Változtatásokra van szükség a klubnál, mivel nagy számban akadtak olyanok, akik visszaéltek a kedvezménnyel, minden alkalommal az első néhány percben elkelt az összes ilyen típusú jegy, aztán jöttek a reklamációk. Innentől változik a rendszer.
Tovább olvasomCímke: nyíregyházi spartacus
Vége: a Nyíregyháza menesztette Szabó István vezetőedzőt, már utódja is ismert
Gyengén kezdett a Szpari a bajnokságban, a kilenc megszerzett pont nagyon kevés, a vezetőség megköszönte Szabó eddigi munkáját, a folytatást már mással képzelik el. Már hivatalosan be is jelentették Bódog Tamás érkezését.
Tovább olvasomKözönségtalálkozó a Szparinál a hét közepén, utána pedig alaposan belecsap a gárda
Csütörtökön még a szurkolókkal való kapcsolattartásé lesz a főszerep, majd vasárnap indul a bajnoki szezon. Nem könnyű a Szpari sorsolása, az első három fordulóban máris össze kell csapni a tavalyi bajnokság arany- és ezüstérmesével is.
Tovább olvasomA kelet az kelet – kezdődik az NB I öt keleti csapattal a mezőnyben
Az idei, Fizz Liga néven futó 2025-2026-os élvonalbeli futballbajnokság rendkívüli regionális arányokat mutat: a tizenkét fős mezőnyből öt együttes érkezik az ország keleti térségéből.
Tovább olvasomGólszünet után találat a felkészülésen: a Nyíregyháza legyőzte a nagyváradi ellenfelet
A labdarúgó NB I-ben jelenleg bajnoki szünet van a magyar válogatott Törökország elleni Nemzetek Ligája osztályozó mérkőzései miatt. Ez a kényszerpihenő jól jött a Nyíregyháza Spartacusnak, amely az utóbbi időben inkább gólképtelenségével hívta fel magára a figyelmet – emlékezetes, hogy zsinórban négy mérkőzésen sem sikerült betalálniuk.
Tovább olvasomHóeseésben, gyenge játékkal alulmaradt a Szpari Debrecenben
A Nyíregyháza 1979 óta nyeretlen Debrecenben. A mai hólabdarúgó-mérkőzésen sem sikerült a rossz sorozatot megtörni.
Tovább olvasomA nyíregyházi szurkolók ingyen utazhatnak a debreceni tömegközlekedési járatokon vasárnap, ha van érvényes jegyük a meccsre
Amennyiben náluk van a találkozóra érvényes belépőjegy, ingyen vehetik igénybe a DKV szolgáltatásait.
Tovább olvasomLátványos gólokkal nyert a Diósgyőr Nyíregyházán
A labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának szombat esti keleti rangadóján a Diósgyőr 2-0-ra győzött a Nyíregyháza otthonában. A mérkőzést telt ház, 8000 néző előtt rendezték az újonc Nyíregyháza új stadionjában.
Tovább olvasomHa nehezen is, tizenegyesekkel továbbment a kupában a Szpari
A MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában a másodosztályú Vasast kapta ellenfélként a Nyíregyházi Spartacus. Nehéz meccsen, de végül sikerült továbblépni.
Tovább olvasomKözel 8000 néző előtt játszott döntetlent hazai pályán a Nyíregyháza
Az öngólok meccsén parázs volt a csata és a hangulat is, végül ikszeltek a csapatok, a Szpari és a Fehérvár is megnyerhette volna a találkozót.
Tovább olvasom