Balog Zoltán püspök biztathatta Novák Katalint, hogy adjon kegyelmet a pedofilmentegető K. Endrének

Varga Judit nem támogatta eredetileg a kérvényt, de nem akart szembe menni az államfővel. A volt miniszter, mostanában jó ideje püspök, korábbi Fidesz-KDNP-s pártkatona még állami kitüntetést is “szerzett” az elítélt pedofil exigazgatónak, ő maga terjesztette fel.

Tovább olvasom

Kereszttűzben Novák Katalin a pedofilmentő-ügyben: törvénymódosítást kezdeményeznek

Egészen pontosan az LMP lépett a tettek mezejére, hogy ne adhassák már meg boldog-boldogtalannak az elnöki kegyelmet pusztán azért, mert a kormányzópártokhoz valamilyen módon közel álló személy(ek). A botrány továbbra sem csitul.

Tovább olvasom

Orbánnak végre lett megtakarítása, Novák Katalin is bőven tudott félretenni

Kedd éjfélkor tették közé a politikusi vagyonnyilatkozatokat, e szerint november 1-jén (az akkori állapot szerint kellett most nyilatkozni) Orbán Viktornak már közel 14 millió forint volt a feleségével közös számlán – írja szemléjében a Telex. Emlékezhetünk rá, hogy a májusi vagyonnyilatkozatába még egy forintot sem írt be a megtakarításokhoz a miniszterelnök, mint ahogy az elmúlt években is rendre így tett. Úgy tűnik tehát, hogy bejött a fizetésemelés, hiszen Orbán miniszterelnökként bruttó 3,5 millió forintot keres, és ehhez jön még az 1,3 milliós képviselői alapilletmény. Ez egyébként rövidesen akár még tovább nőhet. A…

Tovább olvasom

Rég látott arányban oszt államfői kegyelmeket Novák Katalin

Konkrétan csak Göncz Árpád hagyott jóvá arányaiban több kérelmet még 1997-ben. Novák Katalin hivatala első 8 hónapjában az elé került végrehajtási kegyelmi kérvények 5,67 százalékát hagyta jóvá, írja a hvg.hu a kormány igazságügyi statisztikákat közlő oldalára felkerült és azon túl kikért adatokra hivatkozva. 2022-ben az alábbiak szerint alakult a kegyelmi kérvények elbírálása: Ilyen magas jóváhagyási arány 25 éve nem volt. Utoljára Göncz Árpád volt ilyen bőkezű az elnöki kegyelemmel 1997-ben: a köztársasági elnök akkor 861-ből 57-et hagyott jóvá, a kérelmek 6,62 százalékát. A hvg.hu cikke szerint egy másik, speciális kategóriában is kiemelkedően…

Tovább olvasom

Eltemették XVI. Benedeket, Novák Katalin is részt vett a szertartáson

Gyászolók tízezrei kísérték végig XVI. Benedek emeritus pápa temetését a vatikáni Szent Péter téren – írja a 444.hu. Joseph Aloisius Ratzinger, aki december 31-én, 95 éves korában halt meg, 2005-től 2013-as lemondásáig volt a római katolikus egyház feje Az „ünnepélyes, de szerény” ceremónia reggel 9 óra 30 perckor kezdődött a Szent Péter téren. A Vatikán közlése szerint a megboldogult pápa kívánsága volt, hogy búcsúztatása „az egyszerűség jegyében” történjen. Ferenc pápa térdfájdalmai miatt kerekesszéken érkezett a koporsóhoz – a katolikus egyház kétezer éves történetében korábban nem fordult elő, hogy pápa temessen egy…

Tovább olvasom

Novák Katalin és Semjén Zsolt is jelen lesz XVI. Benedek temetésén, Orbán Viktor már lerótta kegyeletét

