Szolnoki Fidesz: nem kell ellátás a szolnoki és megyei munkanélkülieknek

A szolnoki fideszesek egyetértenek azzal, hogy a helyi állástalanok a 3 hónapos álláskeresési járadék lejárta után fél évig csak 22 800 forint ellátást kapjanak, utána pedig semmit. Ön szerint ez mennyire emberséges? Átlagosan 445 napig, vagyis nagyjából 14 és fél hónapig tart, amíg valaki munkát talál ma Magyarországon – derült ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb hivatalos adataiból. Ez azért döbbenetes, mert az álláskeresési járadék a Fidesz szabályai szerint csak 3 hónapig jár a munkanélkülieknek. Vagyis 3 hónap után minden munkanélküli érdemi ellátás nélkül marad, mivel az ezt követően 6 hónapig…

Tovább olvasom

Öt hónapig bújkált a rendőrség elől a szolnoki támadó, egy ruhakupac alatt találták meg

Ismeretlen személy egy helyi járatos autóbuszról leszálló utast követett Szolnokon 2021. március 7-én 15 óra 10 perc körül, majd néhány méter megtételét követően ököllel arcon ütötte a nőt, aki a bántalmazás következtében a földre esett. A jogsértő ekkor elvette a sértett válltáskáját és a bevásárló szatyrát is. A táskában személyes okmányok, készpénz, bankkártya (és annak PIN-kódja) voltak. A bántalmazó távozott a helyszínről, majd a PIN-kód segítségével készpénzt vett fel egy bankautomatából. A sértett az ökölütés következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A nyomozók azonnal helyszíni szemlét tartottak, tanúkat hallgattak…

Tovább olvasom

A járvány alatt megugrott az öngyilkosságok száma Magyarországon

A járvány tovább gyengítette a pszichiátriai ellátást: súlyosbodott a szakemberhiány, az idős orvosok egy része nem tért vissza az első hullám után – számolt be a 444 cikkéből. A portálnak Szekeres György, a Magyar Pszichiátriai Társaság leendő elnöke azt mondta, Balassagyarmaton, Szentesen és Szegeden is gondot okoz a szakemberhiány az osztályokon. A pszichiátria a 2010-es évek eleje óta hivatalosan is hiányszakmának számít. Nincs annyi orvos, amennyi a minimumfeltételek szerint kellene, ezért számos terület már korábban is ellátási nehézségekkel küszködött. Ez igaz a járóbeteg-ellátásra, vagyis a pszichiátriai gondozókra is – mondta Szekeres. További gondot okoz, hogy…

Tovább olvasom

Mit is ért el Magyarország az olimpián?

Lezárult a tokiói olimpia, a magyar küldöttség pedig elégedetten térhetett haza. Hazánk sportolói összesen húsz érmet gyűjtöttek kilenc sportágra osztva, hat aranyat, hét ezüstöt és hét bronzot nyertek, az országok éremtáblázatán pedig a 15. helyet szerezték meg – ezek a tények. A 15. hely egyébként nagyjából a “helyünk”, az 1996-os atlantai olimpia óta (és azóta indulnak külön a szovjet és a jugoszláv utódállamok, ezért igazából onnantól érdemes vizsgálni) mindig a 10. és a 21. hely között végeztünk, viszont a 20 érmet csak akkor, Atlantában értük el eddig, abban az évben…

Tovább olvasom

Négy lopott mangalica szorongott az autóban Jászdózsa külterületén

Ismeretlen személyek mentek be egy jászdózsai bekerítetlen tanya udvarára, 2021. augusztus 8-án az éjjeli órákban. A hívatlan látogatók a sértett szabadtartású mangalica állományából tíz jószágot tulajdonítottak el, továbbá egy gázpalackot és egy motoros szivattyút is magukkal vittek. A tulajdonos bejelentést tett a Jászberényi Rendőrkapitányságra, így a járőrök azonnal a helyszínre indultak. Az egyenruhások útközben egy gyanús személygépkocsit tartóztattak fel, ami Jászdózsa külterületén közlekedett. A rendőrök meglepődve tapasztalták, hogy a gépkocsi utasterében – a sofőrön és két utasán kívül – négy mangalica is szorongott. Ugyancsak a járműben volt az eltulajdonított szivattyú…

