Rendőri üldözés Tarnazsadányban: Földhöz vágtak, az egyik rendőr fejbe is akart rúgni

Teljesen másképp meséli el a történteket a roma telepen jogosítvány nélkül kocsikázó, majd a zsaruk elől menekülő fiatal férfi, illetve az akcióban részt vevő rendőrök. Az egyik fél álláspontját már megismerhettük. De hogyan történhetett ez valójában? Nehéz a tarnazsadányi Bajcsy-Zsilinszky utcában elképzelni egy autós üldözést. Elvégre miért kergetőzne egy ilyen gazos, romos házakkal teli csendes zsákutcában bárki is? Pedig így volt, Németh István hajtott errefelé a minap, a nyomában rendőrök száguldottak. – Gondoltam, a faluban elvagyok így jogsi nélkül – mondja széles vigyorral az arcán. Védjegye ez a grimasz Istvánnak,…

Tovább olvasom

Ezer szabályt megszegve vezetett ittasan, majd menekült a rendőrök elől, még a Dunát is átúszta

Sem az autó, sem sofőrje nem volt alkalmas a közúti közlekedésre, a rendőrök ki is szúrták és követni kezdték. Főszereplőnk annyira megpróbált mindent, hogy lerázza a zsarukat, hogy még a Dunába is ugrott, hogy átússzon a Hajógyári-szigetre. Így is elkapták, nem véletlenül akart ennyire meglépni. A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottai 2022. május 26-án este gépkocsival láttak el szolgálatot, amikor az Árpád hídról nagy sebességgel, szabálytalanul lekanyarodó autóra figyeltek fel. A sofőr láthatóan nehezen tartotta kocsiját az úton, de amint a rendőrök szirénázva utána fordultak, tovább gyorsított, és…

Tovább olvasom

Porschéval menekült a rendőrök elől, majd ütközött, ripityára törte egy ház kerítését – videó

Eltiltás hatálya alatt vezette méregdrága autóját, de a meneküléshez csak a jó gépkocsi volt adott, a megfelelő vezetési tudás nem. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság munkatársai 2022. május 17-én délután Nyíregyházán akartak ellenőrzés alá vonni egy Porsche típusú személygépkocsit, annak vezetőjét, és utasát. A járművezető a rendőrök, megállásra felszólító megkülönböztető fény és hangjelzését figyelmen kívül hagyta és a jármű sebességét tovább növelve megpróbálta kivonni magát a rendőri intézkedés alól. A rendőrök szolgálati gépkocsijukkal követték a járművezetőt, amely -feltehetően eltúlzott sebessége miatt- lesodródott az úttestről, és egy út melletti lakóház kerítésének, valamint egy…

Tovább olvasom

Menekült volna a bolti tolvaj, ám fejjel nekiment a csukott fotocellás ajtónak – videó

A hölgy ráadásul még kábítószert is fogyasztott, ezért is volt zavart. Nem egy dologért kell majd felelnie a bíróságon. 2022. április 24-én délben egy erzsébetvárosi drogériában próbált meg ellopni több tízezer forint értékű kozmetikumot és bizsukat egy nő. A biztonsági őr ezt észrevette és a raktárhelyiségbe kísérte, de a nő megpróbált elmenekülni. Közben meglökött, majd megütött egy eladót, végigfutott a vásárlótéren, végül a bejárati ajtónak fejjel nekiütközött. A nő nem, csak a fotocellás ajtó sérült meg – olvasható a Police.hu-n. A helyszínre érkező járőrök a nőt zavartnak látták, ezért mentőt…

Tovább olvasom

Tetten érték az ellenzéki plakátokat rongáló kis csapatot, szánalmas kisiskolás menekülés lett belőle – videó

Más esetben is láthattuk, hogy a Fidesz minden eszközt bevet a kampányban, ezért finoman szólva nem lepődnénk meg, ha a megrendelő a narancsos párt egyik embere lenne. Amint a momentumos politikus tetten érte a plakátrongáló srácokat, hirtelen megszeppent menekülőkké váltak, egyikük az eddigi legviccesebb eliszkolást produkálta. Bizonyára egy hazafi… Hangulatos videót osztott meg Győrffy Máté momentumos politikus arról, hogy beleütközött egy ellenzéki plakátokat rongáló csapatba vasárnap. Sokan panaszkodnak arra, hogy az utcai reklámokat szisztematikusan letépik vagy átragasztják. Ebben a konkrét esetben Hajnal Miklós plakátjára került bohócorr és Kamu Miki felirat a Millenárist…

