A sofőr és két kiskorú utasa is megsérült a balesetben. Egy szajoli lakos közlekedett személygépkocsival Szajol lakott területén kívül, a 4. számú főút külső forgalmi sávjában 2022. augusztus 16-án a kora délutáni órákban – számolt be róla szokásos megyei napi összegzőjében a police.hu. A sofőr – a gépkocsi gumiabroncsának hirtelen légvesztettsége miatt – elveszítette uralmát a járműve irányítása felett, a szalagkorlátnak ütközött, majd az úttesten állt meg. A baleset következtében a sofőr és két kiskorú utasa – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyű sérülést szenvedett.
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Az Alkotmánybírósághoz fordul az LMP a fakivágás miatt
Az LMP határozati javaslatban kezdeményezi a fakivágással kapcsolatos kormányrendeletet visszavonását, valamint az Alkotmánybírósághoz is fordul az ügyben – közölte Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus “erdőpusztító rendeletként” hivatkozott az augusztus elején kiadott, a veszélyhelyzet ideje alatt a tűzifaigények biztosításához szükséges eltérő szabályok alkalmazásáról szóló kormányrendeletre, amely szerinte lehetővé teszi az erdők tömeges kivágását. Emlékeztetett: a rendelet miatt széles körű társadalmi tiltakozás indult el, az LMP petíciót indított, és több ezres demonstrációval tiltakozott az új szabályok ellen. Az LMP társelnöke sikerként értékelte, hogy kedden miniszteri utasításban tiltották…
Tovább olvasomEgy férfi haláltusáját videózták a strandolók a Balatonon
Felháborodott hangnemű posztot közölt az Országos Mentőszolgálat a Facebookon, mert a balatonlellei strandon a fürdőzők azt videózták, ahogy egy férfi életéért küzdöttek a mentők – számolt be a HVG. Egy 50 év körüli férfihez riasztották a mentőket, akit a Balatonból húztak ki. Amikor kiértek, a férfi már nem lélegzett, a beteg életéért több mint másfél órán keresztül küzdöttek a szakemberek. A poszt szerint rengeteg bámészkodó figyelte mindezt a parton még annak ellenére is, hogy a mentők takarókkal és fürdőlepedőkkel próbálták eltakarni előlük a betegellátást, illetve el is küldték őket. „A…
Tovább olvasomEgy magyar iskola százezer forintos hozzájárulást kér a szülőktől a rezsihez
Az épület fűtési költsége korábban is 5-6 millió között volt, most viszont inkább a hatvanmillióhoz lenne közel, ezt képtelenség kigazdálkodni. 15-16 fokban pedig nem szeretnék, hogy a gyermekek és a dolgozók dideregjenek. Az óbudai iskolában tavaly 5,5 millió forintba került a fűtés, az új szabályok szerint évi 58 milliót kellene fizetniük. Felméri az óbudai Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium, hogy az ott tanulók közül kiknek a szülei tudnának beszállni a villany- és fűtésszámla kifizetésébe – írja a Telex. A laphoz eljutott levél értelmében az iskola egyszeri, 101 302…
Tovább olvasomFocipályán kellett landolnia egy mentőhelikopternek, mert az EU-s pénzből épült leszállón strandágyak voltak
Az eset Fonyódon történt, a mentőhelikopternek a szükségeshez képest jóval messzebb kellett leszállnia, mivel a térkőből kirakott, óriási H-betűvel is jelzett beton rész nagy százaléka foglalt volt bérelhető napozóágyak által. Az egykori szabadstrand régen ingyenes volt, a felújítás óta fizetős. De akkor minek oda helikopter-leszálló, ha vészhelyzetben nem használható? Vasárnap mentőhelikoptert riasztottak Fonyódra, ahol nyolc évvel ezelőtt egy EU-s pénzből finanszírozott strandfelújítás részeként kialakítottak egy mentőhelikopter-leszállót is. A mentők mégsem ott, hanem egy közeli focipályán landoltak. A Telex egyik olvasója a helyszínen meglepetten tapasztalta, hogy az EU-s pénzből felújított, majd…
Tovább olvasomLMP: Győztünk, megvédtük a védett erdőket a Fidesz kivágási parancsától!