Tovább olvasom

Hétvégi koronavírus-számok: 156 új fertőzött, négy halott

A hétvégén 156 új koronavírusos esetet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 810 011 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – közölte az előző három nap összesített járványügyi adatait a koronavirus.gov.hu. Meghalt négy beteg, így az elhunytak száma 30 037 fő. Jelenleg 75 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen.A gyógyultak száma folyamatosan nő, 757 247 esett túl igazoltan a víruson, az aktív fertőzöttek száma pedig 22 727 főre csökkent. A hétvégén 7255 koronavírus elleni első oltást adtak be, míg a második dózist 11 169-et. A beoltottak száma így…

Tovább olvasom

Mentőhelikopterrel szállították kórházba a Karcagnál felborult autó tízéves utasát

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2021. augusztus 7-én, a déli órákban Karcag külterületén – írja a police.hu. Egy 52 éves kunmadarasi lakos közlekedett személygépkocsival Karcag felől Kunmadaras irányába. Haladása során eddig ismeretlen okból elveszítette az uralmát a jármű vezetése felett, lesodródott az úttestről, majd a vízelvezető árokban, az oldalára borulva állt meg a gépkocsi. A baleset következtében a személygépkocsi hátsó ülésén utazó gyermekek közül egy 10 éves kisfiút – súlyos sérülései miatt – a helyszínről mentőhelikopterrel szállítottak kórházba, míg a másik két gyermek, valamint a járművet vezető férfi, és…

Tovább olvasom

Ezt is megértük: a háziorvosoknak részletes jelentést kell írniuk azokról, akik a házalás során sem oltatják be magukat

Egyelőre finoman szólva sem tolonganak a magyarok a koronavírus elleni védőoltás harmadik dózisáért, ezért a háziorvosok házról házra járnak az emberekhez, meggyőzni őket. Amennyiben ezután sem sikerül meggyőzni valakit az oltásról, az orvosnak tételes jelentést kell erről írnia a kormányhivatalnak. Sőt, még egy nyilatkozatot is alá kell íratniuk azokkal, akik nem fogadják el az oltást. Egy körlevél szerint a háziorvosoknak nemcsak hogy egyenként kell felkeresnie azokat a 60 évesnél idősebbeket, akik még nincsenek beoltva, de a kormányhivatal tételes elszámolást is vár a házalásról. A Telex.hu azt írja: A háziorvosok minden pénteken déli 12…

Tovább olvasom

Segítsünk egy hét hónapos, szolnoki kisgyermek szüleinek!

Rendkívül fontos papírok voltak az elveszített táskában, aki esetleg tud segíteni, jelezze a családnak vagy a rendőrségnek. Bene Ivett fordult a lakossághoz a Facebookon: “Sziasztok szép estét!Kérek mindenkit aki találkozott a kis táskával szóljon mert a 7 hónapos kisfiamnak vannak benne a kis takarója kis párnája de ami a legfontosabb egy mappa fontos papírokról van szó. Kórházi papírok,oltási könyv mindene benne van aki látta vagy még találja szóljon sokat segítene a kis lurkónak.  És ne haragudjatok az esti zavarásért. Lehet nem ide tartozik vagy nem ilyen jellegű de kérlek segítsetek“…

Tovább olvasom

Tüttő Kata gyermekeinek halálát kívánták a híressé váló, lovaglós posztját követően – a kormány célja a figyelemelterelés

A kormányzati támadógépezet és a gyűlölettől túlfűtött kommentelők abszolút semmilyen határt nem éreztek fontosnak betartani, jelenleg ez Magyarország. A 168 óra készített egy rövid interjút az ellenzék egyik ismert arcával, akibe nyaralása során készített videója miatt annyit és akkorákat rúgtak a kormányoldalról, amekkorát csak tudtak. Tüttő Kata most kicsit tisztába tette az ügyet. Hatalmas médiavisszhangot kapott Tüttő Kata vasárnap Instagram-oldalára kiposztolt videója, amelyen a főpolgármester-helyettes kilovagol a tengerből. Miután a poszt hatalmas felháborodást váltott ki a kormányközeli sajtóorgánumoknál a politikus eltávolította a videót oldaláról. A 168 a többi közt megkérdezte Tüttő Katát, mi…

Tovább olvasom