Valószínűleg a Balog Zoltán nevével fémjelzett botrány is az egyik oka annak, hogy kicsit jobban a körmükre néznek. Az első csontváz máris kidőlt egy 133 millió forintos eltapsolt összeg formájában. Külön érdekesség, hogy az egyház szabályai szerint Balogot nem is lehetett volna püspökké választani, mégis megtörtént. Vajon hogyan és miért?
Tovább olvasomCímke: hadházy ákos
Ömlik a pénz a falvakra, és ez meg is látszik (?)
Fogy a magyarság, természetesen nem kivétel ez alól a falvak népességének csökkenése sem. Évről évre kevesebben születnek, többen halnak meg, hiába is a kormány erőfeszítése arra, hogy többen legyünk. Miközben ömlik a külföldi munkaerő az országba, a kormánynak továbbra is fontos a népesség csökkenésének megállítása. Ezt támogatásokkal próbálják megoldani. Mint azt Gyopáros Alpár közölte, a nehézségek, az energiaválság ellenére is tovább folytatják a falvak megerősítését, az ottani életkörülmények javítását. A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerint három év alatt rendkívül örömteli eredményeket hozott a Magyar falu program otthonteremtési alprogramjaként a falusi…
Tovább olvasomMég sehogy sem áll a felesleges Sámándob
Miközben a nyakas jászberényiek nem kértek a Fidesz-uralomból, a konok kunoknál több évtizede rendíthetetlenül imádják a kormánypártot. Így aztán nem véletlen, ha Fidesznek kiváló terepe van mindenféle felesleges dolgokat megvalósítani például Karcagon, ahol többek között a valahányad osztályú focicsapatnak stadion épül, hogy az aranylábúak még véletlenül se bukjanak fel a vakondtúrásokban. Ilyen felesleges, de adómilliárdokat kiválóan felemésztő beruházás a Sámándob újraépítése. Karcagon nem számít a rezsiválság, konok kunként vágtak bele az építkezésbe, de hogy aztán majd miből üzemel a megvalósítás után, az majd még a jövő zenéje lesz. Nem véletlen,…
Tovább olvasomA fideszes képviselő szokás szerint megint nem bontotta ki az igazság minden részletét
Két egyszerű mondattal provokálta közösségi oldalának látogatóit Kállai Mária. A szolnoki fideszes országgyűlési képviselő bejegyzésére alaposan felkapta a vizet a hozzászólók egy jelentős része. A két Kállai-bejegyzés: 1. “10 százalékos pedagógusbéremelést tud megelőlegezni a kormány, amíg nem kapja meg Magyarország Brüsszeltől a neki járó forrásokat.” 2. “JÓ HÍR! Elfogadták Brüsszelben a magyar EU-pénzeket is tartalmazó csomagot!” A hozzászólók aztán vérmérséklettől függően fogalmazták meg véleményüket, amikre Kállai (vagy segédei) próbált reagálni. Tanulságos ez is. Ezeket írta (a helyesírási hibákat javítottuk): “Jól érzékelhető a kommentekből, hogy mennyire nem tudnak mit kezdeni a baloldali trollok…
Tovább olvasomKövér László 950 ezerre büntette Hadházy Ákost
„Kövér László önkényesen nem fogadta el az igazolásomat és 950 ezer forintra büntetett. Az ok: októberben nem vettem részt két szavazáson, a két napon, két óra alatt összesen 39-szer nem nyomtam meg egy gombot” – írja Hadházy Ákos Facebookon. A képviselő a szabályoknak megfelelően igazolta ugyan, hogy a hiányzás alatt is dolgozott, és azt mondja, eddig hasonló esetben a házelnök mindig elfogadta az igazolását, most azonban nem. A pénzt már le is vonták a fizetéséből. „Ha Kövér ennyire szeretné látni az ábrázatomat, akkor bizonyos szavazásokra be fogok járni. A tiltakozás megfelelő…
Tovább olvasomNem hiszed el: az egész ország megszorít, de Felcsúton jégpálya épült!
