Leszavazták: a képviselők nem engedték, hogy szondával ellenőrizhetők legyenek a Parlamentben és marad az alkohol is

A rosszindulatú mendemondákat meg lehetett volna előzni egy ilyen tiltással, de a jelek szerint az ellenzéki és a kormánypárti képviselők egyetértenek abban, hogy márpedig őket ilyenben se korlátozzák. Az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága két független képviselő igen szavazata mellett kormánypárti és ellenzéki egyetértésben elutasította Székely Sándor javaslatát, amely a házszabályt szigorította volna a képviselők (és munkatársaik) alkoholmentes munkavégezésének ellenőrizhetőségével. Székely Sándor keddi, az MTI által idézett közleménye szerint rámutatott, hogy a javaslata „a kellemetlen mendemondák” elkerülése érdekében részint megtiltotta volna az Országgyűlés területeire az alkoholos italok bevitelét, illetve fogyasztását, részint pedig…

Tovább olvasom

Tizenegy ittas sofőrt szúrt ki a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrség, közel a fele balesetet okozott

A közúti ellenőrzések során 17 személynél állapították meg, hogy alkohol fogyasztását követően járművet vezettek. A megye rendőrei 11 gépi, 6 nem gépi meghajtású jármű vezetőjét szűrték ki a közúti forgalomból. Büntetőeljárást 10 sofőr ellen, míg 5 járművezetővel szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek, 2 alkalommal pedig közigazgatási bírságot szabtak ki. A vezetői engedély bevonására 5 esetben került sor. Az elmúlt héten a tizenegy gépjárművel közlekedő ittas sofőr közül öt okozott közlekedési balesetet. Kedden egy budapesti lakos Törökszentmiklós belterületén lehaladt az úttestről az árokba, ahol egy fának, majd visszatérve az útra egy jelzőtáblának,…

Tovább olvasom

A 18 év alattiak is kaphatnak harmadik oltást

A 18 év alattiak is kaphatnak harmadik oltást – derült ki a koronavirus.gov.hu tájékoztatásából. Az információk szerint a megerősítő dózis különösen indokolt lehet a krónikus betegséggel küzdő, kockázati csoportba tartozó fiataloknál. A szülőknek ez esetben érdemes a gyermek kezelőorvosával, gyermekorvosával konzultálni – tették hozzá. Az oltási akció kezdete óta 22 ezer 12-17 évest oltottak be, közülük 15 ezren az első oltásra érkeztek, másfél ezren pedig a harmadikat kapták meg. A 16-17 éves korosztály oltása május közepén kezdődött, átoltottságuk jelenleg 58 százalékos. A 12-15 éves korosztály átoltottsága egy hónappal később indult, náluk az…

Tovább olvasom

A Fidesz-KDNP megszavazza Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését

“A kormánypártok meg fogják szavazni Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését, mert tisztáznia kell magát az igazságszolgáltatás előtt és örülünk, hogy ezt ő maga is így érzi és azonnal lemondott” – írta a Fidesz sajtóosztálya kedd délután. Völner Pál ügyében kedd reggel adott ki közleményt a Legfőbb Ügyészség, ebben azt írták, a képviselő és igazságügyi miniszterhelyettes a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott, hogy cserébe elintézzen dolgokat.  Az ellenzék szerint Völnernek a parlamenti mandátumról is le kellene mondatni. Sőt, a Momentum és a Jobbik szerint Varga Juditnak is…

Tovább olvasom

Sok uniós országban a magyar ár töredékéért lehet antigéntesztet venni

Kifejezetten drága gyógyszertárban kapható koronavírus-teszthez jutni Magyarországon más uniós tagállamokhoz képest – tárta fel a Euronews. Míg nálunk a legolcsóbb típusok ára 3000 forint, azaz nagyjából 8 euró körül mozog, sok országban már 2-3 euróért meg lehet kapni őket. De olyan tagállamok is vannak, ahol havonta négyszer teljesen ingyen teszteltethetik magukat az emberek. A helyzet még sokkal jobb Németországban és Portugáliában, ahol a negyedik hullám miatt ismét ingyenesen tesztelhet bárki – Németországban hetente egyszer jár mindenkinek a szűrés, Portugáliában havonta négy alkalommal. A beruházás mértékét jól jelzi, hogy a német…

