A vihar miatt elmaradt a szúnyogírtás Szolnok környékén

Az elmúlt időjárása nehezítette a szúnyogok elleni védekezést Szolnokon. Esős és szeles időben nem lehet hatékonyan végezni a munkát, ezért a kezeléseket sok esetben el kellett halasztani, és a meghirdetett pótnapokon kellett megvalósítani. Néhány terület kezelését a múlt hétről erre a hétre kellett halasztani, ilyen pótlásra kerül sor Szolnok környékén is – derült ki a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatójából. Ráadásul a nagyon meleg időjárás alatt akár egy hét is elég arra, hogy kifejlődhetnek a szúnyogok.

Tovább olvasom

Egy hétéves gyerek fulladt Karcagon egy gyógymedencébe

Gyógymedencébe fulladt bele egy hétéves gyerek Karcagon – számolt be a TV2 Tények című műsora. Az elmondások szerint a gyerek szülei elmentek a büfébe, így ő egyedül maradt a gyerekmedencében, majd onnan átment a mélyvízbe. Ekkor történt a tragédia. Az úszómesterek vették észre, hogy a fiú fuldoklik, azonban sem ők, sem a helikopterrel érkező mentősök nem tudták megmenteni az életét. Andrási István, az Akácliget Gyógy- és Strandfürdő ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a szabályokat nagyon komolyan kell venni a fürdő területén, és 14 éven aluli gyerek csak szülő, vagy nagykorú kíséretében léphet be a…

Tovább olvasom

Akkora földterületet akar behúzni Mészáros Lőrinc, mint három megye

Tényként közölték Mészáros Lőrinc cégcsoportjának vezetői, hogy új cégük, az Agrolink 2022 őszére 500-700 ezer hektár termőföldet von be az irányításuk alatt álló integrációba. Az e heti HVG-ben nyilatkozó agrárszakértők egyöntetűen úgy gondolják, a magyar gazdák önként egész biztosan nem viszik be Mészáros felügyelete alá az ország termőterületének 15 százalékát, így a magabiztosság azt jelentheti, hogy a kormány valamilyen módon a mezőgazdaság megkerülhetetlen részévé tenné az integrációt. Az integráció azt jelentené, hogy az Agrolink szerezné be a vetőmagot, a növényvédő szereket vagy épp a traktorokat a vele szerződött gazdáknak, hogy…

Tovább olvasom

Elszólta magát a miniszterelnöki megbízott, LMBTQ-törvénynek hívta a pedofiltörvényt

Hiába tagadja mindenhol a kormány azt, hogy melegellenes, homofób, kirekesztő törvényt csinált azzal, amit a megírói “pedofiltörvénynek” neveznek, éppen a miniszterelnöki megbízott, Giró-Szász Áron szólta el magát élő adásban, ráadásul pont a HírTV-ben. A műsorvezető, Földi-Kovács Andrea egy egyszerű kérdést tett fel: „mit lehet tenni, hogyha egyszer, mondjuk az uniós normáknak megfelelően tagállamokra kényszerítenének rá keresztény erkölcsiséggel ellenkező életvitelt?” Giró-Szász Áron viszont erre úgy felelt, hogy „itt nagyon tág témakört is feszegetünk, mert nyilvánvalóan önmagában az egy kérdés Magyarországnak, hogy amikor látjuk most például az LMBTQ-törvényt, hogyan tud úgy partnerként…

Tovább olvasom

Az EU elfogadott egy Pekinget bíráló határozatot, ám a Fidesz ismét Kína mellett szavazott

Nagy többséggel hozták meg a tiltakozó határozatot, de a Fidesz, most már szokás szerint ismét Európa ellen, Kína mellett szavazott. Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel elfogadott egy Kínát bíráló határozatot, mellyel a kínai emberi jogsértések ellen tiltakoznak. Diplomáciailag bojkottálni kívánják a pekingi téli olimpiát is. A fideszes képviselők azon kevesek között voltak, akik a javaslat ellen szavaztak. A 2022-es pekingi téli olimpia diplomáciai bojkottjára szólít fel az az EP-határozat, amit nagy többséggel, 578:29 arányban fogadtak el Strasbourgban (73-an tartózkodtak) – írja a Guardian. A határozat az EU és az uniós…

Tovább olvasom

Félelmetes: Palkovics megtette ajánlatát a Budapest Airportra, de előre szólt, ha nem eladó, akkor a kormány máshogy szerzi meg a tulajdont

