Az LMP társelnökének leginkább az nem tetszik, hogy nemcsak gyanúsítottak vannak a főpolgármester listáján, hanem “az ellenzék sikeres polgármestereinek győzelmét veszélyeztető jelöltek is”. Tovább száguld a kampány.
Tovább olvasomCímke: lista
Vitézy visszaszúrt: Miért van Karácsony Gergely listáján egy kétszeresen korrupcióval gyanúsított személy?
Tovább dübörög a vidéki mellett a fővárosi kampány is, nem mindig a legszebb eszközökkel. Karácsony lobbistázott, ám Vitézy válaszul korrupciózott egyet, a másik jelölt listáját kritizálva.
Tovább olvasomJó néhány Szolnok megyei beruházást leállít a Fidesz – íme a lista
Vadai Ágnes (DK) még augusztus elején nyújtott be írásbeli választ igénylő kérdést Lázár Jánosnak, az építési és beruházási miniszternek arról, hogy mely hazai beruházások megvalósítása áll le. Vadai Ágnes azt követően fordult Lázár Jánoshoz, hogy megszűnt a Nemzeti Közlekedési Központ, az Építési és Beruházási Minisztérium vette át projektjeit, amelyekről korábban Vitézy Dávid azt mondta, 100 százalékos mögöttük a politikai támogatás. Lázár János megbízásából Csepreghy Nándor miniszterhelyettes egy igen hosszú táblázatban adott tájékoztatást arról, hogy ezidáig mely állami beruházások elhalasztásáról és átütemezéséről döntött a kormány. Jó pár Jász-Nagykun-Szolnok megyei projektet találunk a tízoldalas,…
Tovább olvasomÖsszesen hét országos pártlistát jelentettek be
Hét országos pártlistát jelentettek be a szombat délután négy órai határidőig a Nemzeti Választási Bizottságnál, emellett a roma kivételével minden nemzetiség országos önkormányzata állított listát az országgyűlési választásra, írja az MTI. Az NVB korábban már nyilvántartásba vette a Mi Hazánk Mozgalom országos listáját, a szombati határidőig további hat párt vagy pártszövetség adta le az országos listáját. Még pénteken leadta listáját a DK-Jobbik-Momentum-MSZP-LMP-Párbeszéd, szombaton pedig a Fidesz-KDNP, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a Megoldás Mozgalom, a Normális Élet Pártja és az IMA – A Mi Pártunk. Elképzelhető, hogy a pártlisták száma…
Tovább olvasomNyilvánossá tették a Fidesz országos listáját
Pénteken közzétették a Fidesz országos listáját, amelynek első helyei valószínűleg senkinek nem okozott meglepetést. A listát Orbán Viktor vezeti, a második helyre Semjén Zsolt, a harmadikra pedig Kövér László neve került. A negyedik helyen Novák Katalin helyett most újra Mátrai Márta szerepel. Novák most a listán sincs, hiszen nemrég köztársaságielnök-jelölt lett, akit március 10-én borítékolhatóan meg is választ majd államfőnek a kormánypárti kétharmad a parlamentben. Az első tízben helyet kapott még a Fidesz több elnökségi tagja, így Kósa Lajos, Németh Szilárd, illetve Kubatov Gábor is, továbbá a párt parlamenti frakciójának vezetője, Kocsis Máté.
Tovább olvasomIdén mindössze potom 9 milliárddal nőtt Mészáros Lőrinc vagyona, továbbra is első a listán
Változatlanul a Nemzet Gázszerelője a leggazdagabb magyar, de veszélyesen feljött rá Csányi Sándor. Elképesztő, mesés vagyonokról beszélünk, elképzelni sem tudjuk ezt a gazdagságot, amiben a legnagyobb vagyonnal rendelkező magyarok élnek. Nem csökkent, de nagyságrendekkel nem is tudott nőni Mészáros Lőrinc vagyona a Forbes legújabb, az 50 leggazdagabb magyarról szóló 2021-es összesítése alapján. Abban azonban nincs változás, hogy a felcsúti milliárdos az ország legvagyonosabb embere, érdekeltségei révén a lap 488,1 milliárdra becsüli az egy évvel korábbi 479,4 milliárd után. 2020-ban még a koronavírus-járvány idején is 70 milliárdos volt a növekmény. Vagy picit másképp:…
Tovább olvasom