Tovább olvasom

Varga Judit lemondását követeli az ellenzék a súlyos botrány miatt

Varga Judit igazságügyminiszter felelősségét firtatták többek között az ellenzéki pártok vezetői a Völner-ügy kirobbanása miatt kedden megtartott sajtótájékoztatójukon. Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) szerint a Völner-ügy az Orbán-kormány legsúlyosabb korrupciós botránya. Bejelentette: kezdeményezi, hogy az Országgyűlés mentelmi bizottsága mielőbb üljön össze, hogy minél előbb felfüggeszthessék Völner mentelmi jogát. Bana Tibor (Mindenki Magyarországa) közölte: mondjon le Völner a parlamenti mandátumról is, sőt szerinte szükség lenne az államtitkár őrizetbevételre is. Szakács László (DK) elmondta, hogy részletes tájékoztatást kér a kormánytól: tudtak-e Völner esetéről, más kormánytagok érintettek-e az ügyben, Varga Judit fogadott-e el kenőpénzt Völnertől.…

Tovább olvasom

400 méter kábelt loptak el egy szolnoki építkezésről

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába bejelentés érkezett 2021. november 26-án. A rendelkezésre álló adatok szerint, ismeretlen személyek egy felújítás alatt álló szolnoki csarnoképület területén, a földbe lehelyezett villamos vezetékelést a védőcsőből kihúzták és mintegy 400 méter hosszú kábelt tulajdonítottak el – írja a rendőrség honlapja. A nyomozók helyszíni szemlét tartottak, adatokat gyűjtöttek és kamerafelvételeket elemeztek. Megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 30 éves és egy 20 éves szolnoki lakos gyanúsítható, akiket rövidesen elfogtak és előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra, ahol 2021. december 6-án gyanúsítottkénti kihallgatásuk megtörtént. Egyikük terhére további három…

Tovább olvasom

Nem adott elsőbbséget Karcagnál, ütközés és sérülés lett a vége

Egy kunmadarasi lakos személygépkocsival közlekedett Karcag külterületén Bucsa irányába 2021. december 6-án 19 óra körül – írja napi összegzőjében a police.hu. A sofőr a Gyarmati útról kívánt a 4. számú főútra kanyarodni, azonban nem biztosított elsőbbséget egy Budapest felé haladó járműszerelvénynek és összeütköztek. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén egyébként az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei…

Tovább olvasom

Az egészségügyi dolgozók mögé bújt Orbán a parlamentben – videó

Szerinte aki a rossz koronavírus-halálozási adatokkal vagdalkozik, az valójában az orvosokat és az ápolókat kritizálja. Hétfőn több ellenzéki politikus is kérdéseket intézett Orbán Viktor miniszterelnökhöz az országgyűlésben. Többen is felhozták, hogy a statisztikák szerint lakosságarányosan Magyarországon halnak meg az egyik legtöbben a koronavírus-fertőzés következtében. Erre a kormányfő úgy reagált, hogy ezek az adatok nem igazak, s aki ezekkel jön, az valójában az egészségügyi dolgozók, a hazai orvosok és az ápolók munkáját becsmérli. A 444.hu készített egy összeállítást a parlamenti felszólalásokból és Orbán ezekre adott válaszaiból – amelyből többek között az…

Tovább olvasom

Most már hiába titkolózik Polt Péter, óriási botrány kavarog a Bírósági Végrehajtó Kar körül

Korrupció, bűnszövetség, mentelmi jog felfüggesztése. Néhány napja még legfőbb ügyészünk is hallgatásba burkolózott, Gulyás Gergely miniszter pedig a megszokott módon mellébeszélve hárított. De most már több hivatalos adat is kibukott a nyomozásról. Völner Pál mentelmi jogát például fel is függesztenék. A fideszes parlamenti képviselő, igazságügyi államtitkár a megalapozott gyanú szerint rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. A „bűnszövetség” szót is leírták a közleményben. Az ügynek tizenkét gyanúsítottja van, köztük nyolc végrehajtó. A legfőbb ügyész kezdeményezte Völner Pál fideszes parlamenti képviselő, igazságügyi államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését…

Tovább olvasom