Miközben az országban sorra zárnak be az intézmények költségtakarékosság miatt, miközben a szolnoki polgármesternek az az ötlete támadt, hogy ne legyen éjfél és hajnali 4 között közvilágítás, az ország Orbánlandjában, Felcsúton pénzt nem kímélve jégpályát alakítottak ki. Erről Hadházy Ákos számolt be közösségi oldalán. Mint írta: “JÉGPÁLYA ÉPÜLT FELCSÚTON A KISVASÚT ÉS A HATTYÚK TAVA MELLETT. Ha nem látom, nem hiszem el: a 240 milliós EU-s és 1,5 milliárdos hazai pénzből épült Hattyúk tava mellett pár hete még egy kis focipálya volt, most viszont már egy jégpálya várja a 2500…
Tovább olvasomBeszámolt a közmédia Hadházy akciójáról – csak épp azt felejtették ki, hogy az MTVA ellen tüntettek
Szimplán tanártüntetésként állították be a pénteki megmozdulást, holott a résztvevők Papp Dániel vezérigazgató távozását is követelték. Épp csak a lényeget, vagyis azt hagyták ki az M1 hírcsatorna és a hirado.hu tudósításából, hogy az MTVA épülete elé Hadházy Ákos országgyűlési képviselő által szervezett pénteki demonstráció célja a közmédia súlyos hírcenzúráinak eltörlése volt és az, hogy a hírhamisító Papp Dániel vezérigazgató távozzon az állami médiaszolgáltató éléről – írja a média1.hu. A közmédia rövid tudósításaiban beszámolt arról a 9 pontos követelésről, amit az oktatás helyzetének javítására fogalmaztak meg tanárok és diákok, és többször élő képet is adott…
Tovább olvasomFáklyás élőlánc a közmédia székházánál Hadházy Ákos tüntetésén
Péntek este az MTVA székházánál tüntettek több százan a propaganda ellen, az épületet rendőrsorfal védte, felszólaltak többek között tanárok és egy szülő is. Az egy hete az MTVA székházánál sátrazó Hadházy Ákos által megszervezett tüntetés legfontosabb eseményeit a helyszínről tudósító Telex foglalta össze röviden: Több százan gyűltek össze az MTVA óbudai épülete előtt péntek este fél hatkor, Hadházy Ákos hirdetett tüntetést a propagandamédia ellen. Beszédet mondott Baranyi Krisztina, Ungváry Krisztián és Mérő Vera, de diákok, tanárok és szülők is felszólaltak. Hadházy Ákos hibrid forradalmat hirdetett a hibrid rezsim leváltására. Sztrájkkal, polgári engedetlenséggel,…
Tovább olvasomA BRFK szerint “nem alapozza meg bűncselekmény gyanúját” hogy nem látható az MTÜ 2,3 milliárdos imázsfilmje
Még 2018 nyarán kapott 2,3 milliárd forintot a Magyar Turisztikai Ügynökség a Miniszterelnöki Kabinetirodától egy imázsfilmre, amely a Kárpát-medence értékeiről szólt volna. A film része lett volna az akkoriban tervezett új országimázskampánynak, amelynek háttérmunkálataiban Orbán Ráhel, a miniszterelnök legidősebb lánya is bevallottan részt vett – írja a 444.hu. 2021-ben a film iránt Hadházy Ákos érdeklődött, aki az MTÜ-től azt a hivatalos választ kapta, hogy „a kért adatok tekintetében” szerintük ők „nem minősülnek adatközlőnek”. Hadházy ezután a filmet megrendelő Miniszterelnökséghez fordult, de ők nem válaszoltak neki. A képviselő végül 2022 szeptemberében feljelentést tett a…
Tovább olvasomLesátrazott az MTVA épülete előtt Hadházy Ákos
“Vegyük közösen blokád alá ezt a piszkos hazugsággyárat” – írja a politikus. „Ma felvertünk itt egy sátrat a Kunigunda útján, az állami televízió épülete előtt és jövő péntekig, november 4-ig itt fogok maradni. Arra kérem Önöket, hogy egy hét múlva, pénteken Önök is jöjjenek el és vegyük közösen blokád alá ezt a piszkos hazugsággyárat. Ne felejtsék el magukkal hozni az ocsmány, nemzeti konzultációnak csúfolt papírokat is, vannak ötleteink, hogy mit kezdjünk velük!” – írja posztjában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki addig minden nap utcai fogadóórát tart az MTVA épületénél.…
Tovább olvasom