Hadiipari együttműködésről tárgyalt Palkovics László technológiai és ipari miniszter Mustafa Varank török ipari és technológiai miniszterrel Ankarában – írta az MTI. Palkovics László elmondta, Magyarország úgy döntött, hogy külföldi technológiai partnerek bevonásával, de Magyarországon fog gyártani különböző hadiipari eszközöket. Ezek között az egyik legjelentősebb projekt a négykerék meghajtású páncélozott harci járművek gyártása, amely októberben kezdődhet. Hétfőn ennek a technológiai feltételeiről egyeztettek – közölte. Tárgyaltak arról is, hogy hogyan tudják a hadiipari együttműködést továbbfejleszteni és kiterjeszteni olyan eszközökre, amelyek gyártásában Törökország az élen jár. Ide tartoznak a drónok, az autonóm repülő…
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Újfent emelkedni fog a benzin és a gázolaj piaci ára
Szerdán jön a néhány forintos drágulás mindkettőnél. Szerdától emelkedik a benzin és a gázolaj piaci ára – írja a Holtankoljak.hu. A benzin litere bruttó 3 forinttal nő, míg a gázolajért 8 forinttal kell majd többet fizetni. Természetesen csak azoknak kell számolni az emelkedéssel, akik nem hatósági áron, vagyis 480-ért tankolnak. Az átlagárak az alábbiak szerint alakulnak e hét szerdától: 95-ös benzin: 666,9 Ft/liter Gázolaj: 730,9 Ft/liter via hvg.hu
Tovább olvasomMár csak hétfő éjfélig lehet bediktálni a mérőórák állását
Néhány órán belül lejár az amúgy is meghosszabbított határidő. Hétfő, azaz ma éjfélig lehet bediktálni a mérőóraállásokat, ezzel könnyebben számolható az augusztustól érvénybe lépett rezsiár emelkedés miatti megváltozott fizetendő összeg – írja az mfor.hu. Eredetileg augusztus 5-ig volt lehetőség bediktálni a mérőóraállásokat, de ezt a határidőt 15-e éjfélig meghosszabbították. A szolgáltatók elektronikus felületein a legegyszerűbb bediktálni az adatokat. Most azoknak is lehetőségük van erre, akiknek nem most van a diktálási időszaka, vagy az energiaszolgáltató állapítja meg a számlákban elszámolt havi mennyiséget. Ha valaki augusztus 15-e éjfélig nem küldi el az aktuális mérőóraállását, nem érheti…
Tovább olvasomArccal, névvel vállalja a Fővárosi Törvényszék bírája, hogy a Fidesz folyamatosan befolyásolni akarja a bíróságok működését
Lassan két évtizede dolgozik bíróként a “koronatanú”, aki elismerte, hogy mindegyik politikai éra alatt volt néhány túlkapás a politika részéről, ám az elmúlt 12 évben, Orbánék uralkodása alatt ez teljesen rendszeressé vált, hogy a bíróság nem lehet teljesen független. Orbán Viktor kormánya „folyamatosan túllépi” hatáskörét a bíróságok befolyásolása érdekében – állítja Vasvári Csaba, a Fővárosi Törvényszék vezető bírája. Vasvári, aki 18 éve dolgozik bíróként, és egyben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács szóvivője, a brit Observernek beszélt arról, hogy kollégáival együtt évek óta „külső és belső befolyásolási kísérletek” tanúi. A bíró arról…
Tovább olvasomNemsokára átnevezik a majomhimlőt, hogy ne sértsen semmilyen csoportot, ne legyen negatív hangzású
Vajon kit sérthetett a jelenlegi kifejezés? Mindenesetre a WHO a nyilvánosság segítségét kéri az átnevezésben. A nyilvánossághoz fordul az Egészségügyi Világszervezet, mely szeretné átnevezni a majomhimlőt, annak negatív felhangja miatt – írta a Politico. A WHO által összehívott szakértői csapat hamarosan létrehoz egy nyilvános fórumot, ahol mindenki megteheti javaslatait. A szakértők abban már megegyeztek, hogy a vírus variánsait római számokkal fogják jelölni. Pénteki közleményében a WHO azt írta, hogy a majomhimlő 1958-ban kapta a nevét, mielőtt a vírusok elnevezésének jelenlegi gyakorlata kialakult volna. Manapság az újonnan felfedezett vírusoknál már ügyelni kell arra, hogy…