Novák Katalin köztársasági elnök csütörtök reggel Vatikánvárosba utazik, hogy lerója kegyeletét XVI. Benedek nyugalmazott pápa gyászmiséjén – tájékoztatta az MTI-t a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatósága. A 95 éves korában elhunyt emeritus pápát a Szent Péter-bazilika kriptájában helyezik örök nyugalomra, előtte gyászmise lesz. A magyar delegáció tagja Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is – közölte a Sándor-palota. Mindeközben Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó kedden délelőtt Rómában, a Szent Péter-bazilikában lerótta kegyeletét a szombaton elhunyt XVI. Benedek emeritus pápa ravatalánál – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Orbánék imát mondtak…

Tovább olvasom

A Népszava szerint szinte csak különgéppel repült köztársasági elnökként Novák Katalin

Eddig mindössze egyszer utazott menetrend szerinti repülőjáraton az államfő. Tizenkilenc repülős útjából mindössze egyszer utazott menetrend szerinti járaton Novák Katalin államfő – derült ki a Népszava közérdekű adatigényléséből. Ez az egy alkalom akkor volt, amikor szeptemberben Londonba utazott II. Erzsébet brit királynő temetésére. Mint arra a Telex szemléje is rámutat, a lap cikke némileg saját magának is ellentmond, amikor később azt írja: egy alkalommal „honvédségi géppel utazott a Vatikánba, visszafelé azonban – a törvényi előírásoknak nem éppen megfelelően – a fapados WizzAir menetrendszerinti járatát használta.” Azt a kérdést, hogy a többi tizennyolc…

Tovább olvasom

Novák Katalin újévi köszöntőjében a pedagógusok méltó elismeréséről is beszélt

A köztársasági elnök elég biztos abban, hogy a legnehezebb év következik, de milyen jó is lenne, ha tevékenyen tenne is valamit azokért az értékekért, amiket beszédjében kiemelt. A Fidesznél például összefogásról beszélni megmosolyogtató. Ahogy a pedagógusok elismerését sem csak szavakkal kellene megemlíteni, hanem tettekkel is segíteni. “Isten csodája, hogy még áll hazánk!” – ezzel a Petőfi Sándor idézettel kezdte Novák Katalin az újévi beszédét, a költő születésének 200. évfordulójára is emlékezve. Lényegében egy fohásszal folytatta: “Szeretnénk, ha a jövő év könnyebb lenne, mint amilyen az idei volt. Ha könnyebb nem is, akkor…

Tovább olvasom

Bruttó 860 ezer forinttal nőhet jövőre Orbán Viktor fizetése

De Kövér Lászlónak és Novák Katalinnak sem kell aggódnia. A Fidesz-KDNP-s politikusok olyan törvénymódosítást fogadtak el négy éve, amely a parlamenti képviselők alapfizetését az előző évi átlagbér háromszorosában határozta meg. Így a politikusok fizetései aszerint változnak, hogy az előző évben miként alakultak a keresetek nemzetgazdasági szinten. Hívta fel az RTL a figyelmet. A GKI Gazdaságkutató Zrt. úgy számol, hogy az idei teljes évben 17,7 százalékkal nőnek majd a fizetések, bruttó 438 800 forintról nagyjából bruttó 516 467 forintra. Ami azt jelenti, hogy az idei 1 millió 316 ezer forintos képviselői alapbér 2023…

Tovább olvasom

Novák Katalin: fontos a családok és a családi értékek melletti kiállás

Egy államfő mozgástere egészen más, mint a kormánynak, a családok ügye és a családi értékek melletti kiállást azonban továbbra is fontosnak tartom – mondta a köztársasági elnök a TV2 Tények című műsorának adott hétfői karácsonyi interjújában. A Fidesz egyik leghűségesebb pártkatonája, Novák Katalin az ukrajnai háború mellett arról is beszélt, hogyan egyezteti össze az államfői hivatást a családdal. Az államfő felidézte: a kétévnyi koronavírus-járvány után jött a háború és annak minden gazdasági következménye, amelyek a magyarokat is súlyosan érintik, de reményét fejezte ki, hogy a magyar családok legalább ezen a…

Tovább olvasom