Az LMP felhívta a figyelmet, hogy a Fidesz magától kivágta volna a védett fákat is, annyit, amennyit csak nem szégyell. De még nincs teljes megnyugvás a toldozott-foldozott rendeletet látva, annak ugyanis a teljes visszavonását követelik és még így is csak a kiindulópontra érkezne vissza az ország. A párt hivatalos közleményben reagált arra, hogy mégiscsak (újra) betiltják a tarvágást a természetvédelmi területeken, ezzel meghátrálni látszik a kormány a múlt heti, brutális erdőirtó álláspontjához képest. “Győztünk: megvédtük a védett erdőket! A kormány egy ma kiadott friss utasításban a korábbi döntésével szembemenve mégis…
Tovább olvasomA rendőrség az augusztus 20-i ünnepségek miatt nem pont úgy engedélyezte a gazdatüntetést, ahogy azt kérték
A szabályokat és törvényeket pedig szigorúan be kell tartani, különben a rendőrség fellép. Más lesz az útvonal, “egyéb nem történt”. Közleményt adott ki a rendőrség kedd este, amiben az eseményt ugyan nem nevezik meg, de a körülmények alapján a Szabó Bálint-féle gazdatüntetésről van szó. A jelenleg független szegedi önkormányzati képviselő csaknem 1800 gazdát vár traktorokkal a nemzeti ünnepre Budapestre. A rendőrség most azt közölte, hogy biztosítják a véleménynyilvánítás és a békés gyülekezéshez való jog gyakorlását, azonban ez nem eredményezheti mások jogainak aránytalan mértékű csorbítását. A rendőrség szerint a tervezett helyszínek a…
Tovább olvasomJövő hétre ígéri a pénzt a kormány a benzinkutasoknak – ezúttal betartja?
A független benzinkutasok semmit sem láttak még abból a támogatásból, amit nagyhangú nyilatkozatokban ígért nekik a kormány hónapokkal ezelőtt. Most újabb ígéretet kaptak, ha legalább ez teljesül, nem kellene bezárni a boltot két napra az ünnepi hétvégén. A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) kedden ígéretet kapott a kereskedelempolitikáért felelős államtitkártól, hogy a héten befogadják a támogatási kérelmeiket, jövő héten pedig megkezdődnek a kifizetések is. A kisebb töltőállomások nagyjából harmadát üzemeltető vállalkozások még nem kapták meg a júliusra járó, literenként húsz forintos állami támogatást. Az FBSZ múlt héten jelezte, hogy tiltakozásul augusztus…
Tovább olvasomA legmagasabb szintű hőségriasztást adtak ki szerdától
Harmadfokú hőségriasztást adott ki az ország egész területére szerdán nulla órától péntek éjfélig az országos tisztifőorvos a meteorológiai szolgálat előrejelzése alapján a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ajánlására. Az NNK és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság MTI-hez kedden eljuttatott közös közleményében felhívták a figyelmet arra, hogy a hőség megviseli a szervezetet, fáradékonyabbak lehetünk, ezért javasolt sokat pihenni, kerülni a megerőltető fizikai munkát és mérsékelni a legmelegebb órákban a hosszan végzett sportolást, futást, kerékpározást. Az autóval közlekedőket is fokozott óvatosságra intették, mert rájuk is kedvezőtlen hatással lehet a nagy meleg. Azt javasolták: a…
Tovább olvasomRossz irányba közlekedett egy vonat
Érdnél választott helytelen menetirányt a Miskolcról Fonyódra tartó szerelvény. Kedd délelőtt a Miskolcról Fonyódra tartó 15607-es vonat Érd-elágazásnál rossz irányban közlekedett tovább. A vonatnak Tárnok felé kellett volna mennie, azonban maradt a 40a vonalon, majd Érd állomáson is áthaladva Százhalombattán állították meg – számolt be a 444.hu. A MÁV-nál az a döntés született, hogy a Fonyódi vonat kerülővel megy tovább: Pusztaszabolcson és Börgöndön át jut el Székesfehérvárra, ahonnan már újra a 30-as vonalon folytathatja útját, írja az Iho.hu. A Pusztaszabolcs–Székesfehérvár vonalszakasz nincs villamosítva, ezért a járat segítséggel tudott csak továbbhaladni, „szergejes előfogatot”…
Tovább olvasom