Egy perc után máris vendégvezetést mutatott az eredményjelző, remekül bekezdett a Nyíregyháza az előző bajnokság ezüstérmesének otthonában. Óriásit harcolt a Szpari, de az utolsó hat percben két gyors góllal a PAFC fordított és nyert.
Tovább olvasomCímke: Szpari
Közönségtalálkozó a Szparinál a hét közepén, utána pedig alaposan belecsap a gárda
Csütörtökön még a szurkolókkal való kapcsolattartásé lesz a főszerep, majd vasárnap indul a bajnoki szezon. Nem könnyű a Szpari sorsolása, az első három fordulóban máris össze kell csapni a tavalyi bajnokság arany- és ezüstérmesével is.
Tovább olvasomDöntetlent játszott újabb edzőmérkőzésén a Szpari
A Vasas ellen lépett pályára a Nyíregyháza, a csapat szándékosan feszegeti a határokat. Az erőnlét fejlesztése miatt napi két kemény edzés után jött a 90 perces edzőmeccs.
Tovább olvasomRutinos kapussal erősíthet a Szpari, két hálóőr is érkezik
Tóth Balázs súlyos térdsérülése miatt hirtelen két kapusra lett szükség Nyíregyházán. Egyikük nagyon tapasztalt, rengeteg évet lehúzott az első osztályban, többek között a Kecskemét, a Zalaegerszeg és a Fehérvár kapuját is őrizte.
Tovább olvasomHazatért a Szpari a szlovéniai edzőtáborból: távozások, érkezések és biztató felkészülés
Nagy változásokon megy keresztül a Nyíregyháza Spartacus kerete a nyári átigazolási időszakban. A csapat hazatért a szlovéniai edzőtáborozásból.
Tovább olvasomKét új játékost igazolt a Nyíregyháza
Egyikük korosztályos válogatott, másikuknak pedig komolynak nevezhető NB I-es rutinja van.
Tovább olvasomEgyhetes edzőtáborba vonult a Szpari
Szabó István igyekszik sok fiatalnak lehetőséget adni, a keret tagja eddig is komoly terhelést kaptak, most pedig jön az edzőtábor.
Tovább olvasomFelkészülési meccsek: a Szpari és a Kisvárda is győzött
Július végén kezdődik a labdarúgószezon az élvonalban, két megyei csapatunk is felkészülési meccset játszott szombaton, amelyeken a szakmai stábok lehetőséget kaptak játékosaik próbálgatására és a taktikai elemek finomítására.
Tovább olvasomFoci: átalakulóban a Nyíregyháza kerete, egyelőre inkább a távozók ismertek
Három válogatott futballista már biztosan búcsút mond a Szparinak, a kölcsönbe érkezők is visszatérnek anyacsapatukhoz.
Tovább olvasomEzért is megérte bennmaradni: a vidéki klubok közül a Nyíregyházára volt kíváncsi a legtöbb néző
Az első két helyen nem nagy meglepetésre a Ferencváros és az Újpest végzett, de mögöttük máris ott a Szpari stabil szurkolótábora és közösen sikerült is kiszurkolni a bennmaradást. Idegenben is rendre sokan kísérték el csapatunkat.
Tovább olvasom