Szörnyű: megrontotta mindhárom kiskorú nevelt lányát a kelet-magyarországi férfi

Pornót is próbált mutogatni nekik a telefonjukon, majd jó két éven át szexuálisan zaklatta a nyolc-tízéves kislányokat. Igyekezett rávenni őket, hogy titokban tartsák a történteket, de végül csak kibukott. Egy dél-hevesi faluban családon belül, hosszabb időn át követett el súlyos bűncselekményeket egy mostohaapa: szexuálisan zaklatta nevelt lányait, majd titkolózást kért tőlük. Az ügyben most történt vádemelés, írja a helyi főügyészség közleménye. A férfi 20 évesen, 2018-ban került kapcsolatba azzal az egyedülálló nővel, akinek akkorra már három lánya volt, köztük egy ikerpár. A férfi és a nő össze is költöztek, ekkor…

Tovább olvasom

Négy óra alatt 23 gyorshajtó bukott le

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több településén tartottak a rendőrök közlekedésrendészeti akciót a balesetek megelőzése, valamint a gyorshajtók kiszűrése érdekében az elmúlt időszakban. A forgalomellenőrzők rendőrök január 31-én koncentrált sebességellenőrzést végeztek a Jászberényi Rendőrkapitányság illetékességi területén. A négy óra időtartamú akció során az egyenruhások 23 gyorshajtót rögzítettek, melyek közül 2 sofőrnek közigazgatási bírságot szabtak ki, 10 esetben helyszíni bírságot alkalmaztak, valamint 11 esetben az objektív felelősség alapján kezdeményeztek közigazgatási eljárást az üzemben tartóval szemben. A gyorshajtás a vezető baleseti okok közé tartozik. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a sebességhatárokat…

Tovább olvasom

Egy ház két szobája égett Jászárokszálláson

Kigyulladt egy hetven négyzetméteres, lakatlan családi ház két szobája hétfő délután Jászárokszálláson, a Vigh utcában. A tűz következtében az egyik szoba ablaka kitört. A jászberényi hivatásos és a jászárokszállási önkormányzati tűzoltók vízsugarakkal avatkoztak be, illetve megakadályozták, hogy a lángok átterjedjenek a padlástérre. Az épület födémszerkezete több helyen izzott, ezért azt a tűzoltóknak meg kellett bontani. A hónap elején is volt már egy tűzeset a városban, akkor egy melléképület égett le. Fotó: Jászárokszállás ÖTP

Tovább olvasom

Ismét embert gázolt a vonat

A Békéscsabáról a Keleti pályaudvarra tartó, Szolnokról 6:49-kor továbbindult vonat (7509) elgázolt egy embert Tápiószecső állomáson. A helyszínelés végéig – várhatóan 10-11 óráig – Sülysáp és Tápiószecső között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok. A Budapest-Újszász-Szolnok vonalon 15-20, esetenként 20-30 perccel nőhet a menetidő, közölte a MÁVInform. A napokban egy fiatal lány lett öngyilkos Nagykőrösnél, a Szolnokról Kecskemétre tartó vonat elé lépett. Képünk illusztráció

Tovább olvasom

A felismerhetetlenségig összeroncsolódott a Suzuki a reggeli karambolban, esély sem volt a túlélésre

A Heves megyében történt hatalmas ütközéstől a személyautó olyan mértékben rongálódott, hogy a sofőrnek semmi esélye nem volt, hogy túlélje a csattanást. Úgy tűnik, megcsúszott a jeges úton, de szemből éppen érkezett egy teherautó. Az Agria Tv információi szerint a Gyöngyös felé haladó Suzuki megcsúszhatott a jeges úton és félfrontálisan ütközött a szemből érkező teherautóval. A 2406-os számú mellékúton – Gyöngyöstarján külterületén – 2023. január 31-én 5 óra 20 perckor egy személyautó és tehergépkocsi ütközött össze. A baleset következtében a személyautót vezető 46 éves férfi a helyszínen életét vesztette, három…

Tovább olvasom

Borzalmas tragédia: saját kamionja gázolta halálra a sofőrt az M30-ason

A nagyméretű kamion meghibásodott, emiatt a sofőr félrehúzódott és megpróbálta maga megoldani a problémát. A jármű azonban elszabadult és agyonnyomta, nem voltak esélyei a túlélésre. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit. Egy kamion vontatóegysége alá szorult egy ember az M30-as autópálya Miskolc felé vezető oldalán, Encsnél – közölte a katasztrófavédelem kedd délután, hozzátéve, hogy a műszaki mentést végző encsi hivatásos tűzoltók megemelték a járművet és kiszabadították alóla a kamionost. Az MTI úgy tudja, hogy a sofőr az autópálya 29-es kilométerénél műszaki hiba miatt megállt a bolgár rendszámú…

Tovább olvasom

Kész őrület: ilyen nincs és mégis van – nem hiszi el, miket vágott ki a burai fickó

Egy tiszaburai lakos kábeltartó faoszlopokat vágott ki, amit a rendőrök felaprítva megtaláltak. A karcagi nyomozók több, vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt őrizetbe vették a férfit. Bejelentés érkezett a rendőrségre január 27-én reggel, hogy a Tiszabura külterületén található kábeltartó faoszlopok közül hármat ismeretlen elfűrészelt és eltulajdonította. A rendőrök az esettel kapcsolatban adatgyűjtést végeztek és rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt. A Karcagi Rendőrkapitányságra előállítottak egy 19 éves tiszaburai lakost és gyanúsítottként kihallgatták. A férfi eladta az oszlopokat, amiket a rendőrök felaprítva megtaláltak és lefoglaltak.       A nyomozók megállapították, hogy a…

Tovább olvasom

Jó munkát végzett a körzeti megbízott

A kőteleki körzeti megbízott személyismeretének köszönhetően a betörés bejelentését követően rövid időn belül azonosította a feltételezett elkövetőket, és megtalálta az eltulajdonított tárgyakat. Egy kőteleki családi házból történt lopásról érkezett bejelentés a rendőrségre január 27-én. Ismeretlenek előző éjjel betörtek az ingatlanba és onnan több mint százezer forint értékben tulajdonítottak el különböző háztartási készülékeket, eszközöket. A bejelentést követően a helyi rendőr azonnal adatgyűjtésbe kezdett, és személyismeretének köszönhetően rövid időn belül a látókörébe került a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két kőteleki lakos. A feltételezett elkövetők elszámoltatásuk során elismerték a bűncselekmény elkövetését, és egyiküknél a…

Tovább olvasom

Két férfi tévét akart lopni, de ebben két szolgálaton kívüli rendőr megakadályozta őket

Egy jászberényi szolgálatirányító és egy járőr a szabadidejében éppen a helyszínen tartózkodott, mikor két férfi egy TV-t akart lopni az egyik helyi üzletből január 29-én délután. A megalapozott gyanú szerint egy jászberényi lakos egy televíziót rakott a bevásárló kocsijába, majd az üzletből a pénztár megkerülésével a bejárati ajtón át távozott. Az esetet az üzlet egyik alkalmazottja észlelte és hangosan kiabálni kezdett, hogy állítsák meg, tolvaj. A boltban tartózkodó szolgálaton kívüli őrmester nem tétlenkedett, azonnal a férfi után ment, aki ekkor már a kint várakozó társa autójába tette be a készüléket.…

Tovább olvasom