A múlt szombati vihar pusztításai megközelíthetik a tavaly január 30-i orkán okozta károkat, amikor közel 3,5 milliárd forint volt a károk összege – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel kedden. A közlemény szerint a február 4-i szélvihar nyomán özönlenek a bejelentések a biztosítókhoz: hétfő estig 13 ezren fordultak a társaságokhoz az okozott károk miatt, de ez a következő napokban várhatóan még jelentősen nő. Az ország egész területére kiterjednek a károk, a települések közül Budapest mellett Pécsről, Kaposvárról, Székesfehérvárból, Tatabányáról, Bajáról, Szekszárdról, Felcsútról, Nyírvasváriból érkezett nagy számú bejelentés. A…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Ezt az adományt bizony nem csepegtették el!
Tizenkét jelentős karitatív és egyházi szervezet vezetőinek 107 millió forint értékű Béres Csepp-csomagot adományozott az idén 30 éves évfordulóját ünneplő Béres Alapítvány kedden Budapesten, a szolnoki üzemmel rendelkező Béres Gyógyszergyár székházában. Az adományt Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke adta át a csepp feltalálója, Béres József születésnapján.Béres József kedden lenne 100 éves, és ez alkalomból jelentős mennyiségű, 53 ezer üveg Béres Cseppet adományozunk az ország 12 legjelentősebb karitatív és egyházi szervezetei számára – hangsúlyozta Béres Alapítvány elnöke a keddi sajtótájékoztatón. Béres József élete erős példa mindannyiunk számára – fogalmazott Béres…
Tovább olvasomTalány: miért lehet ugyanaz a magyar szalámi itthon jóval drágább, mint a németeknél?
A konkrét példát a Pick szalámin mutatták be, ami már ősszel is másfélszer annyiba került itthon, ahol gyártják, ahhoz képest, ahova még ki is kell szállítani, Németországban, ahol a fizetések a magyar átlag többszörösét teszik ki. De hogy lehetséges ez a hihetetlen helyzet? A képlet nem is olyan bonyolult, az alap, hogy a kormány mennyit nyerészkedik rajtunk. A Pénzcentrum még tavaly ősszel írta meg, hogy miközben Németországban a Pick szalámi kilónkénti ára 6800 forintra jött ki, addig Magyarországon ugyanennyi szalámit 9700 forintért vehettünk meg. Adta magát a kérdés, hogy ha a terméket…
Tovább olvasomDurva: befutott egy ember a sztrádára, ezzel tömegbalesetet okozott
Még most sem tudni, miért rohant az M5-ös autópálya úttestjére egy férfi, a száguldó járművek közé. Számos jármű összeütközött, ő maga pedig szintén nem kerülte el a súlyos sérülést. Mi lehetett a szándék? Két baleset is történt hétfőn öt perccel negyed tizenkettő előtt az M5-ös autópálya 66-os és 67-es kilométere között a Budapest felé vezető oldalon. A Police.hu tájékoztatása szerint egy férfi befutott az autópályára, ahol elütötte egy szabályosan haladó autó. A sofőr valószínűleg vészfékezett, amikor meglátta a gyalogost, ezért a mögötte haladó két kocsi, valamint egy teherautó is ráfutott. A sztrádára beszaladó férfi…
Tovább olvasomFontos gyógyszerhez nem jutnak hozzá a cukorbetegek – elkapkodták a fogyókúrázók
“Csodás fogyás, a legjobb diéta, 2 hét alatt -20 kg.” Mióta világ a világ, a karcsú vonalakért bármit megtesz egy nő, sőt napjainkban már egyre több férfi is. Azt gondoltuk, hogy ismerünk minden önsanyargató módszert, de most valami új dolog söpör végig a világon: a diabéteszdiéta. Világszerte készlethiány van számos, cukorbetegség kezelésére felírt inzulininjekcióból, mióta egyre többen próbálnak lefogyni a szemaglutidot tartalmazó készítményekkel. Ezeket eredetileg a 2-es típusú, vagyis a diabétesz leggyakoribb típusában szenvedő felnőttek számára írják fel. A gyógyszer hatóanyaga, a szemaglutid azonban a glukagonszerű peptid-1 nevű hormont is…
Tovább olvasomLecserélték a szexuálisan félreérthető, hetedikes munkafüzet borítóját
