartja.…

Tovább olvasom