A JóKor magazin már tavaly is bemutatkozott, kicsit sem arról szól, amiért elvileg létrehozták. Helyette tökéletesen mantrázza alákérdezős interjúkkal Orbánék propagandáját, kegyetlenül lehúzza a baloldalt, folyamatos mocskolódás az ellenzék felé, totális istenítés a kormányoldal irányába. Tehát egy igazi, “független” lap, hasonlóan független, politizáló Orbán-szimpatizánsokkal. A 2,1 millió példányban megjelenő magazin úgy ingyenes, hogy nincs rajta ár feltüntetve. Hogy mennyi közpénz megy el rá, azt viszont konkrétan nem tudni. A Magyar Államkincstár adja ki, de a tartalmat – mint a Magyar Hang tavalyi cikkéből kiderül – Rogán Antal propagandaminisztériuma szállítja. Ezt le sem…
Tovább olvasomSzerző: szabolcs24.hu
Szombaton elstartol az előválasztás első fordulója – ezeket az információkat érdemes tudni
Holnaptól, azaz szeptember 17-től lehet személyesen vagy online szavazni az előválasztás első fordulójában azokra a jelöltekre, akiknek sikerült összegyűjteni a szükséges aláírásokat. A szavazásra jogosultak személyesen a saját körzetükben szavazhatnak a kijelölt szavazópontokon egészen jövő vasárnapig. A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd döntött úgy, hogy közösen indulnak 2022-ben az országgyűlési választáson, azaz közös miniszterelnök-jelöltet, Magyarország 106 országgyűlési egyéni választókerületében pedig 106 közös jelöltet és közös listát állítanak. Jelöltjeiket ezen az előválasztáson állítják fel. Minden választó egy miniszterelnök-jelöltre, és a saját választókörzetének egy országgyűlési…
Tovább olvasomAz Alkotmánybíróságra több, mint 1200 panasz érkezett az oltásokkal kapcsolatban
Az elmúlt időszakban nagy számban fordultak az indítványozók az Alkotmánybírósághoz (Ab) az oltásokkal kapcsolatban – közölte az Alkotmánybíróság a honlapján. A panaszok a védettségi igazolványhoz fűződő jogosultságokkal (970 panasz), a természetes immunitás alapján kiállított, ellenanyaghoz kötött igazolvány kiállításának feltételeivel (39), valamint az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltásával kapcsolatban (220) érkeztek. Az Ab közölte, az egyes ügyekben beérkező típusindítványokat az ügyrend rendelkezésének megfelelően kezeli. Ez azt jelenti, hogy a különböző típusindítványok közül csak az elsőként beérkezett panaszok indítványozói kapnak tájékoztatást arról, hogy az indítványt nyilvántartásba vették, és az előadó alkotmánybíróhoz került.
Tovább olvasomÚjra itt az Európai Mobilitási Hét – Szolnokon is
Számos település és önkormányzat csatlakozott idén is az Európai Mobilitás Hét elnevezésű kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy a szeptember 16-i Ózonmentes világnappal és a szeptember 22-i Autómentes nappal együtt felhívja a figyelmet a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés fontosságára. Hazánk 20 éve kapcsolódott be az összeurópai eseménysorozatba, amelynek fókuszában az észszerű közlekedés és annak pozitív gazdasági hatásai állnak. Magyarország mindig sikeresen szerepel az Európai Mobilitási Héten A rendezvényhét sikerességét – és szükségszerűségét – mi sem bizonyítja jobban, hogy a Covid-19 járvány előtt, 2019-ben Magyarországon már 292 településen tartottak mobilitás heti rendezvényeket,…
Tovább olvasomEgy vízben sodródó holttestet találtak Szolnoknál
A Szolnoki Rendőrkapitányság 16010-157/514/2021. körözési számon eljárást folytat ismeretlen férfi holttest azonosítása érdekében – írja a police.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint, a szolnoki Tisza-folyó 334,3 folyamkilométerénél a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrei egy vízben sodródó holttestet találtak 2021. július 19-én, 15 óra 15 perc körül. Az elhunytnál azonosításra alkalmas iratok nem voltak. Az elhunyt kb. 176 cm hosszúságú, kb. 20-30 éves közepes testalkatú férfi. Haja a fejtetőn 1 cm hosszúságú, oldalt felnyírt, egyenes szálú, sűrű, sötétbarna, orra széles, arca ovális, kerekded. Mellkasán „Brigi Szk”, a bal alkaron szabálytalan „ANYU”, bal…