Tovább olvasomForróság: a hét közepén ismét közel leszünk a 40 fokhoz
Szerdán és csütörtökön tetőzik a hőség, pénteken, legfeljebb szombaton azonban jön a vágyott lehűlés és talán némi csapadék is. Keddtől egyre melegebb lesz az idő, rengeteg napsütés várható. A legnagyobb hőségre az ország nagy része csütörtökön számíthat. Szerdán 31-36 fokig emelkedhet a hőmérséklet, másnap a 38-39 fokot is elérhetjük. A forrósághoz többfelé élénk déli, délnyugati szél is társul. Szerdára nem jósolnak esőt, csütörtökön a nap második felében elképzelhető a felhősödés, de csak gyenge záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Pénteken várhatóan érkezik egy hidegfront, de keleten még aznap is lehet 38-39 fok,…
Tovább olvasomA Szigeten is a por az úr
Az óriási aszály egyik mellékhatása, hogy elképesztő, soha nem látott mértékben uralja a fesztivál helyszínét a szálló por. Hajógyárinak hívják, de homoksziget is lehetne a neve a Sziget Fesztiválnak helyt adó földdarabnak, ahová belépve azonnal arcon vágja az embert a szálló homok és por. Bár az utóbbi hónapokban az egész országot aszály sújtja, a Szigeten tényleg szinte a Szaharában, vagy inkább a nevadai Black Rock sivatagban megrendezett Burning Man fesztiválon érezhetjük magunkat. A részleteket a Telex.hu tudósításából tudhattuk meg. A posztszerzők egyike idén 19. éve jár már a Szigetre, de…
Tovább olvasomKiszáradt egy újabb folyó a Jászságban
Jászboldogházánál teljesen kiszáradt a Tápió, az aszály újabb áldozata a kis magyar folyó, ami egy szakaszon megszűnik. Emberemlékezet óta nem sújtotta ilyen mértékű szárazság a területet, írja az Idokep.hu. A Jászboldogháza déli részén átfolyó Tápió ezen a szakaszon teljesen kiszáradt, a folyómeder átjárható. A vízi állatok, a madarak, a réti virágok eltűntek, a gyepterület kiégett, a táj rendkívül kopár. Szűcs Gergely helyi gazda számolt be arról, hogy teljesen átalakult a táj, a hetvenes években a folyó vizéből még több száz hektár legelőt öntöztek. Ma az aszály okozta károk mértéke felbecsülhetetlen.
Tovább olvasomAz energiaválság rekordnövekedést hozhat a napelem piacon
Az idei év első három hónapjához képest jóval több új háztartási méretű napelemes rendszert telepítettek a második negyedévben Magyarországon – írja a Portfolio.hu. A lap szerint a csaknem 125 megawattos bővülés gyengébb, mint a tavalyi 167 megawattos bővülés, de a rezsiemelkedés fel fogja pörgetni alaposan a piacot. A rezsicsökkentés csökkentésének bejelentése után a lakosság szinte rohamot indított az 50 kW alatti háztartási méretű (HMKE) napelemekért, a kereslet megtöbbszöröződött. A Portfolio szerint a piac várhatóan már a harmadik negyedév végén meghaladják majd a 2021-es időarányos számokat. Sőt, az is nagyon valószínű, hogy a tavalyi…
Tovább olvasomA martfűi termálfürdőnek korlátoznia kell a működését az áram és a gáz drágulása miatt
Több szolgáltatását is kénytelen szüneteltetni, illetve korlátozni a Martfű Termál Spa, mivel az áramdíj tízszeresére, míg a gáz ára a hétszeresére ugrott – írja a Termál Online. Egyelőre határozatlan időre a fürdőben szüneteltik a gyógymedencék masszázselemeit, az uszodatéri szaunát, a skandináv wellness jaccuzit és a büfében a meleg étkezést. Rövidebb lesz a fürdő és a wellness részleg nyitvatartási ideje, egyes gyógymedencéket pedig ideiglenesen lezárnak. A korlátozások a gyógyászati kezeléseket nem érintik. A Termál Online cikke szerint a fürdő árainak változásáról később döntenek majd.
Tovább olvasom