A Mastercard Economics Institute közzétette a jövő évre vonatkozó éves előrejelzését, amelyből kiderül, hogy milyen új trendek és változások várhatók a fogyasztói vásárlási szokásokban. A kutatás főbb eredményei: Az évek óta tartó ingatlanpiaci fellendülés után a magasabb kamatlábak várhatóan erős hatással lesznek a megélhetési költségekre, és emiatt a fogyasztók költési szokásai is nagymértékben megváltoznak majd. A fejlett országokban előre láthatóan a lakhatásra fordított kiadások reálbérhez viszonyított mértéke közel 4,5% százalékkal fog csökkeni. A kiskereskedelem és az élelmiszerárak is meg fogják érezni a gazdaságot érő sokkhatásokat. Ahhoz azonban, hogy a fogyasztók lépést tudjanak…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Generátorokat indítottak útnak Ukrajna felé
A Baptista Szeretetszolgálat a Hungary Helps programmal való együttműködésben kedden 60 darab közösségi ellátást biztosító generátort és 8 darab invertert indított útnak Kárpátaljára, valamint Kijevbe. A következő hetekben további 15 darab nagy teljesítményű intézményi generátort is küld a segélyszervezet. – Ma van az ukrajnai háború 298. napja. Február 24-én senki sem gondolta, hogy tartós válsághelyzet veszi kezdetét Európa közepén. A háború első napján, amikor kollégáinkkal bepakoltuk az első segélyszállítmányt és elindultunk az ukrán határ felé, még nem sejtettük, hogy a következő közel egy évben több száz alkalommal tesszük majd meg…
Tovább olvasomMegadealt ajánlott a kormánynak az LMP
Magyarország energiafüggetlensége érdekében fenntartható energetikai “megadealt” javasolt az LMP szóvivője a kormánynak kedden. Gál József budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, ahhoz, hogy Magyarország energiafüggetlenségét el lehessen érni, nem nyugatról, vagy keletről kell importálni, hanem helyben kell megtermelni a villamos energiát. Azt javasolta, hogy azonnal oldják fel az összes tiltást a szélerőművek építésével kapcsolatban, el kell törölni a napelemeket sújtó adót és azonnal el kell kezdeni a villamosenergia-hálózat fejlesztését. Sürgette egy azonnali, országos energetikai felújítási program indítását évi nagyjából 600 milliárd forintból. Kezdeményezte egy egységes, országos, minden tömegközlekedési eszközre érvényes, havonta ötezer forintba…
Tovább olvasomDK: az árnyékkormány felkészült a kormányzásra
Felkészültünk a kormányzásra és felkészültünk arra, hogy kivezessük Magyarországot az Orbán Viktor okozta válságból – mondta a három hónapja létrehozott testület eddigi munkáját értékelő keddi online sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) árnyék-miniszterelnöke. Minél tovább marad az Orbán-kormány, annál nagyobb lesz a baj, és annál nagyobb szükség lesz az árnyékkormány működésére is – jelentette ki az ellenzéki politikus, hozzátéve, “az árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy kiutat találjunk a megélhetési válságból”. Dobrev Klára arról beszélt: a testület létrehozásával meg akarták mutatni, hogy felkészült, kormányzóképes, Orbán Viktorénál jobban teljesítő alternatívát…
Tovább olvasomOrbán Viktor évzáró sajtótájékoztatót tart
Orbán Viktor miniszterelnök lesz a szerdai Kormányinfó vendége, értékeli az elmúlt évet, stratégiai képet vázol fel a Magyarország előtt álló kihívásokról, majd a hazai és külföldi újságírók kérdéseire válaszol – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A Miniszterelnöki Sajtóiroda meghívójából kiderül, a miniszterelnöki Kormányinfó délelőtt 10 órakor kezdődik a Karmelita kolostorban, és azon részt vesz Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár is. Havasi Bertalan emlékeztetett: Orbán Viktor év végi vagy év eleji nemzetközi sajtótájékoztatója 2019 óta immár hagyománnyá…
