Lövések dördültek a jászberényi Neszűrben – nem csillapodnak a kedélyek

A szoljon.hu információi és a közösségi oldalon elterjedt beszámolók szerint három rejtélyes autó bukkant fel hétfőn délután a jászberényi Neszűrben. „Büdös cigányok, meg fogtok halni!” – állítólag ezt kiabálták az autókban ülő fekete ruhás csuklyások, megfélemlítve az ottani családokat. A helyiek elmondása szerint nem sokkal este kilenc óra után lövések is eldördültek, két családi háznál kilőtték az ablakot. Erre félelem lett úrrá az embereken, majd nagy tömeg gyűlt össze a Neszűr egyik dűlőjében. A riadalom és feszültség kedden sem mérséklődött, így este újra egy helyen csoportosultak a lakosok, ha probléma…

Tovább olvasom

Pócs János szerint az egyetemi professzorok szűklátókörűek, a forint azért esik, mert eddig csúcson járt – videó

Jász-Nagykun-Szolnok megye áprilisban ismét megválasztott országgyűlési képviselője televíziós műsorban magyarázta el, miért látjuk rosszul a kormány munkáját, hiszen itt minden tökéletes, ami pedig nem, azt Brüsszel, a szankciók és a háború okozza. A kata-törvény változtatását pedig a választók akarták így, hiszen kétharmadot adtak a Fidesznek. A 444.hu újságírója szerint eddig is kiváló szórakozás volt nézni a jászsági térségi tévé csúcsműsorát, de most szintet lépett a produkció. A Képviselő Infóról van szó. A műsorba havonta egyszer meghívják a térség országgyűlési képviselőjét, Pócs Jánost, akinek Erdei Gábor műsorvezető feltesz 10 gyors kérdést.…

Tovább olvasom

Pócs János megjelent a jászberényi önkormányzati ülésen és 300 milliós lopással vádolta meg az ellenzéket

A fideszes képviselő rendkívül éles kifejezéseket használva teremtette le az ellenzéki városvezetést. Ugyanakkor végre sokadik nekifutásra, de csak sikerült elfogadni a zárszámadást és nem hátráltatnia tovább a kormánypártoknak a várost. Csendes mederben folyt az önkormányzati ülés szerdán Jászberényben, talán egy napirendi pont kavart kisebb összefeszülést. Ez pedig a leendő McDonalds-étterem létesítéséről szóló volt. A fideszes képviselők mintha megijedtek volna a nemzetközi étteremlánc helyi megjelenési szándékától, nem értették, miért kellene ezt a napirendi pontot sürgősséggel megtárgyalni. A részletekről a Magyar Narancs számolt be. Érdekes módon pont az ülés végére jelent meg Pócs…

Tovább olvasom

Ráerősít a Fidesz, a kormánypárti jelölteket agyondicsérő, az ellenzéket sározó ingyenes kiadvány érkezik

A kampány hajrájában ismét jön az “ingyenes és házhoz kiszállított” kiadvány, amely természetesen az egekig magasztalja a Fidesz-KDNP jelöltjeit és képviselőit, miközben az ellenzék, ha csak szóba kerül, kizárólag negatív kontextusban. Erre igazából számíthattunk. Mindent megpróbál a kormánypárt, hogy egyébként is egyenlőtlen választáson megőrizze hatalmát. Azon se lepődjünk meg, hogy a Mediaworks áll a háttérben. A részletekről a Magyar Narancs számolt be. Valamennyi vidéki háztartásba el akarják juttatni információink szerint azokat az országszerte terjesztett 12 oldalas kiadványokat, amelyek a fideszes médiavállalat, a Mediaworks kiadásában jelennek meg. A “településeket bemutató ingyenes kiadvány” megnevezésű, Házunk…

Tovább olvasom

Jogsértő módon gyűjtöttek aláírást a fideszes jelöltnek, Pócs Jánosnak? Megoszlanak a vélemények

A helyi roma nemzetiségi önkormányzat vezetője a szervezet közösségi házába hirdette meg az aláírásgyűjtést. De egy apró betűs részt kihasználva, ha minden igaz, meg lehet kerülni az erről szóló jogszabályt, így könnyen lehet, hogy mégsem történt jogsértés. A morális vetület már más kérdés. „Sziasztok, üdvözöllek benneteket! Tudatni szeretném a jászapáti lakosokkal, hogy a mai naptól, 15-órától 18-óráig a Cserhajban (Kossuth Lajos út 5.) aláírásgyűjtést szervezünk! Várjuk azokat a lakosokat, akik a Fidesszel és Pócs János országgyűlési képviselővel szimpatizálnak!” A jászapáti roma nemzetiségi önkormányzat elnöke, Szénási László február 16-i posztja szerdára…

