Fideszes kultúra – a középső ujjával fejezte ki véleményét a kormánypárti képviselő a szivárványos plakátra

Ezt ráadásul saját maga osztotta meg a közösségi médiában, néhány órával később pedig a kép rejtélyes módon eltűnt a Facebookról. Junghausz Rajmund, Újbuda fideszes önkormányzati képviselőjét alaposan kiakaszthatták az ARC kiállítás plakátjai, legalábbis azok, amelyek valamilyen formában az LMBTQ-közösségre utalnak: az egyiknél ugyanis feltartott középső ujjal fotózta le magát, majd a képet fel is töltötte a politikusként használt Facebook-oldalára. Bejegyzésében azt írta, hogy mára „gusztustalan provokációvá vált” az ARC kiállítás, és szégyen, hogy az önkormányzat vezetői támogatják ezt az „uszító, balliberális eseményt.” Mindezért a Párbeszédben politizáló Barabás Richárdot, Újbuda alpolgármesterét…

Tovább olvasom

Garton Ash: Orbán már a másik Európa vezetője lett

A brit történész szerint a magyar miniszterelnök az EU ellen kampányol, miközben felmarkolja az onnan érkező milliárdokat. Úgy véli, olyan ország lettünk, ami már nem is demokrácia. Nehéz lenne cáfolnunk. Régóta nem volt olyan fontos magyar vezető Európában, mint Orbán Viktor – mondta az Euronewsnak adott interjúban Timothy Garton Ash. A brit történész, az Oxfordi Egyetem európai tanulmányokkal foglalkozó professzora szerint a magyar kormányfő a másik Európa, a nacionalista, antiliberális erők vezetőjévé vált, így nem csak egy közepes méretű országot képvisel Brüsszelben. Garton Ash szerint Orbán becstelenül okosan használja a…

Tovább olvasom

Ausztria a lehetőségét is kizárja, hogy újabb afgán menekülteket fogadjon be

Az előző évtized közepén nagy befogadónak mutatkozott az ország, ám lakossága a jelek szerint nem támogatja az ilyen mértékű migrációt, mivel 2017 óta a bevándorlást ellenző erők nyerik sorra a választásokat. Most az afgán helyzettel kapcsolatban is gyors és egyértelmű véleményt alkotott Sebastian Kurz. Sebastian Kurz osztrák kancellár ellenzi, hogy több Afganisztánból menekülő embert fogadjanak be országába most, hogy a közép-ázsiai országban a radikális tálibok átvették a hatalmat, derült ki a politikus Puls 24 tévécsatornának adott, vasárnap adásba kerülő interjújából, amelyből részleteket hoztak nyilvánosságra. Ausztria a 2015 és 2016-os európai…

Tovább olvasom