Az állam éppen most fog eladni két újabb balatoni üdülőt

Jó eséllyel magánkézbe fog kerülni egy volt gyermektábor és a MÁV egykori üdülője. Vajon kiébe? Két állami tulajdonú, Balaton-parti üdülő elektronikus aukcióját is meghirdette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő – írja az Építészfórum. Az egyik a volt Balatonedericsi Gyermek és Ifjúsági Tábor, a másik pedig a MÁV egykori szántódi üdülője. A balatonedericsi üdülőben 2012-ig üzemelt a gyerektábor, azóta nem használják. Az üdülő Veszprém és Zala megye határában van, 300 méterre a tótól. A területén 15 épület van, amelyek felújításra szorulnak. Fénykorában a több mint egy hektár területű táborban faházakban, kőépületekben és sátrakban…

Tovább olvasom

Korlátozás nélkül adják el az egész készletüket, ezt kéri a Független Benzinkutak Szövetsége

Mindezt a kis üzemanyagtöltő állomásoktól kéri. A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) a mai közgyűlésén többségi határozat alapján azt az ajánlást fogadta el, hogy az FBSZ-hez tartozó benzinkutak, illetve társult vállalkozások szabadítsák fel meglévő készleteiket, lehetőségeikhez képest korlátozás nélkül szolgálják ki ügyfeleiket, hozzájárulva ezzel az ország folyamatos, akadálymentesebb mobilitásához, írja közleményében a szervezet. Vagyis arra kérik a kis kutakat, hogy korlátozás nélkül adják el az egész készletüket. Egri Gábor, a szövetség elnöke a Telexnek azzal indokolta az ajánlásukat, hogy a maguk szerény módján ezzel is próbálják enyhíteni a piacra nehezedő készlethiányt.…

Tovább olvasom

A Vodafone elismerte, el sem akarták adni a céget, a vevő kereste meg őket

A vevő pedig nagy meglepetésre a Fidesz- és NER-érdekeltségbe tartozik. A Vodafone nem is árulta a céget, de aztán jöttek a kormányközeli körök és vissza nem utasítható ajánlatot tettek. Ilyet is láttunk már. Végső soron miért döntöttek úgy, hogy feladják a magyar piacot, érdeklődtünk a Vodafone brit anyavállalatánál, miután kiderült, hogy a kormányközeli 4iG és az állam megveheti a cég magyar érdekeltségeinek döntő többségét. „A 4iG-vel való egyesülés lehetővé teszi, hogy a Vodafone Magyarország, amely az országban büszke sikertörténetére és innovációira, sokkal erősebb és teljesen konvergens szolgáltatóként jelentős szerepet játsszon az…

Tovább olvasom

Ijesztő: naponta 185-ször adják el az adatainkat interneten

Ezek a háttérben zajlanak tizedmásodpercek alatt, a felhasználó észre sem veszi. Egy friss tanulmány szerint az online hirdetések megjelenítéséhez naponta több száz alkalommal kell eladni a felhasználói adatokat. Amikor felkeres egy hirdetésekkel teli weboldalt, gyakran egy olyan aukció indul el a háttérben, amely a másodperc ezredrészéig tart. Ezen az „árverésen” azok a cégek vesznek részt, amelyek szeretnék, hogy a hirdetésüket megjelenítse a rendszer a felhasználóknak. Ezt a módszert valós idejű ajánlattételnek (real-time bidding, RTB) hívják, és egy új jelentés szerint naponta több százszor is kereskedhet egy felhasználó adataival. A tanulmányt az a…

Tovább olvasom

Twitter: az MKKP szerint Elon Musk most Magyarországot venné meg, hogy ingyenes legyen a sör

Ezt a képzeletbeli bejelentést a Twitteren tette meg a milliárdos. A poszt alatt azonban elszabadultak a poénos hozzászólások is, a kommentelők ismét nagyot alkottak. Most, hogy megszerezte a Twittert, a következő célpont Magyarország, de kizárólag azért, hogy ingyen sört adhassanak a lakosságnak. A poszt természetesen csak a képzelet és némi számítógépes technika szüleménye, a hozzászólások azonban már nem. Ezekből csemegézünk most. “Én mondjuk nem örülnék, ha egy nárcisztikus pszichopata zsebébe kerülne az ország. Oh wait…” “Vegyen meg egy virágüzletet. Árulhatna MUSKátlit” “Mr Musk van egy Tesla lemezjátszóm hangfalakkal. Model 3…