Tovább olvasom

Vitára hívták Pócs Jánost, a fideszes képviselő érdekes indokokkal utasította el

Vitára hívták a fideszes Pócs János országgyűlési képviselőt és az ellenzéki kihívóját, Kertész Ottót Jász-Nagykun-Szolnok megyében, de Pócs egészen sajátos érvekkel utasította vissza a felkérést, írja a Magyar Narancs. A vitát a Mindenki Magyarországa Mozgalom ifjúsági tagozata, a Minden Fiatal Magyarországa szervezte volna, a tervük az volt, hogy az egymástól ideológiailag és politikailag távol helyezkedő két politikus ütköztesse az érveit. Pócs aztán meg is indokolta a dolgot: Szerinte ő 2010 óta mindenkivel vitatkozik; az ellenzéki jelölt Kertész Ottóval jó barátságot ápolnak, ezt ne rontsák el; a hatpárti „egyvelegnek” egymással kell…

Tovább olvasom

Aktívan és ingyen osztogatják a Jász-Nagykun-Szolnok megyei fideszesek a jegyeket Mága Zoltán koncertjére

Csak a szokásos, néhány százmillió egy-egy művész zsebébe Orbánéktól és máris megvan a nemzeti öntudat. Mága Zoltánnal sem bánik szűkmarkúan a Fidesz, most éppen megyénk kormánypárti “fontos emberei” igyekeznek garantálni a telt házat. Ki fizette a számlát? A kérdés jó, de költői… Mága Zoltán újévi koncertjére szóló ingyenjegyek százaival kampányolnak fideszes képviselők – írja Hadházy Ákos a Facebookon. Pócs János, Kállai Mária (plusz a szolnoki polgármester, Szalay Ferenc), Németh Zsolt és még ki tudja hányan csaptak fel koncertszervezőnek az újévi délutáni koncertre. Azt nem tudni, hogy ki fizeti a jegyeket,…

Tovább olvasom

Durva: Pócs János fideszes képviselő neve és hatalmas képe szerepel a népkonyha ebédhordóján

Eddig is megszokhattuk, hogy a Fidesz-KDNP számára valóban a kampány és a szavazatszerzés mindennél fontosabb, de ez már igencsak átlép egy határt, amikor a legszegényebbek nyomorát valaki önreklámra használja fel. Márpedig még hónapok vannak a választásokig, erre számítsunk, a fideszes képviselő ismét bemutatkozott. A napokban roma családoknak osztogattak az ország egy másik pontján olyan nápolyis vödröket, amin szintén egy fideszes képviselő arcképe és neve virított. Vajon hol lesz a következő ilyen eset és ez tényleg így természetes, hogy a propaganda ennyire utat törhet a mindennapi életünkben, ilyen “legalja” eszközökkel? A…

Tovább olvasom

Pócs János: Olyan biztosan volt, hogy az igazat nem kellett elmondani, vagy nem mondtam el

A Jászság egyik fideszes képviselője és 2022-es képviselőjelöltje megnyílt a média számára. Szerinte nincs kormánypárti és ellenzéki bűnöző, csak bűnöző. És amikor a helyi tévé éppen a hosszú műsort készítette Póccsal, teljes véletlenségből éppen előkerült az MTVA stábja is. Micsoda véletlenek vannak… A Jászsági Térségi TV több, mint félórás különkiadást szentelt a fideszes képviselőnek. 2022-ben választások, így nem árt megismerni (jó hosszan és kizárólag pozitív színben) Pócs Jánost, akiről azért a kényes ügyek valamiért nem kerültek szóba az adásban. A jászsági fideszes képviselő egy egész napját követték végig, és amiből…

Tovább olvasom

Ismét Pócs Jánost indítja a Fidesz a Jászságban

Saját közösségi oldalán tette közzé a hírt a jelenleg is képviselőként dolgozó Pócs. Pócs Jánost indítja 2022-ben a Jászságban a Fidesz – derült ki a politikus Facebook-oldalán megjelent bejegyzésből. „Megtiszteltetés lesz a jászsági körzet Fideszes képviselő-jelöltjének lenni a 2022-es választáson! Számíthatnak rám, ahogy én is számítok Önökre!” – írta. Amennyiben megválasztják, Pócs János negyedik országgyűlési képviselői ciklusát kezdheti meg 2022-ben. A fideszes politikus kihívója az ellenzéki összefogás részéről az állatorvosi végzettségű Kertész Ottó lesz.

Tovább olvasom