Tavaly 12 millióan utaztak Szolnokon busszal

A Volánbusz 2022-ben 6,9 milliárd utaskilométer-teljesítménnyel 539 millió utast szállított a járművein. Az utazási kedv is kezd visszatérni, a járvány előtti teljes év, 2019 utasforgalmának már több mint 80 százalékát elérte a busztársaság. A helyközi szolgáltatás mellett a Volánbusz helyi járatai 64 település lakosságát szolgálják ki, a nagyvárosok közül Szegeden 35, Egerben 28, Győrben 25, Székesfehérváron csaknem 20, Nyíregyházán 13, Szolnokon pedig csaknem 12 millióan utaztak a társaság helyi járatain, közölte a MÁVInform. A MÁV-START járatain 2022-ben közel 97 millió fizető utas utazott vonattal. A vasúti közlekedésben a távolsági viszonylatok…

Tovább olvasom

Mint a filmekben: rosszul lett a pilóta és egy repülésről semmit nem tudó utas landolt a géppel – videó

Bár abszolút semmilyen tapasztalattal nem rendelkezett semmiféle repülőgép vezetéséről, a hidegvérű utas átvette a pilóta helyét és a légiirányítás segítségével sikeresen leszállt a kisrepülővel. Ilyet korábban csak filmekben láttunk, de most már tudjuk, a valóságban is megtörténhet. A kényszerből pilótává lett férfit hősként ünneplik. Nulla repülési tapasztalattal sikerült egy Cessna kisgépet letennie egy utasnak Floridában. A Palm Beach Nemzetközi Repülőtér légiforgalmi irányításához kedden délután futott be egy segélyhívás: „Súlyos a helyzet. A pilótám zavart állapotban van. Fogalmam sincs, hogy kell vezetni egy repülőt” – mondta a repülőtéri alkalmazottaknak az utas körülbelül 70…

Tovább olvasom

Utashiány és az omikron-variáns miatt 33 ezer járatot töröl a légitársaság

Pedig már jelenleg is rendkívüli módon megcsappant az utazási hajlandóság, a járvány előtti időszakhoz képest 60%-os kapacitással működnek. Ebből vágnak most még tovább. 33 ezerrel kevesebb járatot indít a Lufthansa télen a koronavírus új, omikron variánsának hatásai miatt, írja az AFP. Carsten Spohr, a cég vezérigazgatója szerint a járvány előttihez képesti 60 százalékos kapacitásból így további 10 százalékot vesznek vissza, mert a január közepétől február végéig tartó időszakra jelentősen visszaesett a foglalásaik száma. A csökkenés kiváltképp a légitársaság központi országait, az omikron által egyre jobban sújtott Németországot, Svájcot, Ausztriát és Belgiumot érinti.…

Tovább olvasom

Egy utas az ajtó kinyitásával fenyegetőzött a Budapestre érkező repülőn, le kellett szíjazni

A repülőút feléig nem volt gond az utassal, utána azonban teljesen begőzölt. A székéhez kellett szíjazni egy utast a Ryanair Sevillából Budapestre tartó járatán, miután balhézni kezdett a fedélzeten, írja a Mirror helyszíni beszámolók alapján. A videó és a cikk szerint a melegítőt hordó, balhézó utas magyar lehetett, de az MTI-nek a rendőrség azt írta, hogy szerb állampolgárról van szó. Az utasok beszámolói alapján a férfi az utazás felénél kezdett el begőzölni, fenyegetőzött egy tollal a kezében, üléseket rugdosott, a női utasoknak kiabált, és egy alkalommal azt mondta, hogy kinyitja az…

Tovább olvasom

Megrúgott egy, a buszsofőr segítségére siető utast az agresszív támadó, a rendőrség keresi – videó

Az esetről videofelvétel is készült, így valószínűleg nem lesz annyira nehéz dolga a hatóságoknak. A kőbányai rendőrök kérik, jelentkezzen, aki felismeri a felvételen látható férfit. A férfi szeptember 8-án, éjjel fél 1 körül a X. kerületi Örs vezér terén felszállt egy éjszakai buszra, de nem volt nála apró, ezért nem tudott jegyet venni. A buszsofőr felszólította, hogy szálljon le, emiatt szóváltás alakult ki közöttük. A sofőr segítségére sietett egy utas, akit a férfi lerángatott a buszról, majd megütötte és megrúgta őt. A feltételezett elkövetőről felvétel készült. Aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik bejelentést tehet a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú…

Tovább olvasom