Tovább olvasomIde jutottunk: kábítószeres orrspray depresszióra százezrekért
Idén március óta Magyarországon is használni kezdték azt a “forradalmi gyógymódként” emlegetett orrsprayt, melynek hatóanyaga az illegális kábítószerek közé sorolt ketamin „származéka”, az eszketamin, számolt be róla közleményében az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány. Olyan esetekben használják, ha a páciens már két különböző antidepresszáns szedésétől sem lett jobban. Különösen szürreális, hogy mivel ez egy szigorúan ellenőrzött hatóanyag, a páciens nem viheti haza: orvosi felügyelet alatt, a rendelőben kell befújnia az orrába a ketamint. És mivel a közel százezer forint értékű spray csak 28 mg hatóanyagot tartalmaz, viszont az egyszeri…
Tovább olvasomÚj fejlesztést tesztel a Magyar Közút a forgalommal szemben felhajtók ellen
A gyorsforgalmi utaknál rendszeresen előforduló balesetveszélyes helyzet, hogy a kihelyezett jelzések és az egyértelmű vonalvezetés ellenére a forgalommal szemben hajt fel a járművezető az útra és sokszor észre sem veszi azt. Ennek visszaszorításában segíthet az az eszköz, ami radarral érzékeli a helytelen irányból érkező járművet és erős, villogó fényjelzéssel figyelmezteti a sofőrt a veszélyes tévesztésre. A Magyar Közút, kísérleti programjának részeként helyezett ki két ilyen villogó, változtatható jelzésképű táblát Csömörnél az M0-s autóút 65-ös kilométerszelvényében lévő csomópont egy-egy lehajtóágán, abban bízva, hogy ezzel tovább csökkentheti az ilyen esetek számát. Csak…
Tovább olvasomEmelkednek a családi ellátások összegei
A minimálbér emelkedésével együtt nőnek januártól a családi támogatások összegei – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden a közösségi oldalán. Hornung Ágnes arról írt, hogy a gyermekgondozási díj (gyed) maximális összege bruttó 324.800 forintra nő, a diplomás gyed az alapképzésben résztvevő hallgatóknál bruttó 162.400 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében bruttó 207.480 forintra emelkedik.A gyermekek otthongondozási díja (gyod) bruttó 232 ezer forint lesz januártól – jelezte az államtitkár.
Tovább olvasomA Fidesz átlépett a Rubiconon – Tocsev János Miklós írása
“Alea iacta est”* Innen már nincs visszaút. Vagyis!? Tegyük fel a kérdést: Quo Vadis? Ugyanúgy esélytelen lenne a demokrácia helyreállítása Magyarországon, mint két kockával egyet dobni? Ami ugyebár nem teljesen lehetetlen, de lássuk be: nagyon valószínűtlen. A magyarázat kézenfekvő. Gondoljuk végig, hogy mit nyerhet Magyarország egy diktátorral, egy általa felépített birodalommal és állítsuk szembe azzal, hogy mit veszíthetünk vele! Annak az illúziónak a széles körű elfogadottsága, hogy Magyarország felemelkedése, a trianoni revízió, mi több Attila hun király birodalmának feltámasztása van Orbán Viktor kezében, arra utal, hogy sokan élnek ma Magyarországon…
Tovább olvasomOMV-vezér: Ilyen hosszú ideig tartó ársapka hatalmas torzító hatásokkal jár
Bő egy évet élt az üzemanyag-ársapka Magyarországon. Számtalan problémát okozott először a bevezetése, majd a fokozatos, lépcsőzetes kivezetése. Az egyik legfőbb baj, hogy mindig mindent egyik pillanatról a másikra változtattak meg hazánkban. Az OMV is hatalmas forgalmat bonyolított az üzemanyag ársapka eltörlése előtt, amelynek nyomán náluk is komoly készlethiányok alakultak ki – mondta el a Portfoliónak adott interjúban Balogh Tibor, az OMV Hungária magyarországi ügyvezető igazgatója. Az ársapka eltörlését követően várhatóan a napokban jutnak el oda, hogy minden töltőállomáson legyen elegendő üzemanyag – tette hozzá, szerinte mire nagyjából két hónap alatt normalizálódik a magyarországi üzemanyagpiac, már hatályba…
Tovább olvasom