Tovább olvasom

Meglepő fordulat, a Twitter valószínűleg elfogadta Elon Musk gigantikus, 44 milliárdos ajánlatát

Természetesen mindez dollárban értendő. Nagyon úgy tűnik, végül mégis létrejön az adásvétel, amit még néhány nappal ezelőtt is hevesen tagadtak és cáfoltak. A Twitter hétfőn várhatóan bejelenti a részvényeseinek az igazgatóság döntését a közösségi médiacég eladásáról, írja meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Reuters. A hírügynökség szerint a vállalat várhatóan elfogadja Elon Musk amerikai milliárdos vállalkozó legutolsó ajánlatát, és részvényenkénti 54,20 dolláros (kb. 19 ezer forintos), vagyis összesen 43 milliárd dolláros áron kerülhet a Tesla alapítójának tulajdonába. A Reuters forrásai szerint viszont az üzlet akár az utolsó pillanatban is meghiúsulhat. A…

Tovább olvasom

A fideszes vezetésű vizsgálóbizottság jelentésének láttán kimondható, csak Karácsony alaptalan lejáratása zajlott

A jelentés egyértelműsíti, hogy nem voltak irányított pályázatok és nem született semmiféle döntés a Városháza eladásáról. A Fővárosi Közgyűlés többsége tudomásul vette a Városháza eladásának ügyét vizsgáló bizottság jelentését szerdán – adta hírül az MTI szerda délután. Korábban a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja ragaszkodott ahhoz, hogy a városvezetés vizsgálja ki az állítólag Városháza-ügyet, miután heteken keresztül kiszivárogtatott beszélgetések arra utaltak, hogy az Önkormányzat el akarja vagy akarta adni az épületet – ezért állt fel a vizsgálóbizottság novemberben. „A dokumentum rögzíti: nem született olyan döntés, hogy a városvezetés eladja a Városháza épületét, és…

Tovább olvasom

Betört egy karcagi házba, az ellopott dolgokat gyorsan pénzzé tette, de az utolsón elcsúszott

Mivel a vasárnap ellopott értékek között egy gázpalack is volt, nem volt szerencsés rögtön a következő napon megpróbálni helyben eladni. Ez szúrt szemet a hatóságoknak, gyorsan el is jutottak a férfihez, aki mindent bevallott. Ismeretlen személy 2022. január 16-án, 7 óra és 16 óra között bement egy karcagi lakóházba, ahonnan DVD lejátszót, beltéri egységet, gázpalackot, 30 kg krumplit, némi fűszert és egy elektromos kávéfőzőt tulajdonított el. A károsult bejelentését követően a rendőrök helyszíni szemlét tartottak, adatokat gyűjtöttek. Hamarosan körvonalazódott a feltételezett elkövető kiléte, hiszen egy helyi lakos gázpalackot kínált eladásra…

Tovább olvasom

Hárommilliárdos profitot termelt, mégis eladná a fideszes polgármester a gyulai húsüzem felét

Jelenleg 100%-osan önkormányzati tulajdonban van az üzem, de úgy tűnik, ide is elért a mostanában tömegesen tapasztalható hirtelen magánkézbe adási hullám a választások előtt. Ismét egy fideszes polgármester és testület a főszereplő, az indok pedig a bővítés igénye. Elvi jóváhagyását adta a gyulai képviselő-testület szerdán az önkormányzat előterjesztésére, mely szerint a város külső befektetőt vonna be a Gyulahús Kft.-be – írta meg a Portfolio.hu. A lap szerint ezzel a 2013 óta 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő húsüzem legfeljebb 49 százalékát értékesítené Gyula városa. A húsipari cég a 2013-as mentőakció óta mintegy…

Tovább olvasom