A megyék között a második legrosszabbul állunk, Győr-Moson-Sopron megye után a második legtöbb fertőzött nálunk van.
Tovább olvasomSzerző: Kiss Lajos
Környezetvédelmi engedélykérelmet nyújtott be Nyíregyházán a kínai akkumulátorgyár
Az üzem elektromos autókhoz gyárt energiatárolókat. Most már hivatalos is ezzel, hogy a kínai gyár Nyíregyházára kíván települni.
Tovább olvasomCsecsemőgyilkosság Nyíregyházán: 13 év fegyház
Elképesztő brutalitás az anyától, pedig még most sem derült ki 100%-osan, hogy pontosan hogy ölte meg az újszülöttet és hol rejtette el.
Tovább olvasomMegbüntették a szabálytalanul traffipaxozó rendőröket Fehérgyarmaton
Az ügyben külön érdekesség volt, hogy az álcázott rendőrségi autóból balesetveszélyt okozva, szabálysértésre kényszerítve mérték a szemből érkező autók sebességét.
Tovább olvasomA semmivel felérő „kamuprojektre” vert el 133 millió forintot a nyíregyházi református gyülekezet
Valószínűleg a Balog Zoltán nevével fémjelzett botrány is az egyik oka annak, hogy kicsit jobban a körmükre néznek. Az első csontváz máris kidőlt egy 133 millió forintos eltapsolt összeg formájában. Külön érdekesség, hogy az egyház szabályai szerint Balogot nem is lehetett volna püspökké választani, mégis megtörtént. Vajon hogyan és miért?
Tovább olvasomBalhé a javából, elképesztő leárazásnak tűnt, rengetegen megrendelték, de nem fogják megkapni a sütőt
Érvényesül az alapszabály, hogy ha valami túl szépnek és meseszerűnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az jó eséllyel nem is valós. Igaz, itt nem átverésről volt szó, az Electrolux cég valóban 1800 forintért hirdette meg a 160 ezres sütőt. Ezt ezren köszönték is szépen és megrendelték. Az ár azonban tévedés folytán került ki. Ilyenkor mi van?
Tovább olvasomRemekül taníthatók a Nyíregyházi Állatkert játékos fókái – videó
Naponta többször edzenek, az állatok élvezik a fóka-mókát. Az őszi-téli szorgalmas gyakorlásnak köszönhetően újabb feladatokat tanultak a Nyíregyházi Állatpark kaliforniai oroszlánfókái.
Tovább olvasomSokaknál betelt a pohár, még Azahriah is a pénteki tüntetés szervezői között
Nemrég nálunk is óriási sikerű koncertet adott, eddig igyekezett távol tartani magát a politikától Azahriah, de vannak dolgok, amik mellett már ő sem tud elmenni és felemeli szavát. A szervezők szerint itt olyan elképesztő rendszerszintű gondok vannak, amit közel sem oldott meg Novák Katalin és Varga Judit lemondása.
Tovább olvasomElismerésünk az okostelefon becsületes szabolcsi megtalálójának
Henrietta nem vágta zsebre a talált telefont, hanem keresi a jogos tulajdonosát.
Tovább olvasomVarga Judit volt férjének vasárnap esti kitálalós interjúja nyomán feljelentést tesznek
A volt Igazságügyi Miniszter asszony egykori férje olyan elképesztő állításokat fogalmazott meg a Fidesz-KDNP rezsimjével kapcsolatban, amik nem maradhatnak következmények nélkül, ha már egyszer napvilágra kerültek ezek az információk egy belsőstől. Feljelentés és vizsgálóbizottság felállítása napirenden.
Tovább olvasom