“Fizessétek ki a tanárainkat!” – diákok tüntetnek a pedagógusokért

“Évnyitó – Az oktatás nemzeti ügy” címmel hirdetett demonstrációt péntek délutánra a Diákok a Tanárokért nevű szervezet. A fővárosi Szent István tér négy óra után tíz perccel már megtelt, a többezres tömeg onnan indult el a Belügyminisztérium felé. A tüntetők követelései a következők: Megoldást a tanárhiányra! Tanítható és tanulható mennyiségű és minőségű tananyagot! Élhetőbb körülményeket az iskolákban! Figyelmet az oktatásra! Az aHang pénteki közleménye szerint mindössze öt nap alatt egymillió forint gyűlt össze a tüntetés finanszírozására, amely 2-3 ezer forintos mikroadományokból állt össze. A szervezet az Oktatással a Demokráciáért Alaptíványnak küldte…

Tovább olvasom

Megvolt az első kormányülés, megbeszélték, hogy nálunk nem lesz energiahiány

Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével megtartották az őszi politikai időszak első kormányülését a Karmelita kolostorban – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken. A miniszterek egyebek mellett áttekintették az energia-veszélyhelyzeti valamint az aszály-veszélyhelyzeti operatív törzs eddigi munkáját, majd az aktuális költségvetési és gazdasági kérdésekről tárgyaltak. Megállapították: a háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt egész Európában energiaválság várható az ősszel. Magyarországon azonban a kormány eddigi intézkedéseinek köszönhetően nem lesz energiahiány; van és lesz gáz, áram, fűtőanyag. A kormány mindent megtesz azért, hogy a háborús inflációtól megvédje a magyarokat, és…

Tovább olvasom

LMP: kivéreztetett pedagóguskarral indul a tanév

Nagy arányú pedagógusbéremelést és az iskolaépületek energetikai korszerűsítését sürgeti az LMP, valamint azt, hogy a kormány többlettámogatásokkal védje meg a pedagógusokat a rezsiemelő politikától. Kanász-Nagy Máté országgyűlési képviselő pénteki, online is követhető sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: nehéz körülmények között és kivéreztetett pedagóguskarral indul az idei tanév. Pártja ezért mindenben támogatja mind a tanárokat, mind szakszervezeteik törekvéseit. A politikus a legsúlyosabbnak a bérhelyzetet tartja, ami miatt sok a pályaelhagyó – mondta. Az infláció is különösen sújtja ezt a társadalmi réteget, éves szinten egyhavi bérüket “vette el”- tette hozzá. A jelentősen megnövekedett rezsiárak…

Tovább olvasom

Focizni tanítják a mesterséges intelligenciát

A tanítás elején még alig tudta mozgatni a karaktereket, de mostanra a különböző kimeneteleket is megjósolja. A DeepMind nevű mesterséges intelligenciát korábban már két táblajátékra is kiképezték a mérnökök: a sakkra és a góra. Utóbbi azért is érdekes, mert olyan jól sikerült, hogy a világ legjobb játékosa, a dél-koreai Li Sze Tol 2019-ben azért jelentette be a visszavonulását, mert nem tudta feldolgozni, hogy a gép megverte őt. A cég mérnökei most egy újabb, a fentiektől teljesen eltérő játékra képezik ki az algoritmust: megtanítják focizni – számolt be a HVG. A…

Tovább olvasom

Új néven folytatja az RTL Klub

Új arculattal készül a negyedszázados évfordulóra a kereskedelmi csatorna, ez pedig a nevüket is érinti. Októbertől RTL néven folytatja működését az RTL Klub, a névváltoztatás mellett pedig egyéb átalakításokra is készülnek. Az új arculattal a cég egyszerűsíti és harmonizálja márkaarchitektúráját az RTL brand alatt, beleértve a vállalat többi csatornáját és a digitális felületeket is. Az újításokról az RTL Magyarország vezérigazgatója, Vidus Gabriella számolt be a vállalat sajtótájékoztatóján, amelyről az Index tudósított. Az RTL Magyarország az anyavállalat RTL Group új arculatát vezeti be, csatlakozva az egységes, vállalatcsoport-szintű vizuális világhoz. A név- és…

