Nem könnyű a romkutatók élete

Csapatunk több tagja is kimerülten és hősiesen dolgozik a földrengés súlytotta Törökország Antakya térségében Hatay tartományában. A nehéz körülmények ellenére is kitartóan haladnak előre és dolgoznak a személyek felkutatásában, kimentésében és ellátásában, közölte közösségi oldalán csütörtökön délelőtt a Kutyák Határok Nélkül Facebook. Ennek a csapatnak a tagja a szolnoki Kröpfl Erzsébet is Solka nevű kutyájával. Erzsébetről tegnap írtunk annak kapcsán, hogy hűséges négylábúja segítségével kimenthettek egy embert a romok alól. Képünkön: pár perc pihenőben, elgondolkodva az élet nehézségein Fotó: Kutyák Határok Nélkül Facebook

Tovább olvasom

Vonalkóddal trükköző vásárló ellen emelt vádat az ügyészség

A Szolnoki Járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat azzal a 44 éves szolnoki nővel szemben, aki 2021 novemberében és decemberében egy szolnoki hipermarketben 14 alkalommal is más terméknek a vonalkódját húzta le az önkiszolgáló kasszánál, mint amit ténylegesen vásárolt. A Szolnoki Rendőrkapitányság 2022. augusztus 18-án rendelt el nyomozást az ügyben. A vádirat szerint az 44 éves nő Szolnokon, 2021. november 21. és december 23. között 14 alkalommal is vásárolt egy helyi hipermarketben úgy, hogy a vásárlásai során több, nagyobb értékű élelmiszer vonalkódja helyett is egy-egy olcsóbb élelmiszer vonalkódját húzta…

Tovább olvasom

Amikor a kőkemény mentő is elsírja magát…

Harmadik napja dolgozik megállás nélkül, éjjel-nappal a HUNOR mentőszervezet Törökországban lévő ötvenfős csapata és az öt katonaorvos. Kora reggelig tizenhét túlélőt ástak ki az Antakya városában lévő húszemeletes épület romjai közül. Rajtuk kívül huszonkét ember holttestét is kiemelték, valamint egy kutyát és egy macskát is megmentettek a mínusz 9 fokos hidegben.  Az eltűntek utáni kutatást most már nehéz munkagépek segítik, a magyar hivatásos tűzoltók a török AKUT csapattal együtt dolgozik. Szintén a HUNOR-egységekkel együtt mozognak a mentőszolgálat szakemberei és a katonaorvosok, akik a romok között rekedt emberek ellátását végzik. A…

Tovább olvasom

Mi történt Madonna arcával? A szupersztárt kiakasztotta, hogy nem is a beszédjére figyeltek

Igaz, ami tény az tény, tényleg nehéz felismerni Madonnát mostani fizimiskájával. Vasárnap este rendezték meg a 65. Grammy-díjátadót Los Angelesben, amelyen Madonna is részt vett, az idén 64 éves énekesnő a legjobb popduónak járó díjat is elnyerő Sam Smitht és Kim Petrast konferálta fel. A díjátadó után a közösségi médiában és a bulvárlapokban azonban a beszéde helyett csak egy dologgal foglalkoztak: azzal, hogy Madonna arca „ijesztő” és „felismerhetetlen”. Az énekesnő végül kedden hosszú Instagram-bejegyzésben reagált a megjegyzésekre. Mint írta: „Ismét elkapott az ageizmus és a nőgyűlölet, amely áthatja a világot, amelyben élünk.Egy…

Tovább olvasom

Civilek munkáját ismerték el

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Civil díj idei kitüntetettjei: Elek Eszter -Karcag JászTánc Alapítvány – Jászapáti Furcsa Józsefné – Szolnok FICSAK – Mezőtúr Alapítvány A díjat a Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat (CKSZK) 2019-ben hagyományteremtő szándékkal alapította, immár ötödik alkalommal adtak át a civilek napja alkalmával. Fotók: Hubai Imre és Képviselői Iroda Szolnok Facebook

Tovább olvasom

Megy a henger, milliókért hirdetik a Fidesz-közeliek, hogy az akkugyárak elleni tiltakozás csak balos hiszti