Tovább olvasomKarácsony: Vagy Orbán Viktor lesz a miniszterelnök, vagy én
Már nem először fejtette ki Karácsony Gergely, hogy a Fidesz őt tekinti fő ellenfelének, ezért az ő lejáratására költ iszonyatos sok pénzt a kormánypárt – emiatt pedig ellenzéki társai (ellenfelei?) sokkal könnyebb közegben kampányolhatnak. Erről most a 444-nek adott interjújában is beszélt. “Szerintem fontos, hogy a politika nem a politikusokról szól, és amikor az ember dönt, hogy személy szerint mi a következő lépése, az se róla szóljon. Azt nagyjából helyesen mértem fel, hogy ha elindulok miniszterelnök-jelöltként, akkor borzasztó nehéz kampánynak nézek elébe, és az embernek mérlegelnie kell, hogy mi az,…
Tovább olvasomGyurcsányozás, maszk helyett oltás, meghosszabbított veszélyhelyzet – erről beszélt rádióinterjújában Orbán
Hosszú idő után adott ismét interjút a Kossuth Rádió péntek reggeli adásában Orbán Viktor miniszterelnök. A HVG által szemlézett interjú elején az őszödi beszéd kiszivárogtatásának 15. évfordulójáról esett szó: a kormányfő dermesztőnek nevezte a másfél évtizeddel ezelőtti pillanatot. „Ijesztő, hogy aki az egész helyzetet előidézte, még most is a baloldal vezetője Magyarországon” – gyurcsányozott tovább Orbán. „Elvették a 13. havi nyugdíjat, a családtámogatási rendszert, kétszeresése-háromszorosára emelték az árakat, éveket vettek el az emberek életéből, a végén pedig csődbe vitték az országot” – figyelmeztetett a kampányüzemmódba kapcsolt miniszterelnök. Ezek után a nemzeti konzultációkra…
Tovább olvasomOxigénhiányos, zavaros vízből mentettek halakat a Tisza-tónál
Az esetről a weboldalán számolt be a Tisza-tavi Sporthorgász Kft.: a Tisza árterét járva a halőrök egy olyan, a főmedertől elszigetelt víztestet találtak, ahol a párolgás miatt már alig volt víz – számolt be róla az Alföldhir.hu. Folyamatosan zavaros volt, a meleg hatására pedig az algák is elszaporodtak benne. Ilyen körülmények között valós a hajnali oxigénhiány kialakulásának veszélye. A halőrök azt tapasztalták, hogy jelentős mennyiségű hal mozog a vízben, de az életfeltételek folyamatosan romlottak, ezért gyors halmentésre volt szükség. Mint írják: másnapra megszervezték a halmentést, melyben a társaság halőrei és szakemberei vettek…
Tovább olvasomVolner János: A Fudan Egyetemmel csak nyerhet Magyarország
A korábban jobbikos, majd Mi Hazánkat mozgalmas, majd független, majd saját pártot alapító képviselő tökéletesen felmondja a Fidesz által kiadott házi feladatot. Az interneten már csak Vol-NER-nek hívják a honatyát, mivel tökéletes hatékonysággal tolja a kormánypártok szekerét. „Magyarországon mindenkinek be kell tartania a törvényeket! Népszavazást nem lehet kiírni nemzetközi kötelezettségeket érintő kérdésekről” – mondta Volner János a 168.hu-nak. A Volner Párt elnökét azt követően kérdezte a lap, hogy megtámadta Karácsony Gergely budapesti főpolgármester Fudan Egyetemről szóló népszavazási kérdését. a 168.hu-nak azt állította, nem a népszavazás intézményét támadta meg, hanem a törvény erejének kíván…
Tovább olvasomFideszes kultúra – a középső ujjával fejezte ki véleményét a kormánypárti képviselő a szivárványos plakátra
Ezt ráadásul saját maga osztotta meg a közösségi médiában, néhány órával később pedig a kép rejtélyes módon eltűnt a Facebookról. Junghausz Rajmund, Újbuda fideszes önkormányzati képviselőjét alaposan kiakaszthatták az ARC kiállítás plakátjai, legalábbis azok, amelyek valamilyen formában az LMBTQ-közösségre utalnak: az egyiknél ugyanis feltartott középső ujjal fotózta le magát, majd a képet fel is töltötte a politikusként használt Facebook-oldalára. Bejegyzésében azt írta, hogy mára „gusztustalan provokációvá vált” az ARC kiállítás, és szégyen, hogy az önkormányzat vezetői támogatják ezt az „uszító, balliberális eseményt.” Mindezért a Párbeszédben politizáló Barabás Richárdot, Újbuda alpolgármesterét…
Tovább olvasom