Szombati Facebook-posztjában Ujhelyi István felidéz egy csütörtöki szavazást, amikor is az Európai Parlament plenáris ülése elfogadta azt a jelentést (408 igen, 44 nem és 31 tartózkodás volt az eredmény), amelyet az Európai Néppárt romániai EP-képviselője, az RMDSZ-es Vincze Lóránt készített a Petíciós Bizottság 2021. évi tanácskozásaival kapcsolatban. A volt MSZP-s EP-képviselő felidézi, hogy számtalan más fontos ügy mellett a jelentés hosszan értekezik a magyar kormánypártok által egyébként messzire elkerült és tudatosan elutasított LMBTIQ-kérdésről is, illetve az érintettek jogainak szükséges elismeréséről. A dokumentumban szerepel például az az állítás, hogy fokozott figyelmet kell fordítani egy olyan európai jogalkotási aktus…
Tovább olvasomCímke: európai parlament
Jogállamban így megy: Belgiumban vizsgálati fogságba helyezték az EP korrupcióval gyanúsított alelnökét és társait
Belgiumban vizsgálati fogságba helyezték Eva Kaili görög szocialista európai parlamenti képviselőt és további három gyanúsítottat, akiket a minap vettek őrizetbe a hatóságok egy Katarral kapcsolatos korrupciós ügyben folytatott nyomozás során – közölték vasárnap belga ügyészségi források. Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke úgy döntött, hogy azonnali hatállyal felfüggeszti Eva Kaili alelnöki hatáskörét. Tisztségéből való végleges eltávolításáról az uniós törvényhozó testület a jövő heti plenáris ülésen fog szavazni.
Tovább olvasomAz Európai Parlament az ukrán népnek adta az idai Szaharov-díjat
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke szerda délután a strasbourgi ülésteremben jelentette be a gondolat- és véleményszabadságért járó Szaharov-díjat – számolt be a Euronews. „A díj a harctéren küzdőket illeti. Azokat, akinek el kellett menekülniük. Akik rokonokat és barátokat vesztettek el. Akik kiállnak és harcolnak azért, amiben hisznek. Tudom, hogy Ukrajna bátor népe nem adja fel, és mi sem fogjuk” – jelentette ki az elnök. Oroszország Ukrajna ellen provokáció nélkül indított háborúja hatalmas terhet ró az ukrán népre. A „demokráciánkat aláásni és az Uniót megosztani kívánó, brutális rezsim ellenében” a harctéren nem…
Tovább olvasomNem hívták meg Orbánt a jogállamisági vitára
Sem a miniszterelnök, sem más kormánytag nem képviselteti magát a strasbourgi ülésen. Ma vitázik, csütörtökön pedig ismét szavaz a kibővített Sargentini-jelentésről (amelyet a politikus visszavonulása után Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti EP-képviselő vett át) az Európai Parlament. A Magyar Hang úgy értesült, hogy ellentétben a négy évvel ezelőtti vitával, amikor Orbán Viktor személyesen is jelen volt a Sargentini-féle jogállamisági jelentés vitáján, ezúttal nemhogy a magyar miniszterelnök nem lesz ott Strasbourgban, de senki sem képviseli a magyar kormányt, és nem mondja el annak érveit a témában. Bár a Magyar Hang nem kapott választ Havasi Bertalantól, a miniszterelnök…
Tovább olvasomManfred Weber Orbánról: Elképesztő, hogy kettős játékot űz
„Orbán Viktornak el kell döntenie, hogy melyik oldalon áll, hiszen a világon mindenki így tesz. Elképesztő, hogy kettős játékot űz.” – mondta Manfred Weber, az EP jobboldali néppárti frakciójának vezetője az Euronews újságírójának Brüsszelben. Az újságíró arról a témáról kérdezte Weber véleményét, hogy a magyar kormány megtiltotta, hogy az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítmányok áthaladjanak Magyarország területén. „Az ilyen helyzetekben kell, hogy legyen álláspontja az embernek. Egyre több politikus ismeri fel ezt a világban, ezért Orbánnak a magyar részről el kell döntenie, hová tartozik” – jelentette ki Weber. „Az ENSZ minden független országnak…
Tovább olvasomOrbán neve is előkerült az oligarchákról szóló EP-jelentésben
“A mezőgazdasági támogatások révén központosította és a belső köre számára újraosztotta a vagyont” – róják fel a magyar kormányfőnek. Több helyen is bírálja a magyarországi gyakorlatot és személyesen Orbán Viktor miniszterelnököt az oligarcha struktúrák elleni harcról szóló friss jelentés, amelyet a minap fogadott el az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága – számolt be róla a Népszava. A szakbizottság tagjai a szavazás során jóváhagytak egy sor módosító indítványt, amely bírálja és aggasztónak nevezi az uniós pénz magyarországi felhasználásával kapcsolatos jelenségeket. Ezek közé sorolják, hogy Magyarországon 2018-2019-ben kirívóan magas volt az egyetlen ajánlattevővel…
Tovább olvasomKiderült, kit választottak az Európai Parlament élére
Roberta Metsolát az Európai Néppárt (EPP) jelöltjét választották meg az Európai Parlament elnökének kedden a testület strasbourgi plenáris ülésén – közölte kedden az MTI. A máltai európai parlamenti képviselőt abszolút többséggel, 458 szavazattal, a szavazás első fordulójában választották meg. A Zöldek jelöltje Alice Kuhnke 101, az Európai Baloldal aspiránsa Sira Rego 57 szavazatott kapott. Az Európai Konzervatívok és Reformerek kandidátusa Kosma Złotowski kedden visszalépett a jelöltségtől. Metsola kedd reggel a többi jelölthöz hasonlóan röviden ismertette elképzeléseit. Hangsúlyozta, hogy szeretné folytatni a testület előző elnöke, a múlt héten elhunyt David Sassoli hídépítő munkáját,…
Tovább olvasomElhunyt David Sassoli, az Európai Parlament elnöke
Január 11-én hajnalban elhunyt David Sassoli. Már szeptemberben is tüdőgyulladással kezelték, az elmúlt hetekben azonban újra kórházba került és ezúttal nem úszta meg élve. Sassoli 65 éves volt. Meghalt David Sassoli, az Európai Parlament elnöke – adta hírül a CNN Sassoli szóvivőjének hajnali Twitter-bejegyzése alapján. „Az Európai Parlament elnöke, David Sassoli január 11-én 1 óra 15 perckor elhunyt az olaszországi Avianóban, ahol kórházba került. A temetés helyét és időpontját a következő órákban közöljük” – írta Roberto Cuillo. Az Euronews azt írja, hogy a 65 éves EP-elnök már néhány hónappal korábban, 2021. szeptemberében is kórházi…
Tovább olvasomAz EP-küldöttség szerint nem biztos, hogy tisztességes lesz a jövő évi választás
Múlt héten Magyarországon járt a delegáció, amelynek vezetője szerint csak akkor lenne fair verseny, ha a közmédiában az ellenzék is teret kapna a 2022-es országgyűlési választás előtt – erről Gwendoline Delbos-Corfield Strasbourgban beszélt az Euronewsnak, miután az EP-ben beszámoltak a budapesti útjuk tapasztalatairól. z Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság delegációja a múlt héten tájékozódott Budapesten a jogállami normák magyarországi érvényesüléséről, illetve a sajtó és a tudományos élet szabadságáról. A delegáció vezetője az Euronewsnak egy jobbikos országgyűlési képviselőt idézve, arról beszélt, hogy Magyarországon egyfajta “egypártrendszer van”. Az, hogy “egyetlen párt kinevezte az embereit…
Tovább olvasom