Pedig az érvelés hihetetlenül sok helyen vérzik nagyon erősen, de a médián keresztül sugárzott propaganda az elmúlt 13 évben elképesztően hatékonynak bizonyult Orbánék vezérletével. Tehát akik az akkumulátorgyárak ellen tiltakozni merészelnek, máris sorosisták és balos hisztizők, de még nemzetellenesek is. Ennek hirdetéseire milliókat szór el most a sok fideszes megmondóember. Ennyit számít a polgárok véleménye, de még mindig milliók szeme nem nyílt fel. Váratlanul érhette a kormányt, hogy Debrecenben, az ország egyik legfideszesebb városában a lakosság heves tiltakozásba kezdett a közelben épülő gigantikus kínai akkumulátorgyár ellen. A környezetvédelmi aggályokon túl…

Tovább olvasom

Már tizennégy éve volt a Cozma-gyilkosság, ami rendkívül kiélezte a cigány-magyar ellentétet

2009. február nyolcadika örökre az emlékeinkbe vésődhetett. Egy borzalmas gyilkosság kellett ahhoz, hogy a román és a magyar szívek kissé közelebb kerüljenek egymáshoz, ugyanakkor erősen fellángoltak a romák és magyarok közti ellentétek. Az egyik elkövető ráadásul évekkel ezelőtt kiszabadult, de ismét meggyűlt a baja a rendőrséggel. Hatalmas volt a felháborodás és a sajtónyilvánosság is. 2009. február 8-án hajnalban, egy veszprémi lokál előtt a kézilabdázót szíven szúrták, a segítségére siető két klubtársa (Ivan Pešić horvát és Žarko Šešum szerb) is megsérült – írja a Hajdupress. A korabeli beszámolók szerint a diszkóban…

Tovább olvasom

Újabb életet mentett a HUNOR

Már tizenhat túlélőt, köztük három gyermeket mentettek ki a romok alól a HUNOR mentőcsapat tagjai. A szakemberek megállás nélkül, a nap 24 órájában a kárterületen vannak és túlélők után kutatnak. A tizenhat túlélő mellett egy macskát is kimentettek, illetve tizenhat elhunyt holttestét emelték ki, közölte a BM katasztrófavédelem az esti órákban. A gyakori és erős utórengések ellenére is folyamatosan dolgoznak az oldalára dőlt húszemeletes épület romjainál Antakya városában. A túlélők romok alatti helyzetét keresőkutyák, vékony résekbe is bedugható keresőkamerák és akusztikus személykeresők segítségével határozzák meg. A túlélők helyzetének beazonosítása után…

Tovább olvasom

Hosszú kilométereken át üldöztek a rendőrök egy 24 éves nőt, aki eltiltása alatt vezetve menekült – videó

Az üldözés Budakalászon kezdődött és Dunakeszin ért véget és a menekülő sofőrt jó ideig még a defektes kereke sem zavarta. Aztán feladta a reménytelen küzdelmet. 2023. február 5-én reggel Budakalásztól Dunakesziig üldöztek a rendőrök egy autót, amelynek sofőrje többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó megállni. A pomázi rendőrök egy, a 11-es út felé közlekedő személygépkocsi sofőrjére lettek figyelmesek, rémlett nekik, korábban már intézkedtek vele szemben. Akkor jogosítvány nélkül, vezetéstől eltiltás hatálya alatt ült a volán mögé. Mint kiderült, most is ezért menekült előlük, annak ellenére, hogy a rendőrök hang- és…

Tovább olvasom

Tudja, hogy mit csinálnak az új romaügyi szakemberrel?

Hát támogatják! Szerdán Hubai Imre, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke és dr. Molnár Zoltán, megyei aljegyző, a közgyűlési és pénzügyi Iroda vezetője munkamegbeszélés keretében mutatta be a nemrégiben munkába állt roma kapcsolati koordinátort, Gönczi Erzsébetet a Jász-Nagykun-Szolnok megyei roma nemzetiségi önkormányzat vezetőinek. Farkas László elnök és Balog László elnökhelyettesek arról biztosították a résztvevőket, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzattal fennálló jó együttműködés jegyében támogatják az új romaügyekkel foglalkozó szakembert az eredményes munkavégzésben. Forrás és fotó: Szolnok megyei önkormányzat Facebook

Tovább olvasom