Tovább olvasom

A 4-esen kezdett menekülni az ámokfutó, aki majdnem egy rendőrt is elgázolt – videó

A férfi 80-100 kilométeren keresztül menekült a rendőrök elől, de természetesen nem volt véletlen, hogy megpróbált kereket oldani a zsaruk elől. Az esetet részletező beszámoló szerint a férfi 80-100 kilométeren át menekült a rendőrök elől Hajdú-Bihar megyében, miután nem állt meg egy közúti ellenőrzésnél. A 4-esen elindult Püspökladány irányába. Több rendőrautóval követték, megállásra szólították fel, de a sofőr nem engedelmeskedett. Végül a Nádudvar–Hajdúszoboszló–Hajdúszovát útvonalon visszaérkezett Debrecenbe, ahol a földutakon a rendőrök szem elől tévesztették. Rövid időn belül megtalálták az álló, de járó motorú kocsit, megpróbálták igazoltatni a férfit, de újra gázt adott,…

Tovább olvasom

Döbbenetes videó a Csendes-óceán mélyen kitört vulkán utáni szökőárról, másodperceken múlott – videó

Tongát már elérte a cunami, a királyt is ki kellett menekíteni a vulkán miatt kialakuló hatalmas szökőár miatt. 2011 óta nemigen láthattunk ilyen ijesztő képeket, a menekülés pillanatait rögzítette egy autós. A szökőár a szigetország közelében történt vulkánkitörés után alakult ki szombaton. A tűzhányó robaját a kétezer kilométerrel távolabbi Új-Zélandon is hallani lehetett. A lakosság és a király is menekül a hullámok elől, a térségben sötét füstfelhők takarták el a napot. A méteres hullámokat vető szökőár Tonga partjait ostromolja, miután a szigetország közelében kitört a Hunga Tonga Hunga Ha’apai vulkán.…

Tovább olvasom

A rendőrök elől menekült az autós, a villanyoszlop megállította – videó

A rendőri jelzésre nem állt meg, hanem továbbhajtott, a villanyoszlop azonban erősebbnek bizonyult. A XVIII. kerületi rendőrök január 4-én délután akartak megállítani egy autót a Nagykőrösi úton. A sofőr a rendőri jelzésre megállás helyett gázt adott, de néhány perccel később egy villanyoszlop megállította. Az ütközés után a 23 éves férfit a járőrök azonnal elfogták. Kiderült, hogy nem véletlenül fogta menekülőre: nem volt jogosítványa és az autón sem volt biztosítás, ráadásul a rendőrség is kereste, mivel korábban balesetet okozott, de a hatóságok előtt nem jelent meg. (Vezess.hu)

Tovább olvasom

Varga Judit nem mert válaszolni az újabb Pegasus-megfigyelési botrány kérdéseire, inkább látványosan elmenekült – videó

Egyértelmű lett, hogy egy ellenzéki, igen aktívan dolgozó tényfeltáró újságírót is megfigyeltek a Pegasussal, ám Varga Judit igazságügyi miniszterünk inkább válasz nélkül eliszkolt a kérdések elől. Vajon miért? Kiderült, hogy idén júliusban a Pegasus izraeli kémszoftverrel figyelték meg Németh Dánielt, akinél kevesen tettek többet azért, hogy közérthetően megmutassák az Orbán-rendszer lényegét: többek között Orbán repülős utazásáról és Szijjártó Péter meg Mészáros Lőrinc luxusjachtos nyaralásáról készített felvételeket. A megfigyelések elrendelésére jogosult Igazságügyi Minisztérium vezetőjét egy konferencián érte utol az RTL Híradó, de Varga Judit nem mert válaszolni a kérdéseikre, elmenekült. Varga Judit márciusban még azt a…

Tovább olvasom

Nem semmi: kiderült, miért találtak a Dunában egy autót

Sokáig nem volt érthető senkinek, mit keresett egy gépkocsi a folyóban. Most fény derült a titokra, a sofőr szándékosan vezette a Dunába az autót, mivel nem az övé volt. A rendőrök elfogták és őrizetbe vették a 24 éves férfit, aki Romhány településről tulajdonította el az autót. A Rétsági Rendőrkapitányság lopás bűntett és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 24 éves tereskei lakossal szemben. A férfi 2021. augusztus 29-ére virradó éjjel egy romhányi családi ház mellett parkoló személygépkocsit a benne hagyott kulccsal beindított és azzal Rétságra…

Tovább olvasom