A hetedikesek számára készült irodalom munkafüzet már a borítólapját tekintve sem sikerült a legtökéletesebbre. Kölcsey Ferenc testtartását ugyanis rendkívül sokan félreértették, így végül lecserélték a képet. Ahogy a 444.hu megírta, “nem fasza többé” a munkafüzet. Lecserélte az Oktatási Hivatal a hetedikes irodalom munkafüzet borítóját, amin Ferenczy István Kölcsey-szobra volt látható: a szobor antik költőként, tógában ábrázolja a Himnusz íróját, kezében… …egy papirusztekerccsel. Az új címlapon is van tekercs, de Franz Eybl litográfiáját sokkal nehezebb félreérteni, mint a szerencsétlen szögből fotózott szobrot. Legalább az, akinek a régi van meg, gyönyörködhet még benne.…
Tovább olvasomVisszavágtak a fideszes államtitkárnak, az orvosok nem szeretik, ha hülyére veszik őket
A pedagógusok és az akkumulátorgyárak ellen tiltakozók mellett az orvosok az új főellenségek a kormány szemében, bár kommunikációjukban azt igyekeznek elhinteni Orbánék, hogy csak a kamara akadékoskodik, az orvosok alapvetően tökéletesen elfogadnák az új döntéseket. Ám ez természetesen nem így van. Ez a politika. Egyre nyíltabb szembenállás bontakozik ki a Magyar Orvosi Kamara és a Fidesz-KDNP kormány között. Megy az üzengetés, Orbánék pedig természetesen egy tapodtat sem engednek, ahogy ez a pedagógusok esetében is történt. Kommunikációs fogásokkal nem lehet érdemi vitát folytatni. Így reagált a Magyar Orvosi Kamara (MOK) alelnöke, Álmos…
Tovább olvasomLMP: Külső érdekeket szolgál a kormány
Az LMP szerint külső érdekeket szolgál a kormány akkor, amikor az autó- és akkumulátorgyárak szempontjait képviseli az emberekével szemben. Gál József, az ellenzéki párt szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette: azok szolgálnak külső érdekeket, akik tönkreteszik a vízkészletet, a termőföldet, a környezetet a külföldi multik profitjáért, sőt még fizetnek és azoknak támogatásokkal, adókedvezményekkel. A politikus ezzel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szavaira reagált, aki a Nippon Paper Industries mintegy 15 milliárd forintos beruházásának bejelentésén hétfőn azt mondta: más országok érdekeit szolgálják, akik az elektromos akkumulátorgyárak magyarországi telepítése ellen hergelnek, ezen üzemekre ugyanis…
Tovább olvasomMég mindig sokan halnak meg szén-monoxid-mérgezésben Magyarországon
2022-ben több mint 1200 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxiddal kapcsolatos esethez. Annak ellenére, hogy az érzékelők terjedésének köszönhetően ötödével csökkent a mérgezések száma 2021-hez képest, még tavaly is 205 ember sérült meg, 19 pedig meghalt a gyilkos gáz miatt. A Resideo reprezentatív felmérése szerint 10-ből 8 magyarországi lakos (82%) tudja, hogy a fűtőberendezések nem megfelelő működése miatt szén-monoxid keletkezhet, közülük 16 százalék mégsem tesz semmit a mérgezés megelőzése érdekében. Az pedig még aggasztóbb, hogy az emberek 19 százaléka azt hiszi, megérezné a mérgező gáz szagát. A felmérésből az is kiderült,…
Tovább olvasomA feleség mellett másokat is igénybe lehetett venni – valaki megunhatta a nyögéseket
A tulajdonos tudta nélkül folytattak prostitúciós tevékenységet az albérletben – közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség. A Kaposvári Járási Ügyészség épület rendelkezésre bocsátásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntette miatt emelt vádat azzal a házaspárral szemben, akik üzleti célú szexuális tevékenységre használták bérelt lakásukat. A vád szerint a férfi 2020 májusától bérelte a Kaposváron lévő társasházi ingatlant kifejezetten abból a célból, hogy ott felesége az egyik szobában szexuális szolgáltatást nyújtson klienseinek. A vádlottak azonban további prostitúciós tevékenységet folytató személyeket is be akartak szervezni a bérlemény másik szobájába oly módon, hogy a főbérlő tudta…
Tovább olvasom