Magyarország 2021. A kormányzati csoport Palkovics László vezetésével kívánja megvásárolni a Budapest Airport Zrt.-t, miközben a jelenlegi tulajdonosokat folyamatosan nyomás alá helyezve támadják őket a hivatalok, akadályozzák a fejlesztéseket, mindenáron ki akarván kényszeríteni az üzletet. A jelek szerint ezt mindenki látja, csak senki nem tud/akar tenni ellene. A piaci ár alatt volt az ajánlat a Bloomberg értesülése szerint. Ajánlatot tett a magyar kormány a Budapest Airport Zrt.-re a héten – írja az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva a Bloomberg. Úgy tudják, hogy az ajánlat a piaci ár alatt volt. A többségi tulajdonos…

Tovább olvasom

Rózsa György súlyosan megsérült, egy évig tart majd a felépülése

A népszerű televíziós olyan szerencsétlenül botlott meg és esett el, hogy csípőcsontját törte. Az esetről a Borsonline írt részletesen. Drámai pillanatoknak lehettek tanúi azok, akik csütörtök délután a budapesti, rákospalotai temető kapujának környékén jártak. A kapuőrök a beszámolók szerint egy hatalmas, fájdalmas kiáltásra figyeltek fel, majd amikor kiszaladtak, azt látták, hogy az ismert televíziós, Rózsa György fekszik a járdán. A szemtanúk szerint szörnyű puffanással csapódott a földnek, aminek hatására olyan fájdalmai voltak, hogy majdnem elvesztette az eszméletét is. A kapuőrök először megpróbálták felemelni Rózsát, de amikor látták, hogy milyen nagy a baj, mentőt hívtak.…

Tovább olvasom

Sikerült megtudni, hány magyar ment át Romániába Pfizer-oltásért – persze nem a magyar illetékesektől tudjuk

A jelek szerint a román Operatív Törzs nem arra rendezkedett be, hogy eltitkolja az adatokat, hanem, hogy tudassa. Mivel a kínai vakcinától egy hadseregnyi magyar embernek nem alakult ki védettsége, harmadik oltást pedig nem kaphatnak, tömegesen járnak külföldre egy-egy Pfizerért. Remek. A Magyar Hang tudta meg, mennyi magyar ment át Romániába oltásért. Megkérdezték a román operatív törzset, amely leválogatta nekik az adatokat. Furcsa, se 45, se 90 napot nem kértek ehhez, mint ahogy itthon ez szokás. 715 magyar állampolgár kapott már koronavírus elleni oltást Romániában – írja a Magyar Hang, amely…

Tovább olvasom

A lezárások mellékhatása: rengeteg kisgyermek betegedett meg súlyosan, valószínűleg a távolságtartás okozta immunhiány miatt

Ezt már korábban is pedzegették, hogy bekövetkezhet. Ha tartósan nem találkozunk egymással, akkor a nyitás után hatalmas erővel támadhatnak bizonyos betegségek, amik ellen már nem vagyunk immunisak. Most Új-Zélandon okoz ez komoly problémát. Egyre több gyerek kerül kórházba Új-Zélandon légzőszervi kórokozók miatt, többnyire súlyos tünetekkel. Helyi orvosok szerint az ország most tapasztalja meg, hogy a koronavírus miatt elrendelt lezárások és a távolságtartás miatt „immunitáshiány” halmozódott fel a társdalomban. A kórházba kerülő gyerekek többségét az úgynevezett szinktikus légzőszervi vírus (angol rövidítéssel: RSV) fertőzte meg, és a betegség akár halálos kimenetelű is…

Tovább olvasom

Egy zöld liget közepébe betonoznak egy gigantikus méretű szökőkutat Nyíregyházán, hiába tiltakoztak ellene

A lakosság tiltakozott a terv ellen, de hiába, ismét győzött a beton a fák és a zöld terület felett. Hiába tiltakoztak a civilek, semmi sem állíthatja meg Nyíregyháza önkormányzatát abban, hogy a sóstói park közepére zenélő, interaktív szökőkutat építsen. A majdani látványosságra a legjobb kilátás a szomszédos szállodából nyílik, a Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó Hunguest Hotel Sóstó vendégei gyönyörködhetnek majd benne. Már azok, akik jobban szeretik a betont a fáknál, a térkövet a fűnél és a széles közönségre szabott liftzenét a tücsökciripelésnél. 2018 óta tudható, hogy Nyíregyháza önkormányzata 992…

Tovább olvasom