Tovább olvasom

Eddigi múltja alapján nem hiszik, hogy a mecseki tűz okozója bárkinek is megtérítené a kárt

Azzal kezdődnek a problémák, hogy éveket ült börtönben egy autós csalás miatt, a károsultakat pedig azóta sem kárpótolta. A közösségi oldalán teljesen másnak mutatja magát, mint ami a valóság, ezek ismeretében pedig valószínűtlen, hogy sikerülhet bármiféle kárpótlást behajtani rajta. Egy gazdag Ferrari-tulajdonos, aki jót akar, vagy egy szegény, de annál kreatívabb “életművész”, akinek nehéz elhinni bármit is? A múltja és a jelenlegi körülményei alapján inkább ez utóbbi a jellemző arra a pécsi férfira, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy ő okozta augusztusban a tüzet Pécs nyugati külvárosában, a Mecsekoldalban lévő…

Tovább olvasom

Korlátozás nélkül adják el az egész készletüket, ezt kéri a Független Benzinkutak Szövetsége

Mindezt a kis üzemanyagtöltő állomásoktól kéri. A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) a mai közgyűlésén többségi határozat alapján azt az ajánlást fogadta el, hogy az FBSZ-hez tartozó benzinkutak, illetve társult vállalkozások szabadítsák fel meglévő készleteiket, lehetőségeikhez képest korlátozás nélkül szolgálják ki ügyfeleiket, hozzájárulva ezzel az ország folyamatos, akadálymentesebb mobilitásához, írja közleményében a szervezet. Vagyis arra kérik a kis kutakat, hogy korlátozás nélkül adják el az egész készletüket. Egri Gábor, a szövetség elnöke a Telexnek azzal indokolta az ajánlásukat, hogy a maguk szerény módján ezzel is próbálják enyhíteni a piacra nehezedő készlethiányt.…

Tovább olvasom

Durva: egy szentesi társasház lakóinak áramszámlája napelemeik miatt nőtt a sokszorosára

Pedig még vissza is táplálnak a rendszerbe, de a hihetetlen jogi csűrés-csavarás miatt a teljes lakóközösség egyben, társasházként kaphat csak áramot, hatalmas pénzért. Nem az első ilyen anomália, ahol a lakosság jár rosszul. Két és fél- háromszorosára emelkedik majd az áramszámlája egy szentesi társasház lakóinak, mert napelemet szereltettek a tetőre – derül ki az RTL Híradójából. Két éve egy egész naperőművet építtettek a lakók 18 millió forintért, hogy a ház három lépcsőházában lévő 24 lakás melegvíz-ellátását és áramfogyasztásának nagy részét ezzel biztosítsák. A gondok ott kezdődtek, amikor bejelentették a rezsicsökkentést csökkentő…

Tovább olvasom

Egy pizzéria közel két és fél millió forintos gázszámlát kapott, rengeteg kisvállalkozás zár be

Sorra kénytelenek bezárni a kiskereskedelmi egységek, akik képtelenek a Fidesz júliusi döntései alapján végképp elszabaduló hazai energiaárakat kigazdálkodni. A rezsi olymértékben megugrott, hogy sok esetben csak a bezárás maradt végső megoldásként. „Az eddigi 250-300.000 forintos gázszámlánk mostantól ~2.300.000 forint lesz!” – írja a szegedi Pizza Monkey, mellékelve a cég augusztus közepén kiállított gázszámláját. A kép alapján péntekig kellene befizetni a pénzt. A G7 több más kisvállalkozást talált, amelyek az elmúlt napokban, hetekben írták ki a Facebookra, hogy nem tudnak tovább működni a növekvő költségek miatt. Van köztük miskolci szusizó, isaszegi kifőzde, kiskunhalasi játszóház,…

Tovább olvasom